Századok – 1993

Közlemények - Mesterházy Károly: A magyar honfoglalás régészetének ötven éve II/270

A HONFOGLALÁSKOR RÉGÉSZETÉNEK ÖTVEN ÉVE 273 zeológus volt, s a Nemzeti Múzeumot többre becsülte az egyetemi katedránál, melyet több ízben is visszautasított. Felismerte az oroszföldi, ukrajnai sőt szibériai párhuzamok fontosságát. Ezért megtanult oroszul, és még kezdő régészként tanulmányutat tett, Posta Béla után másodikként Oroszországban. Talán nem véletlenül esett rá 1944 végén Zichy István főigazgató választása, hogy éppen az orosz megszállás előtt kinevezte igazgatónak. Fettichet azonban a veretek, esetleg a veretek készítése, kereskedelme, elterjedése érdekelte, pedig ezek a veretek öveket, pártákat, lószerszámot, nyerget, férfi és női ruhát díszítettek. A leletekből Móra Ferencen kívül csak Cs. Sebestyén Károly igyekezett tárgyakat rekonstruálni: ő állította helyre a rejtélyes csontlemezekből a honfoglalók íját. László Gyula és a Honfoglaló magyar nép élete László Gyula hirtelen és nagy erővel robbant be a magyar régészetbe. Átütő erejű tevékenysége három nagy forrásból táplálkozott. Elsőként a családi nevelést és a gyermeki romantikát említhetjük: mint kisfiú, Kőhalom várának romjai közt álmodozott a székelyek múltjáról. De ugyanitt, mint falusi tanító gyermeke, magába szívta a székely falu munkájának, babonáinak, szokásainak ismeretét is. Később a Néprajzi Múzeumban a nagy nemzedék: Györffy István, Bátky Zsigmond, Viski Károly és mások székelyföldi adatgyűjtője volt. Ekkor váltak a gyermekkori élmények tudós tapasztalattá benne, ezek az élmények terelték figyelmét második forrásként a honfoglaló magyar nép életének tanulmányozása felé. Egyéni becsvágya a művészet felé is vonzotta, és ennek megfelelően előbb a Képzőművészeti Főiskolát végezte el, ahol Rudnay Gyula tanítványa volt. Elsőrendű rajzkészsége, és a művészi érzékenység, beleélőképesség volt régészeti tevékenységének harmadik nagy lendítő ereje. Ez a nem mindennapi képessége késztette örök versenyre Fettich Nándort, s vetélkedésükből született meg a magyar régészet örök nyereségére a népvándorláskori gyűjtemény csodálatos rajzos leltárkönyve. Ennek köszönhető, hogy László Gyula minden rajzos illusztrációt maga készített könyveihez, tanulmányaihoz. A művészi és néprajzi adottságok segítették híres tárgyrekonstrukcióinak sorát világra (a magyar nyereg, avar és magyar lószerszám, avar és magyar női-férfi viselet, stb.) A főiskola után Itáliában járt, s talán Duccio vagy Giotto művészetétől megbűvölve inkább a régészet felé indul. Újra diák lett, most Gerevich Tibor és Alföldi András óráit hallgatva. Európai színvonalút akart alkotni. László korszakos müve, a HMNE 1944-ben jelent meg, és sűrítve megtaláljuk benne László korábbi honfoglaláskori témájú feldolgozásait is. így a koroncói nyeregről írt monográfiája a HMNE A halál és a másvilág c. fejezetbe olvadt be, a művészetről szóló fejezet alapja A honfoglaló magyarság művészete Erdélyben, a településtörténeti vázlathoz az Erdély településtörténetének vázlata Szt. István koráig c. dolgozatot használta fel. A honfoglaló magyarság megjelenését a Kárpát-medencében a Budapest története c. monográfiában írottakkal egyezően fogalmazta meg. A fentebb elsorolt külső ervek után László Gyula munkásságán belül is korszakhatár a HMNÉ, ezért ezzel a könyvvel kezdem a magyar honfoglalás régészetének elmúlt ötven évéről szóló kutatástörténetet.