Századok – 1993

Folyóiratszemle - Cornell; Saul: A megtámadott arisztokrácia: a határvidék antifederalista ideológiája I/183

184 FOLYÓIRATSZEMLE néhány napban. A tömeg felakasztott és elégetett két szalmabábút, melyek vezető federalistákat ábrá­zoltak. A megmozdulások hangsúlyozottan plebejus jellegével is azt akarták érzékeltetni, mennyire szem­ben állnak a federalisták úrias, arisztokratikus vilá­gával. A helyi hatóságok nehéz helyzetben találták magukat Ha bíróság elé állítják a zavargások veze­tőit, csak elmérgesítik a helyzetet, ezt pedig a fede­ralisták sem akarták. Ezért, mikor a szervezőket mégis letartóztatták, a város prominens federilistái és antifederalistái közösen nyújtottak be petíciót szabadonbocsátásuk érdekében. Sikereihez az anti­federalisták felvonulással és nagygyűléssel ünnepel­ték győzelmüket de újabb összecsapásokra már nem került sor. Már a kortársaknak is feltűnt mennyire az osztályszempontok alapján különültek el Pennsylva­nia határvidékén a federalisták és az antifederalis­ták. Az alkotmány ellenzői leginkább az alsóbb és a középső néposztályból kerültek ki, melyre bizo­nyíték egy 1787-ből származó carlisle-i adójegyzék is. A zavargások szereplői a város szegényeihez tartoztak, a petíciót aláíró antifederalisták többsége a középosztály képviselője volt míg a federalisták Carlisle leggazdagabb emberei voltak. Adóik össze­ge kb. 1:4:7 arányban viszonyult egymáshoz. Az arisztokrácia elleni fellépés egyik közpon­ti eleme volt a carlisle-i zavargásoknak. Érdekesség azonban, hogy a kortársak különbséget tettek az arisztokrácia és az ún. születési arisztokrácia (natu­ral aristocracy) között. Volt aki azért támadta az alkotmányt, mert az szerinte túl sok hatalmat ad a központi kormányzatnak, s így létrehozza a kor­mányhivatalnokok arisztokráciáját s volt aki azért mert az alkotmány egy bizonyos társadalmi réteg — a születési arisztokrácia — érdekeit szolgálja. A kétfajta kritika közötti különbség felismerése elen­gedhetetlen az antifederalizmus összetett voltának megértéséhez. Az új hatalmi elit létrejöttének veszélyeit pártállásra való tekintet nélkül mindenki elismerte, s a korrupciótól való félelem s az ellene való véde­kezés a republikánus politikai vita egyik központi témája lett. A születési arisztokrácia problémája ennél sokkal összetettebb volt és jobban megosztotta a közvéleményt. Már az is gondot okozott, hogy hogyan defi­niálják ezt a réteget. Egy névtelen pamfletíró szerint a magas beosztású politikusok, pl. az államok kor­mányzói, a hadsereg és a milícia magasrangú tisztjei, főbírák valamint a leggazdagabb kereskedők és ül­tetvényesek — mintegy négy-ötezer ember — tar­tozott ebbe a kategóriába. Az antifederalisták sze­mében mindenképpen egy olyan külön osztályt al­kottak, melyet az alkotmány nagymértékben favori­zál. A születési arisztokrácia a federalisták esz­merendszerében is fontos szerepet játszott. John Adams olyan embereket látott bennük, akik vagyo­nuk, iskolázottságuk, megbecsülésük és tehetségük révén arra hivatottak, hogy a parlament felsőháza­ként ellenőrző szerepet töltsenek be a nép által megválasztott alsóház felett. Éppen ezért olyan vá­lasztási rendszert képzeltek el, mely kiszűri a pro­vinciális gondolkodású embereket, s a szélesebb látókörúeknek enged utat — ilyenek pedig az elit között találhatók. Az ő és más federalisták szóhasz­nálatában a kifejezés magában foglalta nemcsak az előjogok, hanem az érdemek arisztokráciáját is, azt a látszatot keltve, mintha a születési arisztokrácia csupa érdemes emberből állna. Ezzel szemben a radikális antifederalisták azzal érveltek, hogy igazi népképviseletről akkor beszélhetünk, ha a törvényhozók választóik soraiból kerülnek ki. Mivel egyetlen osztály sem kizárólagos birtokosa az erényeknek, a képviselőtestületek tag­jainak is a társadalom széles rétegeiből kell származ­nia. A federalisták úgy vélték, hogy a kormányzáshoz szükséges bölcsesség inkább a felsőbb osztályok sajátja, ezért igyekeztek szembeállítani a képviselet és az érdem fogalmát, míg ellenfeleik egymással összeegyeztethetőnek tartották a kettőt. Abban azonban mindkét tábor egyetértett hogy az alkot­mányban megfogalmazott képviseleti rendszer a szü­letési arisztokrácia tagjainak megválasztását segíti elő s jelentősen csökkenti a helyi politikusok hatal­máL Ezeknek az eszméknek természetesen Car­lisle-ben is megvoltak a helyi képviselőik. A születési arisztokrácia fontosságát hangsúlyozta a közeli Dic­kinson College elnöke, Charles Nisbetis, aki mintegy megtestesítője volt a federalista értelmiségnek. Vele szemben William Petrikin, az antifederalista zavar­gások vezetője állt aki nem rendelkezett széleskörű műveltséggel, viszont lelkes olvasója volt a politikai sajtónak, s maga is szorgalmasan írt cikket. írásainak vizsgálata segíthet megérteni, hogyan is látta a köz­nép az alkotmány ratifikációjának vitáját, s hogyan hozta létre saját populista ideológiáját. Petrikin a legerőteljesebben egy álnéven írt pamfletben fejtette ki nézeteit melyben szatirikus hangon ítéli el a federalisták elitista felfogását Mindkét tábor szívesen nyúlt vissza az antik­vitáshoz példaképekért és történelmi párhuzamo­kért, jellemző viszont hogy kiket választottak ki. A federalisták Publiust, a római köztársaság nagy tör­vényhozóját kedvelték, míg ellenfeleik inkább a zsar­nokság ellenfeleit a köztársaság védelmezőit így például Brutust emlegették, ók tartották fontosnak azt is, hogy a sajtó mindenki előtt nyitva álljon, ezért védték azt a kialakult szokást, hogy álnéven is lehetet publikálni; mint mondták, ez a köznép számára is lehetővé teszi nézetei kifejtését.

Next

/
Thumbnails
Contents