Századok – 1993
Figyelő - Tomka Béla: A bank–ipar kapcsolat Németországban 1850 és 1913 között. Viták és súlypontok az irodalomban I/I27
130 FIGYELŐ döntésekre is kiterjedt,"1 7 s az ipar függőségét, a bankok és az iparvállalatok közötti úr-szolga viszony kialakulását hozta magával. Gerschenkron ezzel ugyanazt állítja, mint Hilferding és követői, azonban azzal a nem lényegtelen különbséggel, hogy téziseinek nem tulajdonít általános, a kapitalista tőkefelhalmozás vaslogikájából következő érvényt, hanem meghatározott országok 19. századi fejlődését magyarázza vele. Németország vonatkozásában a bankuralmat a relatív elmaradottság következményének tekinti. Az utóbbi évtizedek Németországgal foglalkozó történeti irodalmában meglehetősen elterjedt a hilferding-gerschenkroni érvelés, természetesen — legalábbis ami a nyugatnémet történetírást illeti — inkább az utóbbi szerző kevésbé ideológikus megfogalmazásában. Gustav Stolper például így írt 1966-ban: „Egyetlen, a német iparosodásról írott beszámoló sem lenne teljes, ha nem szentelne megfelelő figyelmet a bankok vezető szerepének. Csak akkor érthető meg igazán a német gazdaság különös fejlődése, ha arra gondolunk, hogy Amerikával és Angliával ellentétben, az iparosodás egyik legerősebb impulzusa a sajátos bankrendszerből indult ki."18 Megállapít ugyan egyfajta kölcsönös függőséget a bank és az ipari tőke között, ezt azonban inkább összeolvadásként értelmezi, nem hagyva kétséget afelől, hogy ebben a folyamatban a bankok szerezték meg az irányító szerepet. „A nehézipar legnagyobb vállalkozásai — mint a Krupp és Thyssen — eredetileg függetlenek voltak... Végül azonban mindegyik nagybanknak megvolt az összeköttetése a vezető ipari csoportok egyikével."19 Knut Borchardt is hasonlóan jellemezte a bank-ipar kapcsolatot. ,A nagy német bankok gyakran közvetlen befolyásra tettek szert az ipari cégek irányításában: az üzleti döntéshozatal központjaivá váltak. Képviselőik ott ültek számtalan igazgatótanácsban, de általában nem azért, mert ipari részvényeket birtokoltak - ezek csupán aktíváik három százalékát tették ki. Ennek ellenére (...) ч Deutsche Bank 159 cég vezetésében képviseltette magát, s így részt vett a hosszú ávú üzleti döntésekben, különösen a beruházási politika alakításában."20 Egy későbbi példát idézve, hasonlóképpen vélekedett 1980-ban Hans-Ulrich Wehler, szorosan követve Gerschenkron gondolatmenetét: „Ha a brit ipari forradalomból, mint klasszikus modellből indulunk ki, a német ipari forradalom is pótmegoldásokat kellett találjon az eredeti angliai teljesítmények helyett, mivel ezek ugyanebben a formában nem voltak megismételhetők. Az 1850-60-as években keletkező német nagybankok helyettesítették a Brit Birodalom központjának tőkegazdagságát. E bankok kezdettől egyesítettek két gyakran elválasztott feladatot: a letéti bankét és a hosszúlejáratú iparfinanszírozás funkcióját. Mint ilyenfajta 'Universalbank'-ok a 'német iparosodás stratégiai tényezőivé' (Gerschenkron) váltak, mivel a részvényügy segítségével ipari tőkét mobilizáltak, s vezették az ipart. Ók koordinálták a nehézipari alapításokat, kontrollálták egy magángazdasági póttervezés értelmében a gazdaság fontos szektorait, s segítettek gyorsított ütemben legyőzni az ország relatív elmaradottságát."21 A bankuralom tézisét képviseli a német marxista történetírás szinte egésze, igaz, bizonyos eltérésekkel. Míg a nyugatnémet marxisták jelentős része elfogadja a gerschenkroni módosítást, vagyis — az azóta szerzett tapasztalatok szorításában — hajlik történeti elméletként felfogni a hilferdingit — amit megkönnyítenek számukra
