Századok – 1993
Figyelő - Tomka Béla: A bank–ipar kapcsolat Németországban 1850 és 1913 között. Viták és súlypontok az irodalomban I/I27
FIGYELŐ 131 ehhez kapcsolódó, Rosa Luxemburgig visszanyúló marxista tradíciók22 — a keletnémet történetírás legtöbb képviselője a 70-80-as években is védelmezte az eredeti verziót.2 3 Ezek az interpretációk azonban korántsem tekinthetők kizárólagosnak, jónéhány szerző több szempontból is megkérdőjelezi helyességüket. A következőkben, követve a kutatás, illetve a viták súlypontjait, elsősorban az alábbi, egymással szorosan összefüggő kérdésekre keressük a választ az irodalomban: 1., Mikor és milyen tényezők vezettek Németországban a vegyes bankok rendszerének kialakulásához? 2., Milyen szerepet töltöttek be itt a bankok a növekedés, különösen az ipari növekedés folyamatában? 3., Milyen hierarchikus kapcsolat fűzte össze a bank- és az ipari szektort? 1. A fentiekben idézett leírások nem az egész periódusra vonatkoznak hanem a vegyes bankok „érett", az első világháborút közvetlenül megelőző időszakban jellemző formájára. Korszakunk Universalbankja korántsem tekinthető egységes modellnek, hiszen a század közepére tehető kezdetek után jelentős fejlődésen ment keresztül. A kialakulásában jelentős szerepet játszó német magánbankok az első európai pénzintézetekhez tartoztak, amelyek a letéti üzleteket az alapításiakkal kombinálták. E bankházak az uralkodói udvarok pénzügyi igényeinek fedezésén kívül hagyományosan elsősorban a távolsági kereskedelem finanszírozásával foglalkoztak, a vasútépítések megindulása azonban változást hozott tevékenységükben. Már az 1830-as években számottevően részesedtek az ezekkel összefüggő vállalkozásokból, s szinte teljesen ellenőrizték a vasúttársaságok pénzügyeit, kezelték a társaságok folyószámláit. Ide kapcsolódtak az első jelentős alapítási üzleteik, de nagy számban jelen voltak az igazgatóságokban is. A formálódó Universalbankensystem e korai szakaszában tehát nem az iparvállalatok, hanem a vasúttársaságok vonzották a bankszektor hosszúlejáratú befektetéseit.24 Az ipari üzletek — annak ellenére, hogy az intézetek legtöbbje zászlajára tűzte az ipari emissziót — csak egyes nyugati területeken voltak számottevőek.2 5 Különösen tanulságos ez a tény akkor, ha figyelembe vesszük, hogy az irodalom a vegyes bankokat rendszerint a részvénytársasági intézetekkel, irregulális üzleteiket pedig az ipari alapításokkal azonosítja. Ugyanakkor a magánbankok ebben az időszakban fejlesztették ki azokat a technikákat, eljárásokat, amelyek azután, az 50-es évektől mind jelentősebbé váló iparfinanszírozás alapjául szolgáltak.2 6 A 70-es évekig a magánbankok maradtak a tőkemobilizáció legfontosabb intézményei. Háttérbeszorulásukhoz maguk a vasúti üzletek is hozzájárultak, hiszen a szükséges tőkét gyakran csak tucatnyi kisebb bankárcég szindikátusa volt képes mozgósítani. A szindikátusok létrehozása és összetartása azonban meglehetősen körülményesnek bizonyult, így más szervezeti formára volt szükségük. Az új részvénytársasági bankok már lényegesen nagyobb tőkét tudtak felszívni. A magánbankárok és az új részvénytárasasági bankok közötti kontinuitás különösen nyilvánvaló példája az első részvénytársasági bank, az A. Schaaffhausen'sche Bankverein, mely a hasonló cégjelzésű magánbankház összeomlása után jött létre 1848-ban. A többi ekkoriban megalakuló bank, az 1853-as a Crédit Mobilier tevé-
