Századok – 1993
Közlemények - Kövér György: A bankkérdés: két–bankrendszer vagy binacionális bank I/89
116 KÖVÉR GYÖRGY megszüntetésének ezen egyedül lehetséges módja foganatba nem vétetik." A „haza elleni vétek" elkövetője, Tisza azért ennél többet felismert az önálló jegybankállítás nehézségeiből. Abban egyébként minden szakértő egyetértett, hogy az önálló bank a kamatláb emelkedésével járt volna. Kossuth megszólalása tehát nem közgazdasági érvei miatt okozott nehézséget, hanem azzal, hogy Tisza és az ONB álláspontját egybemosva egyáltalán a gazdasági ügyek dualizmusa ellen emelte fel szavát. A tárgyalások döntő kérdésekben nem hoztak eredményt, az uralkodó nem járult hozzá az adott külpolitikai helyzetben az önálló magyar jegybank felállításához, ezért február 7-én Tisza és kormánya benyújtotta lemondását, amelyet a király másnap el is fogadott.10 9 Az ONB igazgatósága szintén február 8-án kapott tájékoztatást a titkos megbeszélésekről saját delegáltjaitól. Tisza és Pipitz egybehangzóan állította, hogy a tárgyalásokon két kérdésben mutatkozott kiegyenlíthetetlen differencia. A Magyarország számára biztosítandó üzleti alap nagysága (a magyarok végül 60 milliót kívántak, amit az osztrák kormányzat a parlamenttől tartva nem fogadhatott el), és a Generalrath összetétele, valamint az egyes igazgatóságokkal kapcsolatos hatáskörének ügye.110 Az igazgatósági ülésen visszamenőlegesen vázolt tárgyalási taktika az volt, hogy a központi szerv és az igazgatóságok hatásköre az, amiben további engedmény nem tehető, „az adott definíció ugyanis a főtanács számára mindkét igazgatóság fölött teljhatalmat enged meg". Más kérdésekben lehet szó koncesszióról (4 helyett lehessen 5 magyar főtanácsos, a cenzorbizottság vezető tisztviselőjének vétójoga esetleg nem tartható, a magyarországi állandó dotáció 50 millióra emelése stb. ), ha a hatáskörök fenti meghatározása érintetlen marad. Ezzel kapcsolatos az a mozzanat is, hogy az ONB nem kívánt engedni az alkormányzók választásából — és ebben az osztrák kormányzattal ekkor még azonos platformon állt — mert „egy ilyen engedmény által a kormány egy darabja beépülne a Bank igazgatásába". Ferenc József azonban nem talált Tisza helyett kormányfőt. így febr. 13-án ismét őt bízta meg kormányalakítással. Tisza a Generalrath összetételében kötendő kompromisszumot kérte cserébe. A január 30 és február 16 között folytatott bizalmas megbeszéléseken (amelyekről jegyzőkönyv sem készült) azonban épp ebben nem sikerült közelíteni az álláspontokat. A Bank képviselője épp a paritásra vonatkozóan jelentette ki:,snivel ez a kérdés immár politikai kérdéssé vált, nem a Nemzeti Bank és képviselői dolga egy kötelező nyilatkozat megtétele és a döntés erről csakis a Reichsrathra maradhat".111 A február 20-i közös minisztertanács az uralkodó elnökletével meghozta az előzetes kompromisszumot. Az „elvi paritásnak" elkeresztelt formula azt jelentette, hogy a kormányzót és az alkormányzókat a pénzügyminiszterek javaslatára az uralkodó nevezi ki, a főtanács többi 12 tagjából 8-at szabadon a közgyűlés, 2-2-t a bécsi, ill. budapesti igazgatóság hármas jelöltjei közül szintén a közgyűlés.112 A „politikai döntésről" — amelyben az uralkodónak döntő szerep jutott — az ONB igazgatósága csak az újságokból értesült, hivatalos tájékoztatására csak egy március 2-i értekezleten került sor. Közben az osztrák Alkotmánypárt is kinyilvánította 122 : 63 arányban február 24-i konferenciáján, hogy „az alkormányzók állításának módját illető kérdést nyíltnak tartja, egyébként a főtanács kormány által közölt összetételét önmagában véve nem tartja elfogadhatatlannak".113 Sőt, febr. 25-én Tisza újra kézbevette a kormányrudat.
