Századok – 1993
Figyelő - Tomka Béla: A bank–ipar kapcsolat Németországban 1850 és 1913 között. Viták és súlypontok az irodalomban I/I27
FIGYELŐ 135 A tőkehiányról folytatott vita fényében különösen fontos az a megállapítás, hogy a német bankok hozzájárulása a tőkemobilizációhoz nem csupán a kínálati, hanem a keresleti oldalon is számottevő volt, ugyanis az alapítási és az azt követő üzletek révén az ipari vállalkozásokhoz kapcsolódva növelték a beruházási javak iránti szükségletet.4 7 Tilly hangsúlyozza, hogy „...amennyire az adatok az összehasonlítást lehetővé teszik, az eredmény igazolni látszik azokat a megállapításokat, amelyek szerint a német bankok hatékonyan szervezték az ipari növekedés finanszírozását...". Ugyanakkor eredményei azt is mutatják, hogy a német bankok bizonyos preferenciákkal dolgoztak, mégpedig elsősorban a már megerősödött nagy társasági vállalkozásokat támogatták.48 Új és középméretű vállalkozások nehezen jutottak értékpapírkibocsátás révén tőkéhez, s rá voltak utalva a közvetlen hitelekre. Véleménye szerint tehát a bankok kibocsátási üzletei csak egy körülhatárolt, viszonylag szűk vállalati körre korlátozódtak.49 Csak a 90-es években kezdték meg a nagybankok fiókhálózatuk kialakítását, aminek hiánya bizonyosan hozzájárult a kisebb üzletek elhanyagolásához.5 0 Ezenkívül óv a berlini nagybankok szerepének túlbecsülésétől, hiszen ezek a pénzügyi rendszernek csupán egy részét képezték. A Tillyével egybecsengő eredményre jut — ugyancsak a portfolio-elmélet alkalmazásával — Kennedy és Britton, amikor hangsúlyozzák, hogy a német tőkepiaci intézményrendszer a britnél lényegesen hatékonyabban finanszírozta az ipari beruházásokat az 1870 és 1913 közötti időszakban.5 1 3. A bankok és az ipar hierarchikus viszonyát illetően szintén jelentős népszerűségnek örvend az irodalomban Gerschenkron egy megállapítása, amely az iparvállalatok javára történt eltolódásra vonatkozik. Azok a szerzők, akik a korábbi időszakban bankuralomról beszélnek, a századvégtől-századfordulótól kezdődően új tendenciát jeleznek, csakúgy, mingy azok, akik nem tartják megfelelőnek a „bankuralom" terminusát a bankok és az iparvállalatok kapcsolatának leírására, jóllehet nem kérdőjelezik meg a bankok jelentős szerepét. Helmut Böhme szerint a gründolási hullámok (1845-54; 1868-73) során létrejött bank-ipar összeolvadás a „nagy depresszió", s az azt követő „Niedrigpreisperiode" alatt nyerte el jellegzetes formáját, amit így ír le: „Egyik, a berlini részvénytársasági bankok által támogatott vállalat sem jutott csődbe... de nem is rendelkeztek megfelelő hatalommal ahhoz, hogy önálló, független üzletpolitikát folytassanak."52 A válság a maga tisztító erejével hozzájárult a nagyipar további koncentrációjához, s ezzel a bankok térnyeréséhez: ,A bánya- és kohóipari üzletek, összekapcsolódva az államkölcsön-konzorciumokkal, a német bankpolitika emelőivé váltak, s biztosították a német bankok kulcspozícióját ebben a korszakban."53 Bühme a 80-as évek végétől vél változásokat felfedezni a bank-ipar viszonyban: „Míg korábban a bankok erős és közvetlen befolyással rendelkeztek az üzletvezetésre, s meghatározták és ellenőrizték az üzem- és könyvvezetés irányát (Leitlinien), meglehetősen pontosan 1887-től változás figyelhető meg a kölcsönös viszonyban (...) A vállalatok közvetlen bankirányítása átadta a helyét egy partneribb kapcsolatnak, amely fokozatosan növelte az ipari vállalkozások mozgásterét."54
