Századok – 1993
Közlemények - Tomka Béla: A Hitler-jelenség és a Harmadik Birodalom uralmi rendszere II/312
A HITLER-JELENSÉG ÉS A HARMADIK BIRODALOM 325 a tartalmatlan ideológia, s a polikrácia létének következménye volt. A koordinálatlan, felaprózódott döntéshozatali mechanizmus már önmagában hirtelen, gyakran elhibázott döntéseket eredményezett, s ezek további hasonlókat váltottak ki. Rendkívüli destruktív energiák szabadultak el: a náci állam mind radikálisabban reagált a saját maga által teremtett kényszerhelyzetekre. A „kumulatív radikalizáció" a háborúban és soha nem látott méretű népirtásban nyilvánult meg, s a folyamat mindinkább kikerült a hatalmon lévők irányítása alól is, végül pedig feltartóztathatatlanul az önpusztítást eredményezte. Az intencionalista megközelítéssel szemben Mommsen úgy véli, hogy a polikratikus struktúrák elsősorban a náci párt és vezetőinek konszolidált és kiszámítható hatalmi apparátus létrehozására való képtelensége következtében jöttek létre, s csak kisebb részben tudatos politika eredményei. Hitler eleve nem működhetett a monokrácia centrumaként, hiszen annyira kellett ügyelnie saját népszerűségének megtartására — mint hatalmának döntő forrására, s az egész rezsim integrációja szempontjából központi tényezőre — , hogy ez nagyban gátolta mozgásszabadságát.67 Ezenkívül személyes adottságai — nem utolsósorban jellemző döntésképtelensége — is hozzájárultak a náci rezsim zűrzavaros belső struktúrájához.6 8 Kormányzási módszere nem tette lehetővé számára az államügyek központi és szisztematikus kézbentartását, képtelen volt áttekinteni a különböző apparátusok, hivatalok sokaságát. A kezdeti néhány hónapban ugyan még rendszeresen résztvett a hivatali ügyek intézésében, azt követően azonban teljesen elhanyagolta azokat. Kitört rajta az utazási láz, folyamatosan Bcrlin-Miinchen-Obersalzberg között ingázott, a hivatali ügyekről legfeljebb a felvonulások, megnyitóbeszédek vagy alapkőletételek között referáltak neki.6 9 E tényezőkhöz képest másodlagos, hogy a rendszerességet, kiszámíthatóságot a náci vezetők, s főként maga Hitler valóban személyes hatalmuk korlátjának tekintették, s az is, hogy Hitler közismerten vonzódott a szociáldarwinizmus gyakorlati alkalmazásához: a legtehetségesebb „alführerek" menetközbeni kiszelektálása sajátos politikai filozófiája volt. A szociáldarwinista elveknek megfelelő pártintézményeket Hitlernek egyébkent sem kellett újonnan létrehoznia, mert ezek már a hatalomrajutás előtt megtalálhatók voltak a pártban az egyedül a Führernek alárendelt, speciális feladatokra létrehozott intézmények formájában. A náci párt csak választási szervezet volt, amely — eltérően a kommunista típustól — nem rendelkezett bürokratikus vezetői struktúrával, az egyes alszervczetck nagv cselekvési szabadsággal bírtak.70 Hitler egyszerű haszonélvezője sem lehetett annak helyzetnek, amelyben olyan ellenőrizhetetlen hatalmi apparátusok alakultak ki, mint a Himmler vezette SS. A divide et impera taktikája potenciális veszélyt jelenthetett volna Hitler saját pozíciójára nézve, mert előfordulhatott, hogy a hatalmi verseny győztesei esetleg magának a Führernek is megkérdőjelezik a hatalmát, s Hitler kényszerhelyzetbe kerülve esetleg csak a nyerteseket támogathatja. A polikratikus struktúra Hitler környzete számára tág lehetőségeket biztosított az érdekérvényesítésre. Számtalan esetben kimutatható, hogy a párt vezetői Hitler szakmai tájékozatlanságát kihasználva, az ő közreműködésével valósították meg azon céljaikat, melyeket a normális hivatali úton nem voltak képesek elérni. Robert Ley
