Századok – 1993
Figyelő - Tomka Béla: A bank–ipar kapcsolat Németországban 1850 és 1913 között. Viták és súlypontok az irodalomban I/I27
132 FIGYELŐ keny közreműködésével alapított Bank für Handel und Industrie (Darmstadt),27 s az 1856-ban gründolt Disconto-Gesellschaft és Berliner Handels-Gesellschaft esetében is hasonlóak voltak az előzmények. Az újonnan alakult részvénytársasági bankok között jelentős üzltepolitikai eltérések is regisztrálhatók. A Disconto-Gesellschaft és a Deutsche Bank programja e kezdeti időszakukban sokkal inkább az angol „commercial bank"-éval mutatott rokonságot, mint a Bank für Handel und Industrie, vagy a Berliner Handels-Gesellschaft elképzeléseivel.28 Igaz, az utóbbiak ipari alapításait is igen gyorsan lefékezte az 50-es évek végének válsága, s csak egy évtized múlva sikerült jelentősebb aktivitást kifejteniük e szférában. Állami kölcsönökkel és vasúti értékpapírokkal ellenben továbbra is jó üzleteket bonyolítottak le. Alig különböztek tehát a magánbankároktól.29 Richard H. Tilly hangsúlyozza továbbá, hogy a bankok már ekkor tudatosan alkalmazták azt az üzletpolitikát, ami egész korszakunkban jellemző lesz rájuk: a legkiválóbb cégekkel igyekeztek kapcsolatot kiépíteni, amit a kor egyik híres bankára, Mevissen nyomán a „development help for the strong" formulában összegez. Ez az üzletpolitika — így Tilly — különösen megfelelt a korszak szükségleteinek, amikor a növekedés vezető szektorai a vasút és az ehhez kapcsolódó nehézipari ágak voltak, éppen azok, melyekben a „vegyes bankok" figyelmének kitüntetett célpontjai működtek.30 Tilly a hagyományos — végsősoron a tőkemozgósítás problémáira visszavezethető — magyarázatokkal szemben az Universalbankensystem kialakulásának más tényezőire is felhívja a figyelmet. Ezek közül — már az 1850-es évek előtti időszakban is — a legfontosabbnak a bankjegykibocsátás szigorú — az állami bank, a Preussische Bank (1846) révén gyakorolt — poroszországi kontrollját tartja. A bankjegykibocsátás meghatározott likviditási szabályok betartását követelte meg annak érdekében, hogy a bankjegyek beváltóinak igényét szükség esetén ki lehessen elégíteni. Ezért például a bankjegykibocsátási joggal rendelkező angol bankc í döntően a rövidlejáratú hitelre helyezték a hangsúlyt üzletpolitikájukban, míg né net társaik nem voltak erre kényszerítve. A liberális társasági jog 1870-es bevezetése útjára indította a német nagybankok gründolásának második hullámát: 1870-ben a Deutsche Bank, s a Commerzund Disconto Bank, 1872-ban a Dresdner Bank alakult meg, a Nationalbank für Deutschland (1881) életrehívásával pedig teljessé vált a német bankrendszer gerincét alkotó nagybankok hálózata. Az 1873-at követő depressziós időszakban azonban megkérdőjeleződött a liberális gazdaságfilozófia, s vele egyebek között a társasági jog is. 1884-ben új társasági törvényt bocsátottak ki, ami jelentős korlátozásokat tartalmazott.31 Ez tovább szilárdította a már létező bankok helyzetét. Az új központi jegybank (Reichsbank), s az egységes, aranyalapú valuta, a márka bevezetése a 70-es évek közepén csökkentette a gazdasági szereplők számára a fizetési műveletek tranzakciós költségét, s mérsékelte a vegyes bankok komparatív előnyét ezen a területen, további ösztönzést adva ipari üzleteiknek. A Reichsbank ezenkívül — például a Bank of England-del összevetve — igen liberális diszkontálási politikát folytatott. így a nagybankok számára gyakorlatilag kimeríthetetlen forrást jelentett, ezért azoknak nem kellett az illikviditástól tartaniuk kockázatosabb ipari üzleteik során.32 A porosz vasúttársaságok nacionalizálása a 70-es évek végén pénzügyi eszközöket szabadított fel más szektorokban történő beruházásokra (bank-, ipari társaságok), a tőzsde te-
