Századok – 1993

Tanulmányok - Niederhauser Emil: A cseh történetírás történetéből II/201

A CSEH TÖRTÉNETÍRÁS TÖRTÉNETÉBŐL 227 A jogtörténészek közül, akik elsősorban jogászok voltak, Jan Kapras (1880-1947) az egyetlen, aki viszont inkább történész volt, vagy az is. A cseh jogtörténet professzora volt Prágában. Első tanulmányaiban a cseh magánjog egyes kérdéseit vizsgálta, azután áttért ő is az alkotmányjogra. Morvaországi származása révén különös érdeklődést tanúsított a harmadik cseh országrész, Szilézia iránt, 1906-8 kiadta az opavai hercegség fennmaradt jogi emlékeit, meg egyéb forrásokat, tanulmányokat írt a cseh nyelv hivatalos voltáról Sziléziában. Még a fordulat után is publikált egy népszerű összefoglalást A cseh Szilézia történetéből (1921). Fő műve A cseh korona országainak jogtörténete (3 kötet, 1913-20) ez váltotta fel tudományos értékben H. Jireöek korábbi szintézisét. Kapras is szélesen értelmezte tárgyát, az állam fejlődését is, és a melléktartományokat, az elveszett Sziléziát is bőven tárgyalta, a jogfejlődés mellett az állami intézményeket úgyszintén.Már a világháború alatt a Monarchia-ellenes oldalhoz csatlakozott, bekapcsolódott a publicisztikába, 1918 után pedig már inkább belevetette magát a közéletbe, de a csehszlovák állam területi lekerekítéséért vívott harcba is, jellegzetes A cseh állam történeti fejlődésében és mai formájában (1920) vagy már 1918-ban: TéSín a cseh állam része. A nagybirtokok és hitbizományok a cseh államban (1918) c. tanulmányával a nagy arányú földreformot támasztotta alá jogi érvekkel. A harmincas években a közélet mellett már csak kisebb tanulmányokra futotta, A cseh politikai programhoz a fordulatig (1931), a cseh pártok elképzeléseinek az alakulása, vagy — egészen más témában — A vízzel és tűzzel lefolytatott istenítéletek a cseh jogban (1933) Munkásságában a jelentősebb oldal az oktatás volt, jogtörténeti iskolát teremtett, meg kiadványsorozatot, hogy tanítványai publikálhassák disszertációikat. Bohumil В axa (1874-1942) osztrák birodalmi jogtörténetből habilitált, 1918 után a brnói egyetemen lett a cseh jogtörténet tanára. Kaprashoz hasonlóan ő is belevetette magát a publicisztikába, tanulmányaiban pedig a szorosan vett közjogi kérdésektől a parlamentarizmusig jutott el. Első tanulmányai jelentős levéltári anyagon épültek fel, így A közjog történetéhez a cseh korona országaiban a lipóti restaurációtól a modern fordulatok kezdetéig (1906), Az incolatus és indigenatus a cseh korona országaiban 1749-1848 (1908), Következtetés a cseh rendek alkotmányos jogainak és szabadságainak jogi folyamatosságáról (1912) - egyedül a címek is meggyőzően mutatják a rendi különállás hangsúlyozását. 1913-ban kezdett cikkeket írni a parlamentarizmusról, ezeket 1924-ben adta ki összegyűjtve Parlament és parlamentarizmus címen. A fordulat után inkább összefoglaló tankönyveket írt, s ezekben bizonyította az új államalakulat közjogi indokoltságát ( A közjog története Közép-Európában 1848-ig, 1926, Csehszlovák közjog, 1933, A jog története a csehszlovák köztársaság területén, 1936). Míg Óelakovsky és Kapras a belső jogfejlődés alapján a 13. században, az 1628-as megújított országos rendezésben és 1848-ban találták meg a nagy fordulópontokat, Baxa az állami szervezet önállóságát állította az előtérbe, ezért 1526 és 1749 a korszakhatárok. Politika tevékenysége miatt a megszállás idején a németek kivégezték. Az egyháztörténetnek voltak már korábbról bizonyos előzményei. Katolikus és evangélikus részről egyaránt művelték. Antonín Podhala (1865-1932) prágai prépost, sokáig a káptalan levéltárosa a század elején két forráskiadvány-sorozatot is indított,