Századok – 1993

Tanulmányok - Niederhauser Emil: A cseh történetírás történetéből II/201

232 NIEDERHAUSER EMIL an együttjárt. Kinevezése után Vocel kötelességének érezte egy átfogó cseh őskortörténet megírását, ennek előkészülete volt a Régészeti párhuzamok c. tanulmánysorozata (1853-55), igyekezett a szláv koron túlmenni, visszafelé. Az összefoglalást csakugyan meg is írta, és már csehül, A cseh föld őskora (1868) az addig ismert anyagot, jórészt véletlenszerű ásatások eredményeit összegezve a kelta és a szláv korszakot próbálta rendszerezni. A szláv kor vonatkozásában a nyelvi forrásoknak is tulajdonított jelentőséget. A századfordulóig ez volt az egyetlen összefoglalás. Vocel még sok részlettanulmányt is publikált a középkori cseh művészet történetéről, többek közt a gótikus táblaképekről. Természetesen megmaradt az alapvetően leíró módszernél. És bár a régészet a századfordulóra már nagykorúvá vált, a jóval Vocel nemzedéke után jövő Josef Ladislav Píé (1847-1911) még ugyancsak ezt a módszert használta. Gimnáziumi tanár volt. A szlávok és románok történetével akart foglalkozni, néprajzi és közjogi szempontból, 1882-ben röpiratot adott ki A nemzeti harc a magyar államjog ellen, ebben autonómiát követelt a szlovákok számára. A következő évben szláv és osztrák történelemből habilitált. Eredetileg a régi szláv műveltségről akart könyvet írni, 1887-ben kezdett is cikkeket közölni, azután rájött, hogy az írott források nem elegendőek ehhez, így lett régész. Régebbi felfogásából született meg Az orosz (rusz) nemzet története (1899). Píé az 1890-es években átrendezett Nemzeti Múzeum régészeti gyűjteményének az őre lett, nem került az egyetemre, ami meg is keserítette. 1889-ben kezdett terepjárásairól 1893-ban számolt be először, 1893-97 már részletes áttekintést adott a közép-csehországi ásatások eredményeiről, 3 kötetben, sok illusztrációval. Vocelt felváltó összefoglalása, A cseh föld régiségei 6 kötetben jelent meg (1899-1909), három részben. Akkorra már nagy gyakorlatot szerzett, jól ismerte a külföldi, összehasonlítható leletanyagot. A meglévő anyagot jól rendszerezte, három korra: az őskor, a történelem kezdetei (m mdhatnánk, a népvándorlás kora) és a (cseh) fejedelmi korszak. Sok érdeme melle t sok hibája is volt, az egyetemi régészek, Niederle és Buchtela már az első kötettől kezdve figyelmeztették ezekre, Píé azonban sokáig nem hajlott (és a későbbi kötetekben is csak közeledett ellenfelei nézeteihez), prekoncepcióihoz makacsul ragaszkodott. Most már csak a régészeti anyagnak volt hajlandó hinni, az írott források ellentmondó tanúskodását elsöpörte. Nem ismerte el, hogy cseh földön volt neolitikum, a luzsicei kultúrát egyértelműen szlávnak mondta, a szláv őshazát Németország keleti területeire helyezte. A korai cseh korszakban megkülönböztette a korábbi őslakosok utódait, akik szerinte rabszolgák voltak, és a szabad szlávokat. A cseh nemzet a két elem összeolvadásából jött létre. Egyik bírálója, Lubor Niederle (1865-1944), a cseh régészet első, világszínvonalon álló és ismert képviselője, külföldi tanulmányútjain először a néprajz iránt is érdeklődött, Masaryk hatására fordult figyelme a primitív kultúrák felé, mások a klasszikus régészet művelésére ösztönözték (aminek cseh földön nem volt sok alapja). 1893-as oroszországi tanulmányútja után a szláv őstörténet mellett kötötte le magát. Első tanulmányaiban az antropológia elméleti kérdéseit és addigi fejlődését vizsgálta, több tanulmányt írt az őskorról általában. A néprajz és ősrégészet tanára lett Prágában. Néhány, a korai szláv történetre vonatkozó előtanulmány után 1902-ben kezdte kiadni életművét, Safárik iránti tiszteletből ugyancsak Szláv régiségek