Századok – 1993

Beszámoló - 125 éves a Magyar Történelmi Társulat. Ünnepi ülésszak (Kovács Éva) II/332

342 BESZÁMOLÓ 342 nem kis derültségére — e szerepet a történészek töltik be. Magyarországon mindig a politikai kultúra része volt történeti példázatokban kifejezni az éppen aktuális helyzet jellemzőit. Ez azonban hátráltatja, visszavetheti a „valódi", nem historizáló szaktudományos fejlődést. Érdekes paradoxon, hogy miközben a történészek ilyen fontos politikai szerepet töltenek be, mégis elmaradt a Kádár-rendszer értő-igazságos kritikája, pedig ebből táplálkozhatott volna az új hatalom ideológiája (mint ahogyan az előző korszakok kritikáját 1850-ben Kemény Zsigmond vagy az első világháború után Szekfű Gyula elvégezte). Az előadó szerint a hiányzó értékelés oka az, hogy a magyar társadalom nem fordult szembe — mivel nem alakult ki forradalmi helyzet — a Kádár-rendszerrel, azaz nem érezte úgy, hogy annál rosszabb nem lehetséges (miként 1956-ban ezt érezte). A felülről közvetített rendszerváltás nem teremtett társadalmi bázist az előző rendszer bírálatához. Ehelyett a politika színterén megjelent a historikum és a historizálás, a történeti mitológia 1945 előtti hagyománya. A politika képviselőit is érdeklő szaktudományos téma, 1956 története, melynek újabb irodalmát Litván György tekintette át. E témáról már a rendszerváltás előtt itthon és külföldön is számos — egymással ellentétes — kötet jelent meg a hivatalos pártirodalomtól az emigrációs munkákig. 1988-89 után (a szaktudományos megközelítés lehetőségének megteremtésével) sorra jelentek meg a hazai nagy dokumentumpublikációk a forradalom megnyilatkozásairól (sajtó, rádió, röplapok stb.), majd az emigráns Irodalmi Újság reprintje, s a brüsszeli Nagy Imre Intézet folyóiratanyagának válogatott kiadása. Fontos kötetek olvashatóak már az előzményekről (irodalmi mozgalmak, Petőfi-kör) is. Egyes folyóiratok (História, Társadalmi Szemle, Múltunk, Világosság, Holmi) a nagyközönség előtt eddig ismeretlen dokumentumokat publikáltak. Két nagyobb kötet külföldön jelent meg, s a francia és az amerikai külügyi iratokból közöl válogatást. A dokumentáció szintjén még feltárás előtt állnak a szovjet levéltári anyagok, a Szabad Európa Rádió 56-os adásainak szövegei, s szükség lenne a magyar párt-, katonai és egyéb iratok teljes kiadására. Számos alapdokumentum (mint pl. Nagy Imre snagovi naplója) is kiadásra vár. Összességében azonban a forradalom nemzetközi összefüggései tisztázottabbak, mint a belső történések és erőviszonyok alakulása — állapította meg Litván György. Természetes, hogy e témában a vita tovább folytatódik. A történetírás feladata — az előadó szerint — ebben a helyzetben az események, tények, a fellelhető adatok rögzítése, a forradalom történetének társadalomtörténeti, szociológiai jellegű megírása. Visszatérve a történettudomány ágaihoz, a hadtörténetírás utóbbi 50 évéről Rázsó Gyula tartott előadást. Az ilyen típusú kutatások a 19. sz. végén a Hadtörténeti Közlemények megindításával kezdődtek, és a két világháború között már európai szintű kutatói gárdával büszkélkedhettünk. 1945 után a fejlődés megszakadt, s csak a Kádár-korszakban indult újra s integrálódott a történetírásba e tudományág a Hadtörténeti Intézet és a Zrínyi Akadémia hadművészeti tanszéke létrehozásával. A marxista történetírás paradoxona volt e területen a szocialista hazafiság és az internacionalista hagyományok nehezen összeegyeztethető, de kötelező történeti megjelenítése. Kötelező témának számítottak az ősi ellenség — a német hódító — elleni küzdelmek, a törökellenes harcok, a parasztmozgalmak, 1848-49, és a második világháború idején megvalósuló ellenállási mozgalmak és partizánharcok története.