Századok – 1993
Közlemények - Kövér György: A bankkérdés: két–bankrendszer vagy binacionális bank I/89
108 KÖVÉR GYÖRGY fedezettel, külön irányítással állítana. Az egységet a két bank között az alapszabályok, a közgyűlés és a választmány és a pénzjegyek értékviszonya (Bewerthbarkeit) adná. Mindkét bankot saját kormányzata felügyelné. Az osztrák PM képviselői rögtön úgy látták (az eredeti PM elutasításhoz hasonlóan), hogy ily módon nem tartható fenn az 1872. október 24-i jegyzőkönyvi megállapodás alapelve a valuta értékegységéről. De ugyanígy kivihetetlennek látták az egység megőrzését az „egymástól független két bankintézet" egyéb önálló vonásai miatt is. Ezzel ekkor fogalmazódott meg „Osztrák-Magyar Nemzeti Bank" terve, amelyet az ONB venne át és amely Pesten egy a magyar fiókok fölötti hatáskörrel bíró részleget (Abtheilung) állítana fel. A részleg élén őfelsége a király által kinevezett elnök, vagy kormányzó, valamint hat, a közgyűlés által választott és őfelsége által jóváhagyott igazgató állna. Az érckészlet elhelyezését és más részleteket további tárgyalásoknak kellene tisztázni, de így biztosítani lehetne a minisztertanácsi határozat fő célkitűzését a valuta tényleges és nemcsak alapszabályban megfogalmazott egysége tekintetében. Ezzel a felfogással szemben a magyar tárgyalófelek csak a magyar közjogi álláspontot tudták felvonultatni, miszerint a bankügy az 1867-es kiegyezési törvények szellemében nem „közös ügy", és „a közvetett adókkal és monopóliumokkal együtt a Birodalmi Tanácshoz tartozó királyságokkal és országokkal egyetértésben, amennyire csak lehetséges egyenlő alapelvek szerint rendeztessék."7 3 Miközben ezeken a tárgyalásokon a jegybank dualizálásának gondolata formálódott, a magyar törvényhozás számára készülőben volt egy törvényjavaslat, amely a Trefort-féle határozat második pontja szellemében előkészített egy „központi közeget" a hazai bankjegyforgalom számára. Az eredeti gondolat még 1872 nyaráról származott, amikor elakadni látszottak az ONB-vel folytatott jegyzékváltások. Az akkor még miniszterelnök Lónyay írta Deákhoz aug. 17-i levelében: „nem látok más megoldási módot, mint lehetőleg gyorsan egy jegybankot felállítan ",7 4 Először Lónyay megbízása alapján Lukács Antal a Magyar Földhitelintézet iga; gatója dolgozott ki tervezetet, amely a kincstár és a Földhitelintézet együttműködésére épült. Ez a változat azonban Lónyay lemondása után lekerült a napirendről. Az új miniszterelnök Szlávy József már más irányban indult el, amikor a Wiener Bankvereinnel lépett szerződésre. A bécsi bankegyesület által vezetett konzorciummal már az 1870-es sorsolási kölcsön kibocsátása óta volt kapcsolata a magyar kormányzatnak. A Kerkapoly által benyújtott törvényjavaslatot a „Magyar Leszámítoló és Kereskedelmi Bank" létesítéséről még a pénzügyi bizottság is átdolgozta, míg 1873. május 13-án (!) a ház asztalára került. A fennálló pénzintézetek hátteréül s nem versenytársául szánt óriásbank 25 milliósnak tervezett alaptőkéje zömmel külföldi tőkések kezéből származott volna. Nemcsak az állambankári teendők ellátására volt hivatott az alapszabályok szerint, hanem arra is, hogy a részvénytőke magasságáig „látra szóló, kamatozó pénztári utalványokat" bocsásson ki, amelyeket „a bank megkeresésére és annak terhére... az e végre kijelölendő állampénztáraknál" készpénzre lehetett váltani. Innen már csak egy lépés lett volna az igazi jegybankká válás felé az alapszabályok olyan módosítása, amely kamatmentes utalványokról intézkedik. Az országgyűlési vitában — pár nappal a krach kitörése után — a dolog nem kavart nagy port. A szalmaláng már márciusban a szerződéskötés idején ellobbant, amikor a bécsi Bankvereint Ausztria, a budapesti kormányt a magyar jegybank el-
