Századok – 1993
Közlemények - Kövér György: A bankkérdés: két–bankrendszer vagy binacionális bank I/89
106 KÖVÉR GYÖRGY nemzeti bank hajlandó kezet nyújtani, ha a kérdés megoldásánál oly egyezményről van szó, melynek megkötésénél a birodalom mind két felerészének minden irányban figyelembe veendő és a NB által is elismert érdekei igazságos és mind a két részt kielégítő méltánylásra fognak találni. "6 5 A magyar PM legfeljebb a Bank privilégiumának lejártáig érvényes, kezeit csak ideiglenesen megkötő megállapodásra törekedett. Ennek fejében a kvóta arányában kívánt részesedni a fiókdotációból, valamint a magyarországi ellátmány szétosztását egy, a magyar kormány felügyelete alatt álló pesti igazgatóság kezeire kívánta bízni. Az ONB viszont hosszabb tartamú megállapodásra törekedett, a Bank szerkezetének módosítását, mint a fennálló alapszabályokba ütközőt elhárította, mind a kvóta, mind a pesti fiók új státusa vonatkozásában. Az, hogy június 17-én a Birodalmi Tanácsban Dumba képviselő (mellesleg az ONB egyik igazgatója!) interpellációjára válaszként nyilvánosságra került az 1867 szeptemberi megállapodás 10. pontja, nemcsak nem erősítette a magyar kormány pozícióját, hanem fokozott együttműködési lehetőségét villantott fel az ONB és az osztrák pénzügyminisztérium között. A közvetítésben jó szolgálatot tett a bankkomiszár intézménye. Ekkor már háromtagú „magyar komité" volt megbízva, hogy a „bankkérdéssel" foglalkozzon.6 6 Közben július 2-án a magyar PM „a bankkérdés végleges kiegyenlítésére" tett stratégiai elképzelését osztrák kollegájával ismertette. Mivel ezt az ONB-vel történő jegyzékváltásban hiába keressük, csak arra következtethetünk, hogy a magyar kormányzat is a ciszlajtániai végrehajtó hatalomban kereste legfőbb szövetségesét. Eszerint az elgondolás szerint az ONB, mint „fennálló részvénytársaság", állítana fel „a két birodalomfélen két külön törzstőkével ellátott bankot". A jogokat és a kötelezettségeket mindkét banknál az „egyeztetendő statútumok" jelölnék ki, tekintetbe véve a magyar törvényhozás kívánságait éppúgy, mint a bankrészvényesek érdekeit. A magyar PM átiratában először megfogalmazásra kerülő javaslat nem talált támogatásra De Pretis szeptember 21-i válaszjegyzékében. Nyilván ez is szerepet játszott, hogy az ONB utolsó, július 30-i jegyzéke több hónapig magyar ré: zről megválaszolatlan maradt.6 7 Nagy jelentőségűnek ígérkezett az udvarias, de álláspontokat nem közelítő jegyzékváltás újrakezdésére inspiráló októberi 24-i közös minisztertanács, amelyen Andrássy, a közös külügyminiszter elnökölt, a magyar kormányt Lónyay miniszterelnök, Trefort Vallás és Közoktatási Miniszter és Kerkapoly PM, az osztrákokat Auersperg miniszterelnök és De Pretis PM képviselte. A jegyzőkönyv természetesen nem került nyilvánosságra, a határozatokról kiadott sajtóközleményekből azonban az derült ki, hogy a két kormányzat egységes álláspontra jutott atekintetben, hogy a valuta egységét szem előtt tartó, az ONB-al folytatandó tárgyalások megindulásának előfeltétele a magyarországi fiókok dotációjának 1869 szeptemberi szinten történő arányosítása. Az értekezleten kifejezetten „jószolgálati" közvetítő tevékenységre kérték fel az osztrák kormányt, az „ONB-nél meglévő befolyása révén". Lónyay maga is felszólalt az „azonos módon szabályozott és megalapozott két különböző bank, két elkülönült igazgatósággal de teljesen azonos alapszabályokkal" történő létesítése mellett,,,az igazgatóságok kölcsönös ellenőrzése és egy majd egyeztetett szerződés alapján".6 8 A hosszú távú, 1876 utáni megoldás megvitatására a két PM között megbeszélések megindítására tettek javaslatot.
