Századok – 1993
Történeti irodalom - Bene János – Szabó Péter: Nyíri bakák a Donnál (Ism.: Stark Tamás) II/361
362 TÖRTÉNETI IRODALOM 362 A könyv első és egyben leginformatívabb fejezete az ezred történetét tekinti át, az országos történetbe ágyazva. Az ezred a feloszlatott magyar királyi munkácsi 11., és a szatmári 12. honvéd gyalogezredek utódjaként 1920-ban szerveződött. Az akkor még sem számmal, sem tényleges laktanyával nem rendelkező nyíregyházi-nyírbátori alakulatot a Nemzeti Hadseregbe sorolták. Az anyagi felszerelés évekig tartott. A modern laktanyaépületek csak 1929-re, illetve 1931-re készültek el. A szellemi felkészülés azonban a megalakulástól kezdve akadálytalanul folyt. A honvédeknek rendszeresen tartott szabadelőadások számtalan kérdést érintettek, a méhészkedéstől kezdve az elektromosság hatásain keresztül a hazaszeretetig és a nemzeti öntudat és összetartás fontosságáig. A szerzők hangsúlyozzák, hogy a katonaság és a városi polgárság együttélése kifogástalan volt. Az ezred és tisztikara tevékenyen részt vett a város társadalmi és kulturális életében, ott voltak Nyíregyháza nagy ünnepein is. Az első világháborút lezáró békerendszer felbomlása, valamint fegyverkezési önállóságunk visszaszerzése után az egész magyar honvédségre, így a 12. gyalogezredre is új feladatok vártak. A nyíri bakák részt vettek a visszatért Felvidék, Észak-Erdély és Délvidék megszállásában. A szovjet határt 1941. június 28-án átlépő Kárpát-csoport alakulatai között a nyíregyházi még nem szerepelt, de az anyaezred személyi állományából 1938-ban szervezett ún. „ikerezred" két zászlóalja októbertől már részt vett a megszállt területek biztosításában. Az 1942 tavaszán szerveződő 2. hadsereg kötelékéből a 12. gyalogezred ugyancsak kimaradt. Az elhúzódó Don-menti harcok azonban szükségessé tették a személyi állomány fokozatos felváltását. így kerültek a frontra 1942 december elején a nyíregyháziak. A váltás, a nyírségiek szerencsétlenségére, 1943. január 9. és 12. között, vagyis közvetlenül a szovjet offenzíva megindulása előtt zajlott le. A tragikus körülmények között vívott elhárító harcokban a harci tapasztalatokkal nem rendelkező ezred 4500 fős személyi állományának 4/5 részét vesztette el. Az ő tiszteletükre emelt emlékművet koszorúzta meg Muzsay Ferenc ezredes 1943. május 29-én az ezred ünnepélyes nyíregyházi fogadtatása alkalmával. Kár, hogy a szerzők nem tértek ki e korai emlékmű későbbi sorsára. így csak feltételezhetjük, hogy a tisztelet és emlékezés oszlopát a város háború utáni urai ledöntötték. A 12. gyalogezred mintegy 10 hónapos pihenő után 1944 márciusában került ismét a frontra. Ettől kezdve a háború végeztéig a nyíri bakák folyamatosan harcoltak. Az elhárító harcokban felőrlődő alakulat maradványai — előzetes megállapodás alapján - 1945. ápriüs 6-án tették le a fegyvert a szovjet csapatok előtt Szlovákiában. A szerzők sajnos itt befejezik az ezredtörténetet, pedig a honvédek sorsát a hadifogságban is nyomon kellett volna követni. Vajon hova, mely lágerekbe kerültek a nyírségi bakák? Hányan tértek közülük haza? A könyv 2., egyben legérdekesebb fejezete a 12. gyalogezred 1943 januári, februári harctudósításait tartalmazza. Szinte megelevenednek a heroikus védelmi harcok az ezred- és zászlóaljparancsnok bizalmas beszámolóiban. Nem lehet érzelemmentesen olvasni ezeket az egyszerűségükben, tárgyszerűségükben irodalmi szintre emelkedett jelentéseket. Hőstettek egész koszorújáról kapunk hiteles híradást a szemtanúktól. De a szezók nem leplezik a nehézségeket sem. „Védőállásainknak mélysége nem volt, a hátsó reteszállásokat nem építették ki. Egy védővonal volt csak, ez is sok helyen mellig ért. A futóárkok alig kiépítetten, teli jéggel is sok helyen csak térdig értek. Bár akadályként aknamezőt telepítettek a védőállások előtt, ennek már hatása az ellenség támadásakor a magas hó és a nagy hideg miatt alig lehetett." (59.) „Az 1000 darab kézigránát igénylésből csak 90 darabot kaptunk. Létszám 21 tiszt és 15 főnyi legénység." (62.) Léczfalvy százados, a 12/III. zászlóalj parancsnoka katonái teljesítményét a következőképpen értékelte: lr A csapatok nagy része a szokatlan nehéz körülmények közötti tűzkeresztség és a túlerejű ellenséggel szemben a nagy hidegben vívott harcban idegeiket elvesztették. A csapatok és emberek egy része a parancsnokokat keresve és azok köré csoportosulva, a szokatlan körülmények között is megállta a helyét" (70.) A legmegrázóbb fejezet a 3., melyben a szerzők a Szovjetunió elleni háborúban hősi halált halt, eltűnt és hadifogságba esett nyírségi bakák személyi adatait adják közre. A veszteségi statisztikák, a személytelen számok itt egyéni sorssá, egyedi tragédiává válnak. Ezeken az oldalakon szembesülhetünk a háború valódi, emberi arcával. Bene János és Szabó Péter nem antimilitarista könyvet írt, illetve szerkesztett, mégis a többezres halotti névsor n. ndennél hatásosabb háborúellenes vádirat. A könyv három fejezetét jól kiegészítik a 12. gyalogezred tisztikarát, szervezetét és életét bemutató, fényképekkel is illusztrált mellékletek. Az utolsó oldalon hosszú listát találunk, 69 település és 10 szervezet nevének feltüntetésével: a kötet a felsorolt önkormányzatok és intézmények anyagi támogatásával látott napvilágot. Stark Tamás
