Századok – 1993
Tanulmányok - Sándor Pál: Deák Ferenc a történelmi személyiség I/3
DEÁK FERENC A TÖRTÉNELMI SZEMÉLYISÉG 9 különleges politikai tevékenységét. Nála à küzdelem átmeneti elnapolása nem a lemondás jele volt, hanem egy sajátos várakozási harcálláspont a küzdelem újraindításához, de kedvezőbb körülmények között. S ha erre sem volt mód, akkor is talált megoldást a győzelem részleges kivívására, hogy legalább az elv fennmaradjon és jogbiztosítékot nyerjen.24 Ehhez az utóbbi módszerhez folyamodik — felmérve a kedvezőtlenné vált politikai erőviszonyokat — 1834 novemberében, midőn az önkéntes örökváltság nagyjelentőségű reformját az uralkodó már augusztus 28-án visszautasította s ő néhány követtársával együtt azon fáradozik, hogy legalább az elvet megmentse a jövendő számára. Ki is harcolja, hogy a reformpontot a törvénykezési munkálatok során újból elővegyék. így, ha a december 10-i országos ülésen a reform végleg megbukik is, maga az elv jogbiztosítékot kapva ébren marad és nem vész el a történelmi jövendő számára. Az utóvédharcok során elmondott nagy beszédében hivatkozik is erre az elvre: „hiszen a jövendőre is épít a törvényhozás, mert a nemzeti mívelődésnek s a haza boldogságának most elszórt magvai a jövőben fognak gyümölcsözni..."25 Ugyanehhez a harci eszközhoz folyamodik — megtámogatva egy másik érveléssel is — a jobbágyok személyi és vagyoni biztonságáról szóló reform védelmében. Ez a szintén jelentős törvénytervezet ugyanis már a törvény előtti egyenlőség liberális gondolatának az előhírnöke volt. Helyesebben lett volna, mert a kormányzat mögé felsorakozott konzervatív tábor megnövekedett ereje folytán ez a tervezet is elbukott. Deák a természetjoggal érvel a reform mellett, mert „természet elleni dolog, midőn a polgári társaságban2 6 a sértett fél önmaga elégtételt nem is kereshet, hanem a törvények oltalmának felhívását is urának kegyelméből kell várnia". Azután hivatkozik a humanista emberszeretet eszméjére, midőn keserűen kijelenti: a rendek „nem valának hajlandók a jobbágyoknak megadni a birtokbeli capacitást,2 7 de megkívánják náluk hagyni a bot beli capacitást..."2 8 És most sem mond le az elv védelméről. Olyan megoldást keres, ha a kapu bezárult is a reform kivívása elől, amellyel legalább az elvet a törvényhozás kisablakán bebújtatva, ismét a politikai jövendő színterén tarthatja. Azt javasolja az alsótáblának, hogy az elv feltétlenül „felírásba menjen" az uralkodó elé. Javaslatának jogalapját az uralkodó elutasító leiratának szavaiba kapaszkodva támasztja alá. Arra hivatkozik ugyanis, hogy az uralkodó maga is elismerte: „alattvalóit önkény ne érje,"2 9 és hozzájárult, hogy ezt a kitételt a földesúri joghatóság, az úgynevezett úriszék reformtervezetének paragrafusai közé iktassák.30 Ekkor alkalmazza a régi törvények változatlan hatályú erejére való hivatkozás módszerét. Beszédében ezt mondja: „az ország rendeinek felírása és a királyi válasz egymással megegyeznek" s ezt a tényt „hallgatással elmellőzni nem lehet, mert ez a törvénynek anyaga". Ez az elv valóban megfelelt a rendi országgyűlések gyakorlatának. A törvények végleges szövegét ugyanis az országgyűlés végén a kancellária országgyűlési biztossága és az országgyűlés küldöttsége közös vitaülésen állapította meg azokból a részekből, amelyekből a feliratok és a válaszok során az országgyűlés és a király között megegyezés született. Deák — néhány követtársával együtt — állhatatosan küzd ennek a princípiumnak védelméért és azt mondja, hogy ezt „két kézzel nem megragadni a legnagyobb hiba lenne, s ellenzéknek is törvényhozási rendszerünk minden eddigi gyakorlatával".31 Küzdelme ezúttal nem volt hiábavaló. így
