Századok – 1993
Közlemények - Kövér György: A bankkérdés: két–bankrendszer vagy binacionális bank I/89
112 KÖVÉR GYÖRGY országterületen" a „kizárólagos bankjegykibocsátást" (a jegyek és fedezetük egysége mellett) „csak egy banktársulat" fogja ellátni, „két, koordinált, Bécsben és Budapesten állított bankintézet és egy paritásos alapon összeállított központi szerv" révén. Ez utóbbi felhatalmazása „a valuta egységére és a bankvagyon szükség szerinti igazgatására korlátozodik". Az elvi megállapodások kivitelezésére kapott felhatalmazás alapján mindkét kormányzat program szerint tárgyal az érintett banktársulattal a „szükségesnek mutatkozó technikai módosításokról".9 1 Az 5. pont megfogalmazása lehetőséget nyújt(ott) többféle értelmezésre. A „központi szerv" léte a Bank igényeit látszott figyelembe venni. A „technikai módosításokra" történő utalás nyitva hagyta az utat a központ hatáskörének meghatározásakor a további huzakodásokra. De a magyar kormány is úgy tűnhetett fel maga előtt, mint aki kitartott a kartellbank eszméje mellett az elkövetkező tíz esztendőre, viszont elfogadtatta a jogot az önálló jegybankra a későbbiekben. Mégis azt kell mondanunk, hogy ez már nem egyszerűen a kartellbank koncepciója. Nem azért mert a kifejezés nem fordul benne elő, hanem mert a lényeg itt már az „egy társulat - két intézet" gondolat jegyében a jegybank dualizálásáé. Némi egyszerűsítéssel: itt a vállalat alaptőkéje már nincs felosztva, és a Bank „egységes, alapszabályszerű érckészletének őrzési helyéről" csak a majdani „társaság központi szerve" rendelkezhet. A központ és a két igazgatóság hatásköri osztozkodásában természetesen még sok vitaforrás rejlett (mindjárt az itt kimondott, de később még sok vihart kavaró paritásos képviselet ügye), de ez már egyetlen vállalat centralizált vagy bipolárisan (de)centralizált üzemszervezetének a kérdése. Tisza valójában tehát már ekkor megtette a döntő lépést a jegybank dualizálásanak útján, még ha politikai okokból a folytonosságot igyekezett is hangsúlyozni a kartellbank korábbi tervezetével. Úgy kellett a dolgot értelmezni, mintha a kartellbank egyszerre volna a dualizálás legradikálisabb formája és az önálló magyar jegybank trójai falova. Ebben egyébként volt is valami genetikusan, hiszen az önálló magyar jegybank platformjáról a kartellbank átmeneti formulája nélkül nehéz lett volna a kontinuitás látszatával „áttérni" a binacionális bank alapjára. Az ügy így sem ment simán. Tisza már a tárgyalások közben egyszer azzal ajánlotta fel lemondását, hogy az eddigi engedményeket nem tudja pártja előtt képviselni. Majd április 22-én és 24-én megbeszélésre hívta a Szabadelvű Párt számos képviselőjét annak bizalmas kipuhatolására, hogy ragaszkodjon-e lemondásához, vagy igyekezzék kompromisszumot kötni. S bár tekintélyes képviselők nyilatkoztak a meghátrálás ellen, a többség Tisza távozását tartotta volna a nagyobbik bajnak.92 Ezek után került sor a májusi pontozatok aláírására, amelynek napvilágra kerülése után május 9-10-re már a Szabadelvű Párt értekezlete ült össze, hogy tájékoztatást kapjon az elvi megállapodásokról. A szavazás ugyan jóváhagyta a pontozatokat (181 igen, 69 nem, 94 távol), de többen már másnap kiléptek a pártkörből megalakítva a „független szabadelvűek csoportját", ami megindította a párttöbbség bomlását.9 3 Május 11-én két képviselői interpellációra adott válaszában azután Tisza a kötött kompromisszum mértékét kisebbíteni igyekezett, amikor azt állította: kitartott eszméje (melyik?) mellett, amikor aláírta, hogy „egy és ugyanazon társulat nyerjen privilégiumot úgy Magyarország, mint Ausztria számára, amely társulat állítson tökéletesen egyenjogú, egymástól tökéletesen független két bankintézetet..."9 4
