Századok – 1993

Beszámoló - 125 éves a Magyar Történelmi Társulat. Ünnepi ülésszak (Kovács Éva) II/332

BESZÁMOLÓ 337 osztrák történetírás megteremtése foglalkoztatja. A Habsburg Birodalom kutatásának reneszánsza a második világháború után érkezett el. A dualizmus integrációjábaij két jellegzetes vonulat különült el, az egyik a konzervatív, nemzetek feletti, föderalista hagyományokat képviselő Hugo Hantsch professzoré (szerinte a kiegyezéssel a magyarok és az osztrák liberálisok megakadályozták az osztrák birodalomformálást), valamint a német jellegű, liberális-centralista hagyományokat követő Zöllneré (aki szerint 1867-ben a magyarok kettészakították az egységes osztrák birodalmat). Mindkét felfogás jellegzetes módon a magyarokat okolta a Monarchia bajaiért. Az elméletek változását a politika motiválta később. 1960-ban az amerikai Rockefeller Alapítvány hatalmas összeget ajánlott fel a Monarchia történeti kutatására, hogy ezen soknemzetiségű állam problémáinak összegyűjtésével „új, nemzetek feletti Európai felépítéséhez nyújtson segítséget". A fenti érdeklődés hatására alakultak ki Európában és Amerikában a Monarchia történetírásának központjai, megkezdődtek a szintézis előkészítésének munkálatai. A vállalkozás finanszírozását később az osztrák kultúrkormányzat vette át. A 14 kötetre tervezett monográfiából 1973-ban jelent meg az első, a gazdaságtörténeti kötet. Az elkövetkező kötetek készítéséhez már a Lajtán túlról is felkértek történészeket. A kötetek előnye, hogy szerzőként jól megférnek benne az egymással eltérő dualizmus-felfogások. A magyar-osztrák dualizmus-szemlélet alapvető különbsége az — állapította meg az előadó —, hogy a magyarok 1848-cal összefüggésben tárgyalják a kiegyezést, míg az osztrákok a königgrätzi vereség kapcsán. Az osztrák történetírás általában elsiklik a kiegyezéses rendszer osztrák parlamenti viszonyokra gyakorolt pozitív hatása felett. A magyar és osztrák történészek rendszeres munkakapcsolata azonban lehetővé teszi e vitatott pontok megbeszélését, s közös forráspublikációk és egy tervezett osztrák-magyar történeti évkönyv kiadását is. A szomszédos népek történetírásának elemzését Szarka László előadása zárta ,A történelmi Magyarország képe a szlovák történetírásban" címmel. Az előadó háromféle megközelítést különített el a szlovák történetírásban. Az egyik időről-időre felerősödő tendencia a szlovák történelem dehungarizálását tartja a leginkább célravezető eljárásnak, amely a magyar kontextus elhanyagolásával, a mai Szlovákia területén kívül történt események figyelmen kívül hagyásával igyekszik célt érni. A másik — leggyakoribb — megközelítés az ad hoc territorialitás elvének rendező princípiumként való elfogadását jelenti: a mai Szlovákia egyfajta örök kategória, jó esetben bevallott és szándékos anakronizmusként jelenik meg ebben a felfogásban és némely esetben ez a mesterséges territoriális elv a szlovák nép történetével azonosul. A harmadik elv az elmúlt negyven év osztályharc-központú megközelítésének keretei között az ún. nagy és kis történelem különválasztása volt. Ez azt jelentette, hogy az „ezeréves méh" metaforájában megfogalmazott szlovák kis történelemmel igyekezett kompenzálni a nagy történelem hiányát. Mindegyik megközelítés közös jellemzője — Szarka László szerint — a mesterséges külsődleges szempontok alkalmazása, egyfajta különválasztás, kirekesztés, a sokszínű történeti valóság és a reális historikum tisztelete helyett. A legújabb szlovák munkákban hellyel-közzel megszületni látszik a korábbi megközelítések kritikai felülbírálata is.