Századok – 1993

Beszámoló - 125 éves a Magyar Történelmi Társulat. Ünnepi ülésszak (Kovács Éva) II/332

BESZÁMOLÓ 341 sán. Az előadó részletesen ismertette a két világháború között kibontakozó, majd a 60-as években újra fellendülő településtörténet (benne pl. a falu, a magyar mezőváros, a tanya) eredményeit; a szántóföld és az ártéri gazdálkodás fő vonulatait bemutató munkákat; a különböző növénykultúrák szerepét feltáró monográfiákat; az állattenyésztéssel, a gépesítés történetével, a táplálkozás néprajzi-történeti vonatkozásaival foglalkozó tanulmányokat csakúgy, mint a hagyományosan feltárt uradalomtörténet, s a paraszti termelés és társadalom megismerését célzó kutatások sorát. Mindez azt igazolja — mondta Orosz István —, hogy az agrártársadalmak hétköznapi életét vizsgáló történetírás eredményei helyet kérnek maguknak a hagyományosabb történetírói munkák mellett. A délelőtti szekció előadásaihoz Sándor Gabriella Fejér megyei pedagógus szólt hozzá. Véleménye szerint a társulat jelenlegi nyitottsága a tanárok felé (Szabolcs Ottó munkájának köszönhetően) nagyon hasznos, és ha az elhangzott előadások anyaga írásban is hozzáférhetővé válik, a konferencia az oktatás területén is hasznosulhat. A délutáni előadássorozatban folytatódott a hazai történetírás egyes ágainak elemzése. Borsónyi György előadásában összefoglalta az utóbbi négy évtized történetírásának s ezen belül a párttörténetírásnak jellegzetes vonásait. A rendszerváltozások a múlt átértékelésével járnak — mondta az előadó. Ez történt 1945-ben is, de 1948-tól 1956-ig ez az értékelés már jellegzetesen negatív vonásokat hordozott: megjelentek a marxista-leninista történeti klisék, s miután a hatalom az írás bűvös erejében hitt, minden kiadott művet összhangba kellett hozni a hivatalos ideológiával — s ez eltüntetett minden egyéni vonást e művekből. A munkák hangneme (szakmaiságukat elvesztve) a publicisztika és a politikai pamflet hangneméhez közelített, preferált téma volt a népnyomor, a népi ellenállás és az éppen aktuális ellenség „kutatása". A történetírás elszakadt olvasóitól, hiteltelenné vált. Az 1960-as évek közepén indult meg egyfajta (a többi előadó által is említett) „ideológiai erózió". Dokumentumkötetek, forráspublikációk, külpolitikai, gazdasági, kulturális témák feltűnése jelezte, hogy a történészek újra visszataláltak egyéni hangjukhoz. A párttörténetírás sajátos helyet foglalt el történetírásunkban. Közvetlen pártellenőrzés alatt, szervezetileg is elkülönülve, a munkásmozgalom történetére vonatkozó „monopólium" birtokában működött. Legfőbb feladata volt a hatalom történeti kontinuitásának bizonyítása, ehhez kapcsolódott az SZDP szerepének eltitkolása s az illegális KMP jelentőségének irreális eltúlzása. Némi lazulás, csendes átértékelés e területen is az 1960-as években indult meg — állította az előadó. De továbbra is erősen tartották magukat a tabutémák (pl. a harmincas évek moszkvai magyar emigrációjának története, Demény Pál mozgalma stb.), maradt az ellenőrzöttség és a Párttörténeti Intézet cenzor-szerepe. Az előadó szerint az 1970-80-as években nőtt fel az az új kutatói gárda, amely a modern történeti módszerek ismeretében kilépve a szorosan vett munkásmozgalomtörténet kereteiből, e témát is a magyar történetírás részévé tudta emelni. Borsányi György előadását Szabó Miklós követte „Az eszmetörténet néhány problémája" с. a jelen politikai és történeti kérdéseit boncolgató előadásával. Miként a 70-es években a közgazdászok, majd a filozófusok és a szociológusok képezték a hazai véleményformáló elitet, jelenleg — állapította meg Szabó Miklós a hallgatóság