Századok – 1993

Tanulmányok - Niederhauser Emil: A cseh történetírás történetéből II/201

A CSEH TÖRTÉNETÍRÁS TÖRTÉNETÉBŐL 233 címen. Két, egyenkint 6 kötetből álló részt tervezett, az első történeti, amely a szláv őshazát és a széttelepülést tárgyalja, a második (1911-től) a szláv kultúrát a szó széles értelmében (a címe is A régi szlávok élete volt). Ebből csak öt kötet készült el 1925-ig, mert a régi szláv jogot tárgyaló kötet megírására mást kért fel, szakmai illetéktelenségére hivatkozva. (Kadlec viszont, akit felkért, nem tudta ezt elvégezni.) Valóban impozáns szintézis ez a 11 kötet (1923-26 rövidített változatát franciául is kiadták). Az írott forrásokat és a régészeti leleteket meg a recens néprajzi anyagot egyaránt alkalmazva, hipotézisekkel módjával élve körvonalaiban voltaképpen máig érvényes képet adott a szlávok korai fejlődéséről, még ha a részletekben sokat is módosított rajta a kutatás, meg az előzményekről is többet tudnak azóta a régészek. A későbbiekben a bizánci befolyásra vonatkozó résztanulmányokat írt. S af ári kot követte egy másik munkájában, A szláv világ (1909), amely az akkori helyzetet mutatta be földrajzi és statisztikai viszonylatban. Ehhez kapcsolódott 1912-ben a szlávok néprajzi térképe (a szlovákokról már 1903-ban publikált ilyet). A korai 20. század cseh történettudósai közül messze ő volt külföldön a legismertebb (ami persze témájával is összefügg, meg azzal, hogy eredményei világnyelven is megjelentek). Karel Buchtela (1864-1946) jogász képzettségű volt, Niederle hatására lett régész. Ő lépett fel először Píé bírálójaként. Németül kiadott munkájában, Csehország előtörténete. I. Észak-Csehország a Kr. sz. körüli ideig, bebizonyította, hogy volt neolitikum ezen a területen is. 1906 a luzsicei és sziléziai égetéses kultúra csehországi maradványait elemezte, ugyancsak németül, 1910-ben pedig Niederlével együtt adta ki a cseh régészet kézikönyvét, elsősorban oktatási célokra. Amit Niederle általában a szlávok, Buchtela pedig Csehország vonatkozásában végzett, azt vitte tovább Morvaországban Innocenc Ladislav Cervinka (1869-1952) brnói muzeológus, aki Buchtelához hasonlóan ugyancsak más szakmából jött (eredetileg kultúrmérnök volt). Már 1902 röviden összegezte a morva őstörténetet, 1911-ben ebből lett az égetéses kultúráról szóló munkája, amelyben a luzsicei kultúrát a szlávok elődjének tekintette (Niederle szkeptikus volt a kérdésben). 1908-11 jelent meg a Morva régiség, a szláv-kori földvárak nagy anyagának alapján, az írott források helységeit igyekezett lokalizálni. Számos cikket írt a nagymorva korszakról, ezeket gyűjtötte össze és dolgozta egybe A morvaországi szlávok és a nagymorva birodalom címen (1918). A modern cseh történetírás a nemzeti feladatokból született, azokon nőtt naggyá, és csak természetes, hogy elsőrendű feladatának a hazai történelem feldolgozását tekintette, ha nagykorúságára már tudomásul vette, hogy ezt széles európai perspektívába kell beállítani. A kifejezetten egyetemes történet művelése — egy kivétellel — inkább csak marginális jellegű volt. Ez jellemezte az ókor kutatását is, s ebben szerepet játszott, hogy a cseh-morva terület nem volt egykori római birodalmi terület, az ókortörténeti érdeklődés tehát inkább szorgalmi feladat volt, mint belülről jövő tudományos igény. Időben nem is kell messzire visszamenni, hogy első képviselőit megtaláljuk. Justin Václav Prásek (1853-1924) középiskolai tanár még valahol félúton van a kompilátor népszerűsítés és az önálló kutatás közt. Megírta az ókori keleti népek történetét (2 kötet, 1900-2), a görögökét (2 kötet, 1916-19), és külön a médeket és perzsákat (2 kötet németül, 1900-1), mondják, ez a legjobb közülük. Emanuel Ре-