Századok – 1993

Tanulmányok - Sándor Pál: Deák Ferenc a történelmi személyiség I/3

DEÁK FERENC A TÖRTÉNELMI SZEMÉLYISÉG 25 A világosi fegyverletételt követően az újabb abszolutizmust a — külföld által is elítélt — véres megtorlás vezette be. Deák visszatért kehidai otthonába, amely lassanként a vidék politikai középpontjává vált, ahol több látogató fordult meg, hogy tájékozódjék az „öreg úr" nézetei felől. 1852-ben hozzáfogott birtokrészeinek két nővérével való osztozkodásához és a saját részét eladta Széchenyi feleségének, ki azt Ödön fia számára vásárolta meg, meghatározott életjáradék folyósítása fejében. 1854 novemberének elején végleg otthagyta Kehidát és Pestre költözött. Ezzel nemcsak új életformát, de új politikai színteret is váltott. Középnemesi eredetű pesti polgár lett, aki végleg szakított hajdani politikai bázisával, a vármegyével. Vármegyei tisztséget többé nem vállalt. Rövid ideig az Európa Szálló-ban lakott, de Kemény Zsigmond alig titkolt politikai szándékára átköltözött hozzá az Angol Királyné Szállóba, amelynek több mint két évtizeden át volt lakója.7

9

Nem politizált, de igyekezett minden legálisan működő egyletbe és társulatba belépni, amelyek a magyarság nemzeti tudatának ébrentartását szolgálták. (Tagja az Akadémia Igazgató Tanácsának, a Magyar Gazdasági Egyesület Igazgató Választmányának, a Kisfaludy Emlékbizottságnak). Annyi bizonyos: alkotmányos átalakulásra az 50-es esztendőkben lehetőséget nem látott.8

0

Újból felvette azt a készenléti és várakozási energiákat fölhalmozó politikai alapállását, amely — alkatának is megfelelően — mindig is jellemezte őt, ha a helyzetet alkalmatlannak ítélte az aktív politikai cselekvésre. Bízott az „idő és a szerencse" forgandóságában. Jellemző erre az a kijelentése is, amit — 1858-ban, meglátogatva Széchenyit döblingi magányában — így fejezett ki: „Én ugyan várhatok". („Ich kann schon warten".)

81 Első határozott politikai megnyilatkozásáról, csak a solferinói csatavesztést követően tudunk beszámolni, amikor 1859 júliusában néhány napra meglátogatta idősebb Szőgyény-Marich Lászlót Bécsben, kivel bizalmas politikai beszélgetést folytatott. Deák álláspontja az volt — beszéli el Szőgyén —, hogy csak „az 1848-i törvények" alapján összehívandó országgyűlés által lehet a „törvényes rendet" helyreállítani az országban. Ha az uralkodó az országgyűlést összehívja, akkor „a viszonyok körülményekhez képest lehetnének rendezendők". Deák tehát határozottan a 48-as törvények alapján állt, de már ekkor sem zárta ki Magyarország és az örökös tartományok viszonyának rendezését a „változott körülményekhez képest".8

2 Az októberi diplomát (1860. okt. 20-án) még egyezkedési alapnak sem tekintette, de túl élesen sem bírálta, mert úgy vélte, hogy idővel talán valami „jó fejlődhetik" belőle.8

3

Először, de még ekkor is csak rejtetten, 1861. január 9-i, sógorához írott levelében utal a lehetséges közjogi megoldásra, amikor az írja: „Mi az 1848-diki törvényeket egész teíjcdelmökbcn kívánjuk alapul tekinteni." Ez a kijelentése ugyanis az 1848. évi törvények „Előbeszed"-ére történő burkolt utalás volt. (Az Előbeszéd a Pragmatica Sanctiora hivatkozik.)8

4

Deák tehát ekkor már megtalálta érvrendszerét és politikai bázisát — a Pragmatica Sanctiot —, amelynek értelmezésével lehetőséget látott Magyarország és az örökös tartományok közötti viszonyok újraszabályozásához. Nyíltan erről csak 1861. február 1-én, Pest város közgyűlésén elfogadott az uralkodó leiratára intézett feliratában beszélt először, amikor hangsúlyozta: „a Sanctio Pragmatica azt tartalmazza, hogy az ország törvényei, melyek országgyúlésileg alkottattak, szorosan megtartandók"; hogy „az 1848-ki törvényeket" is alkotmányosan alkották, azok nincsenek „máig sem alkotmányszerúleg eltörölve", következés-