Századok – 1993
Közlemények - Kövér György: A bankkérdés: két–bankrendszer vagy binacionális bank I/89
110 KÖVÉR GYÖRGY két bank közötti kartellszerződés biztosítaná, hogy azok megváltoztatása csak kölcsönös egyetértésben történhessék. De Pretis osztrák PM válaszában méltán unikumnak nevezte a tervezett bankot, kételyének adott hangot, de nyitva hagyva az utat a szóbeli konzultáció előtt.80 Már ekkor jellemző volt, hogy a kiegyezési tárgyalások folyamán a két minisztérium a nyilvánosság kizárásával folytatott érintkezéseiben a közvélemény nyomására hivatkozott. Valójában azonban a helyzet gyakran inkább fordított volt. A kormányok „a kiegyezési kérdésekben elfoglalt álláspontjukat, mielőtt még egymással tisztába jöttek volna, a nagy nyilvánosság elé vitték, mindegyik fél saját parlamentjének hangulatára való hivatkozással akarván a másikat engedékenységre bírni. Ez azután odavezetett, hogy mindketten azoknak az indulatoknak a rabjaivá lettek, amelyeket ők maguk keltettek fel. ók végül már talán engedtek volna, de a nyilvánosság ezt nem tűrte".8 1 Nincs itt mód az 1876-77-es kiegyezési tárgyalások összefoglalására, bár munkánk során végig hiányoltuk a téma korszerű, magyar nyelvű feldolgozását.8 2 Annyit azonban épp a fent ismertetett tervezet fényében meg kell állapítanunk, hogy a vám és kereskedelmi szövetség 1875 november végi felmondása után a bankkérdés Tisza koncepciójában sajátos helyzetbe került. Ennek jeléül tekinthető, hogy már az 1875. november 4-i miniszterelnöki expozéban kijelentette:,A bankügyet illetően a kormány eljárását a törvény nem szabályozza... a bankügy nem politikai, hanem csupán közgazdászati és célszerűségi kérdés..."8 3 Mivel az önálló magyar jegybank „nem ellenkezett az 1867: XII. törvénycikkel, ezt az egyet a balközép — elveinek hajótöréséből — a fúzióba átmentette".8 4 A közös érdekű ügyekről leválasztott bankkérdést tehát az egyidejű kiegyezési tárgyalásokon sajátos árukapcsolási tétel gyanánt lehetett alkalmazni. Mondjuk: engedek a fogyasztási adók kérdésében, ha te engedsz a bankkérdésben. A harmadik fő vitapont a pénzügyi, ill. ipari vámok emelése volt. Ebben persze benne rejlett annak a lehetősége is, hogy végül pontosan a bankkérdés lesz az, amiben érdemi kompromisszumot lehet kötni. Az önálló magyar jegybank természetesen megegyezés alapjául nem szolgálhatott, legfeljebb politikai nyomásgyakorlásra. Tisza mindenesetre a tárgyalások folyamán mindig akkor húzta elő az önálló bank kérdését, amikor a megbeszélések elakadtak. Ekkor aztán még inkább aláhúzta személyének fontosságát egy lemondási gesztussal. S bár a történelem az államférfiak szándékait nem, csak cselekedeteiket díjazza, úgy gondoljuk nem árt véleményünket előrebocsátanunk, ugyanis szerintünk Tisza viszonylag hamar felismerte az önálló magyar jegybank alapításának legfontosabb akadályait és ettől fogva inkább a politikai játszma taktikai fegyvereként alkalmazta. Szándékosan legfőbb akadályokról beszélünk, mert bár leginkább az uralkodói vétót szokás emlegetni, az sem szemlélhető önmagában. Igaz, az 1867: XII. tc. 66.§-ának elemzésekor tárgyalt magyar királyi pénzkibocsátási jog következtében a bankjegykibocsátási szabadalom ügyében az uralkodó felülkerekedhetett az országgyűlésen. Ennyiben a bankkérdés és a többi közös érdekű ügy összekapcsolódása — különösem a két kormány közötti megegyezés hiányában — valóban kulcspozícióba juttatta az uralkodót a kiegyezési tárgyalásokkor. De számításba kell még vennünk az orosz-török háború és következményei miatt elrendelt mozgósítás költségeit, a kivívott szuverenitására oly büszke Osztrák Nemzeti Bankot, a rendezetlen valutát, valamint a magyar államháztartás
