Századok – 1993
Közlemények - Kövér György: A bankkérdés: két–bankrendszer vagy binacionális bank I/89
BANKKÉRDÉS A KIEGYEZÉS UTÁN 105 — nyilvánosságra hozta az 1867. szeptember 12-i megállapodás jegybankra vonatkozó pontját.6 1 Visszakanyarodva a februári parlamenti előterjesztésekhez: a kisebbségi különvélemény előadója jogosan hívta fel arra a figyelmet, hogy Trefort mostani javaslata igen lényeges hangsúlyeltolódást tükrözött. Simonyi egyébként lényegében Horn koncepcióját rekapitulálta az azonnal megvalósítandó önálló magyar jegybankról. Eszerint a felállítandó bank jegyeit vagy államjegyekre(!), vagy ércre kell hogy beváltsa. Ez utóbbira külföldi bankkonzorciumok ajánlkozása nyújthat megoldást. Talán nem szükséges itt az ankéton elhangzott ellenérveket ismét felidéznünk, hogy belátható legyen a szélbal különvélemény problematikussága. A pártpolitikai helyezkedés következménye volt, hogy Treforttal szemben határozati javaslatot ezúttal a balközép terjesztett elő Ghyczy szájából, ami úgy hangzott, hogy csak átmenetileg kell önálló magyar jegybank, amely jegyeit államjegyekre váltaná be. Ez azután a valutahelyreállítás megtörténtét követően átadhatná helyét a bankszabadságnak. Az ellenzéki vélemények és javaslatok ellentmondásosságát különösen az adta, hogy a bankszabadság és a nemzeti önállóság álláspontjáról kiindulva kritizálták az ONB-t és a kiegyezés alapján álló kormányokat, miközben az általuk tett javaslatban fokozott állami befolyásolást igényeltek a tervezett magyar jegybanknál, ill. annak létrehozásához külföldi tőkecsoportok monopolizálását az adott helyzetben elkerülhetetlennek látták. A Deák-párt szónoka, a neves bankár és a bankügyi bizottság oszlopos tagja, Wahrmann Mór volt. Abból, ahogy ő ítélte meg a bankkérdés helyét, jól rögzíthető az ankét óta történt változás. Nyíltan kijelentette ugyanis:„nehogy akadjon valaki e házban, az országban, ki azt tenné föl, hogy e kérdés csakis nemzetgazdasági vagy pénzügyi kérdés, melynek megoldása egyedül az ún. szakértőkre bízható... Én a kérdést nagyfontosságú politikai kérdésnek tartom, s azt hiszem, hogy minden részét magasabb politikai szempontból kell megítélni." (kiemelés - K. Gy. )62 Szerinte ugyanis mindenki önálló magyar bankot kíván, kérdéses csak az időzítés, a mikor? Miközben „nem helyesli" az ONB politikáját,,,érti és felfogja". Mivel kritikája következetesen liberális, nem tudja elvállalni az ellenzék szintén antiliberális javaslatait. Nem kíván olyan hibákat az ONB nyakába varrni, amelyekért nem az a felelős. Tudja és átlátja, hogy „jegybanknak okvetlenül szükséges, hogy óvakodó és vigyázatos legyen".6 3 Már-már az az érzésünk támad, hogy a politikai és időzítési kérdéssé nyilvánítás Wahrmannál a szakmailag korrekt megoldás taktikai és pillanatnyi lehetetlenségének beismerését leplezi. Lónyay mint miniszterelnök is hallatta szavát Trefort mellett, míg végül a kormánypárti javaslat 180 : 120 ellenében diadalmaskodott. Ebből a határozatból következett azután az, hogy ismét meglódultak a két PM közötti tárgyalások (immár a Bank bevonásával) ill. hogy a magyar kormány megpróbálta egy önálló magyar jegybank létrehozását előkészíteni. Mint ismeretes mindkettő kudarccal zárult és még a nyomokat is elsodorta a nagy krach. Az alábbiakban az 1872 során folyt érintkezés vitakérdéseit foglaljuk össze.64 A jegyzékváltások első szakasza 1872. március 4 és júl. 30 közöttre tehető. A kölcsönösen egymáshoz intézett három-három jegyzékben tulajdonképpen a másik szándékának kipuhatolása folyt. Az alaphangra azonban jellemző az ONB kormányzójának 1872. márc. 21-i válaszjegyzéke: „...bizonytalan és csak tényleges alapon nyugvó állásánál fogva a
