Századok – 1993

Közlemények - Mesterházy Károly: A magyar honfoglalás régészetének ötven éve II/270

A HONFOGLALÁSKOR RÉGÉSZETÉNEK ÖTVEN ÉVE 297 szaltovoi eredetet hangsúlyozta, szemben a kabar származással. A sírleletek edényeit teljességre törekedve Kvassay Judit gyűjtötte össze és elemezte. A települések legjellegzetesebb edénytípusáról, a cserépüstről Szőke В., majd Fodor István írt. Nagy gyűjtése alapján bizonyította, hogy nem lehet a besenyőkhöz kapcsolni a Kárpát-medencei lelőhelyeket. Az edényt a félnomád életmód bizonyítékának tekintette. Valójában az üstök cserép utánzatai már a római kortól megjelennek a szarmatáknál, avaroknál. Életmódhoz sem köthetők, mert ugyanilyen formájú és szerepű edények a vikingektől Lombardiáig megtalálhatók: a nyílt tűzhely magyarázza létüket. Alapos összefoglalásukat Takács Miklós készítette el, felgyűjtve a Kárpát-medencei összes példányt, műhelyeket is igyekezett kimutatni. Szerepükkel kapcsolatban László Gy. felvetette: fejőedényként szolgáltak. Példája azonban nem meggyzőző. Elhibázottnak tekinthető a sír- és telepkerámiára való bontás, mintha kétféle fazeksság lett volna. A különbség csupán ammyi, hogy nagyméretű edényeket (sok útravalót) nem szoktak a sírba tenni. Ezért nincs a sírokban üst, sütőharang, ritka a palack. A jellegzetes síredényként ismert bordásnyakú edények töredékei viszont előfordulnak a telepeken. Eszközöket, szerszámokat babonás okokból szoktak a sírokba helyezni. A sírleleteket Kralovánszky A. gyűjtötte össze először. Teljes gyűjtést végzett Müller R. Korszakunkra azonban kevés adattal rendelkezik. A településrégészetből nőtt önálló ággá az iparrégészet. Kezdeteit Nováki Gyula alapozta meg vaskohók felkutatásával. Munkáját Gömöri János folytatta, s kutatásai révén egyre világosabb képünk van honfoglaló eleink vasfeldolgozó ismereteiről. Külön ágazattá vált a sáncfeltárás is. Módszertanát évtizedes munkával Nováki Gyula kísérletezte ki, miközben különböző korú sáncok tucatjait vizsgálta meg. A 10. századi földvárepítés gyakorlatáról rajta kívül Kovács Béla (Gyöngyöspata), Gádor Judit (Sály, Abaújvár), Tomka Péter (Moson, Sopron, Magyaróvár), gyarapították ismereteinket. A honfoglaló magyarok társadalma László Gyula szellemi örökségének legdúsabban virágzó honfoglaláskori régészetünkben a társadalom kutatása. Amit ő maga a HMNÉ-ben írt, ma már csak részleteiben érvényes, hiszen a vezetőréteg mint egész magyarság alapján rajzolta meg a 10. századi társadalmat. Ezáltal egybemosta a nagycsalád és nemzetség jegyeit, sőt az adott keretek között nem is tudott mit kezdeni ezzel a társadalmi csoporttal, de hasonló sorsra jutottak a törzsek is. Könyvének későbbi kritikusai azonban ezt nem is említettek, inkább az osztályszempontokra voltak figyelemmel. Pedig ez a kritika már Szőke Béla nagyjelentőségű felismerése után született, miszerint a honfoglaló magyarok társadalma hármas rétegződésű: a vezető és a középréteg, melynek emlékei a gazdag és szcp leletek, és a magyar köznép, melyet eddig szlávnak tartottak, együtt alkotja a honfoglaló magyarságot. Majdnem egyidejűleg jelent meg Györffy Gy. nagyhatású dolgozata, melyben a kabarok hagyatékának határozta meg a Felső-Tisza-vidck gazdag leleteit. Szőke a magyarság vezetőrétegét a női sírok