Századok – 1993

Közlemények - Mesterházy Károly: A magyar honfoglalás régészetének ötven éve II/270

A HONFOGLALÁSKOR RÉGÉSZETÉNEK ÖTVEN ÉVE 283 abbeli nézetét, hogy a honfoglaló magyarként ismert hagyaték a honfoglaló magyarokhoz csatlakozott kabarok, a fejedelem harcos kíséretének emléke, ill. hagyatéka. Még 1959-ben jelent meg Szőke Béla szintén forradalmi hatású dolgozata a soros temetők új értékeléséről. Ó a társadalmi tagolódás oldaláról vizsgálta a temetőket, s az eddig szlávnak vélt soros temetőket a magyar köznéphez kapcsolta. Tételeinek részletes kifejtése csak 1962-ben, már Szőke halála után jelenhetett meg. Ugyancsak 1962-ben jelent meg a 10-11. századi sírleletek lelőhelykatasztere is 1239 lelőhely regisztrálásával. A minden hibájával együtt is nélkülözhetetlen kötet Bálint Csanád későbbi gyűjtésével együtt is csak a 90%-a lehet a teljes anyagnak. Az 1960-as évektől újra ráterelődött a figyelem a honfoglaló magyarok hagyatékának kelet-európai előzményeire. A sort ez irányban, még a századelőn Pósta В. nyitotta meg, majd Fettich N. követte. László Gyula őstörténeti érdeklődésének köszönhetően több tanítványát is arra ösztönözte, hogy az új lehetőségeket kihasználva, ösztöndíjasként kezdjenek anyagfeltáró munkába, vegyék fel a kapcsolatot az oroszországi múzeumokkal, intézetekkel. Több sikertelen agitáció (Dienes I., Szabó J. Gy.) után Erdélyi István vállalkozott orosz aspirantúrára, Ojtozi Eszter pedig több hónapos tanulmányútra szakdolgozata anyaggyűjtésére. Erdélyi sok, számunkra nagyon fontos leletre (pl. az egyetlen ép tarsolylemezre), felhívta a figyelmet, honfoglaló témájú nagyobb feldolgozás azonban nem született ezekből a feltétlenül hasznos kapcsolatokból. Sokkal többet kamatoztak Bartha Antal számára a kazányi egyetemen töltött évek. Hazatérte után rövid ideig a Nemzeti Múzeum Középkori osztályán dolgozott, majd hamarosan Molnár Erik aspiránsaként a 9-10. századi magyar társadalom kérdéseivel kezdett foglalkozni. Munkája, melyet ma már nem mernék könnyű, olvasmányos műnek ítélni, alapvető fontosságú volt a maga idejében, és méltán hivatkoztak még az utóbbi időkben is rá. Első, és az akkori megítélésben legfontosabb szempont az volt, hogy marxista. Az ún. nem marxista kutatók tehát sokszor igazolva látták, hogy eredményeiket a marxista művektől lényegében a jelszavak különböztetik meg. De ha ez lett volna Bartha művének egyetlen érdeme, akkor nem sokáig jegyezték volna a könyvet. Fő érdeme éppen abban állt, hogy a szovjet tudományosság azon kiemelkedő kutatóira támaszkodott (M. I. Artamonov, Sz.A. Pletnyova, A.P. Szmirnov, és sokan mások), akik a hazai, orosz tudományban nem tagkönyvükkel szereztek érdemeket. A hazai ítészek pedig nem tudták, hogy a cirillbetűs nevek és címek kit és mit takarnak. És éppen a magyar honfoglalás kutatásának fellendülő szakaszában jelentek meg a számunkra is kézikönyvnek számító Artamonov- és Pletnyova-monográfiák. Mindezek ellenére Bartha könyve is csupán egy László Gyulánál letűnő gondolat rendkívül nagy apparátussal és természetesen sok egyéb mondanivalóval együtt kifejtett megfogalmazása: a honfoglaló magyarok gazdasági és társadalmi szintje nem lehetett alacsonyabb, mint a környezetüké, pl. a volgai bolgároké vagy a kazároké. Bartha ezt a kérdést a kievi Oroszország FELÉ IS kibővítve dolgozta ki. A magyar honfoglalás kor legtöbbet Fodor István moszkvai egyetemi éveiben (1962-69) kialakított kapcsolataiból profitált. Fodort ugyan erőteljes őstörténeti érdeklődés is jellemzi, amely viszont nem tárgya jelen áttekintésünknek, de számos