Századok – 1993

Folyóiratszemle - Greenstein; Fred I. és Immerman Richard H.: Mit mondott Eisenhower Kennedynek Indokínával kapcsolatban? II/372

373 FOLYÓIRATSZEMLE dében, nyilvánvalóan felismerve a „dominó-elv" következetes alkalmazásában rejlő veszélyeket, azaz az Egyesült Államok katonai és politikai erejének elkötelezését Délkelet-Ázsiában, Eisenhower már arról beszélt, hogy az egyes országokat meg kell erősíteni olyan mértékben, hogy „szükség esetén állva maradjanak akkor is, ha egy (dominó) eldől a sorban". A dolgozat tárgya szempontjából döntő, és a szerzők által alaposan elemzett 1961. január 19-i Fehér Ház-i tanácskozás egyik legfontosabb pontja a két nyilatkozat szellemének megfelelő értékelése, amiben — Greenstein és Immerman végkövetkeztetése szerint — a másnap hivatalba lépő Kennedyadminisztráció vezető politikusai, az elnököt is beleértve, tévedtek. A megbeszélésen Dwight D. Eisenhower elnök, Christian A. Herter külügyminiszter, Thomas S. Gates védelmi miniszter, Robert В. Anderson pénzügyminiszter vett részt a leköszönő adminisztrációból, míg az új Kennedy-kormányzatot a jövendő elnökön kívül Dean Rusk, Robert S. McNamara és C. Douglas Dillon képviselte, leien volt még a Fehér Ház stábfőnöke, Wilton В. Persons tábornok és Clark M. Clifford, Kennedy tanácsadója. A tanácskozásról négy feljegyzés maradt fent: Cliffordé, McNamaráé, Kennedy aide-mémoire-ja, amit titkárnőjének diktált a találkozó után és Persons-é. A történészek és a nagyközönség először nem a fent említett politikusok irataiból szerzett tudomást a megbeszélés tartalmáról, hanem Arthur M. Schlesinger, Jr. és Theodore Sorensen, Kennedy korábbi tanácsadóinak 1965-ben kiadott visszaemlékezéseiből, akik egybehangzóan azt állították, hogy Eisenhower kijelentette: Laosz egész Délkelet-Ázsia kulcsa és reméli, hogy a SEATO megakadályozza a kommunista hatalomátvételt ott. Schlesinger forrása kimutathatóan Clifford feljegyzése volt és alapvetően megegyezik egy másik résztvevő, Dean Rusk interpretációjával. Ugyanakkor Robert McNamara másként emlékezett a történtekre: szerinte Eisenhower óvta a laoszi katonai beavatkozástól utódát. Kennedy aide-mémoire-jában felidézte, hogy „megkérdeztem a külügyminisztert, hogy véleménye szerint be kell-e avatkoznunk, ha a SETO (így) támogatását kéri a laoszi kormányzat. (Herter) habozás nélkül kijelentette, hogy igen. Laosz az üveg nyakában lévő dugó ... Az Elnökhöz fordultam. Ó is kijelentette, hogy érzése szerint be kell avatkoznunk ... Azzal az érzéssel jöttem el a tanácskozásról, hogy az Eisenhower-adminisztráció támogatna egy beavatkozást — érzésük szerint jobb megoldás, mint egy kommunista siker Laoszban." Persons feljegyzése azonban olyan kitételeket is említ, melyeket a demokrata-párti politikusok nem. ,Az Elnök kijelentette, hogy bármilyen egyoldalú lépés rendkívül káros lenne az (amerikai) kapcsolatokra abban a térségben és „intervencionistának" fognak bennünket hívni... (Eisenhower) szerint jobb lenne a SEATO-n keresztül beavatkozni... Az Elnök a továbbiakban kifejtette, hogy a helyzet olyan, mint egy nagy tétekben folyó pókerparti és nincs könnyű megoldás a kérdésre (különös tekintettel egy esetleges kínai beavatkozásra) ..." Azaz: Eisenhower finoman célzott az esetleges intervenció veszélyeire is, amit a Kennedy-csapat nem akart meghallani a szerzőpáros szerint. Greenstein és Immerman véleménye szerint Kennedy, Rusk és Clifford eleve úgy ment a konferenciára, hogy megerősítést kapjanak egy esetleges laoszi akciót illetően; az utóbbi két politikust esetleg még kísértette a Thxman-kormányzatot ért republikánus bírálatok Kína „elvesztéséért" és az akkori elnök Korea-politikájáért: mindketten tagjai voltak a demokrata vezetésnek — igaz alacsonyabb szinten, mint 1961-ben. McNamara apolitikus menedzserként érkezett a Kennedy-kormányba és így távolságtartóbban analizálta az eisenhoweri mondatokat; míg a legjobban Persons érthette meg, mit akar főnöke valójában mondani: tíz évig dolgozott 1961-et megelőzően Eisenhowernek. Annyi mindenesetre megállapítható az egymásnak ellentmondó beszámolókból, hogy Eisenhower nem tette le egyértelműen a voksát a beavatkozás mellett A mondottakat erősíti egy három héttel korábban tartott konferencia az adott témakörben, melyen csak az Eisenhower-kormány vezető tisztviselői voltak jelen. A jegyzőkönyvet az elnök fia, John S. D. Eisenhower vezette. A feljegyzés kiemeli az Elnök készségét arra, hogy tárgyaljon a beavatkozás szükségességéről. Eisenhower részletesen áttekintette az esetleg készenlétbe helyezendő amerikai erők létszámát és összetételét, de elsősorban politikai és diplomáciai lépésekről beszélt Érdemes felidézni Nixon, akkori alelnök szavait: „Eisenhower nagyon lelkesnek mutatkozott félig kiérlelt gondolatot iránt a viták során, de mikor a végső döntésre sor került, ő volt a leghidegebb fejű, legérzelemmentesebb és leganalitikusabb ember az egész világon." Ez a megjegyzés lehet a kulcsa Kennedy, Rusk és Clifford téves helyzetértékelésének is: az eshetőségeket ajánlásoknak vélték. Maga Eisenhower 1963-ban megjelentetett emlékirataiban (Mandate for Change) felidézte Új Szemlélet (New Look) stratégiai politikáját, melynek értelmében a beavatkozás ellen döntött 1954-ben és — általánosságban — amerikai katonai erő alkalmazása ellen Délkelet-Ázsiában. Dillon pénzügyminiszter is megerősítette McNamara és Persons benyomását: egyoldalú katonai lépés teljesen idegen volt Eisenhower filozófiájától. Mindennek ellenére a vietnami beavatkozás után Eisenhower kiállt a helyzet katonai megoldása mellett és főként azért bírálta Lyndon В. Johnsont,