Századok – 1993

Tanulmányok - Niederhauser Emil: A cseh történetírás történetéből II/201

222 NIEDERHAUSER EMIL összehasonlította Matëj és Jakoubek ze Stríbra teológiai nézeteit, az Antikrisztusra vonatkozó felfogásukat. Húsról 1915-ben írt munkát, politikai és közjogi gondolatairól, ugyanakkor elmélyült tanulmányokat írt Assisi Szt. Ferencről és a korai ferencesekről, filozófiai, teológiai és szociális nézeteiket próbálta összevetni. Novotny szintéziséhez ő készítette el a Hus tanait elemző nagy összefoglalást 2 kötetben (1927-31), a passzív, az elméletben megmaradó Matéj z Janovával szemben Húsban éppen a gyakorlati igehirdetőt mutatta meg. Hus behelyezése a maga korába nem sikerült, persze ez Novotny végül is el nem készült szintézisének lett volna a feladata. Nagy külföldi levéltári anyagot gyűjtött a 16-17. sz. fordulójának európai eseményeihez, először IV. Henrik francia király és II. Rudolf császár kapcsolatait elemezte, a cseh politikatörténeti hagyományoknak megfelelő nagy monográfiát írt, IV. Henrik és Európa 1609-1610-ben (2 kötet, 1909-11), 1912-ben pedig Ernest Denis és Fehérhegy címen elvetette a francia történész koncepcióját: az 1620-as bukás nem belső hanyatlás következménye volt, hanem a szerencsétlenül alakult külső körülményeké. Diplomata korában inkább összefoglaló, népszerű szintéziseket írt, élvezetes stílusban (Csehszlovákia és Olaszország, 1925, Spanyolországról, 1918, A spanyol történelem nagy személyiségei, 1935), a legtöbb új adatot Csehszlovák nyomokon Latin-Amerikában (1935) c. könyve hozta, ahol a jezsuita missziók tevékenységét tárta fel. Ilyen jellegű munkásságát a felszabadulás után is folytatta. Még egy régebbi korszak és felfogás utolsó képviselője volt Jan Tenora (1863-1936) brnói kanonok, aki egyházi alapon és ennek megfelelő elfogultsággal tárgyalta az ellenreformáció kezdeteit, hőse Dietrichstein bíboros, olomouci érsek volt, a nunciusi jelentések és a mikulovi családi levéltár alapján tárgyalta szerepét a II. Rudolf és Mátyás főherceg közti viszályban. De Tenora volt az is, aki Pekar és Hruby nyomán az agrártörténet felé fordult később, Szt. Péter brnói uradalma c. 2 kötetes munkájában (1934-37) a brnói káptalan nagybirtokának a történetét vizsgálta, az uradalom jobbágyainak a helyzetére is kiterjedő figyelemmel. Josef Volf (1878-1937) a Nemzeti Múzeum könyvtárának az igazgatója volt, sokfélével foglalkozott, mindenben hasznos adatokat bányászott ki, de ezen túl egyik témájában sem tudott eljutni. Első témája a 16-17. századi cseh humanizmus volt, ezen belül is az ellenreformáció által kikergetett cseh exulánsok tevékenysége, innen jutott el a titkos egyesületekhez, s ennek révén a szabadkőművességhez, meg a cenzúrához. Nem érdektelen Kísérletek a szabadkőművesség megújítására Csehországban 1848-1914 c. munkája (1933), szabadkőműves iratokat is publikált, cikkeket írt egyes páholyok történetéről. Talán leghasznosabb munkája a Dobrovsky életrajzához adott adalékok (1934), tényanyagában megbízható. Végül a sajtótörténetnél kötött ki, a cenzúra felől jövet, 1926-ban megírta, sok kisebb cikkét összesítve, a cseh könyvnyomtatás történetét 1848-ig, 1930-ban pedig a cseh újságírás történetét ugyancsak 1848-ig, a legtöbb újat, a cenzúra vonatkozásában is, természetesen a 18. sz., különösen utolsó évtizedei vonatkozásában nyújtotta. Robert Marsan (1875-1938) eredetileg jogtörténésznek készült, de hamarosan a rendőrség történetét kezdte kutatni, s ezen a téren nagy levéltári anyagot tárt fel, 3 kötetben írta meg az ausztriai rendőri szervezet történetét (1904-11), tanulmányokban a városi rendészet fejlődését a középkortól kezdve, meg a földesúrit Mária Terézia korától. Az 1898-as jubileumra még inkább a politikai történet felé