Századok – 1992
Közlemények - Katz Jacob: Chátám Szófér életrajzához I/80
CHÁTÁM SZÓFÉR ÉLETRAJZÁHOZ 89 Nagymartonban tartózkodott) az egyik reszponzumában azzal a kérdéssel foglalkozott, hogy vajon a hitközségnek ki kell-e közösítenie és el kell-e űznie azt a személyt, aki arra rászolgált, ha annak következtében az illető talán ki fog térni. Chátám Szófér Mózes Isserles rabbi álláspontjára helyezkedett, mely szerint a büntetést végre kell hajtani, kivéve, ha az exkommunikáció eltávolítaná a zsidó közösségből „a megbüntetett kicsiny gyermekeit... akik semmilyen bünt sem követtek el". Azonban az olyan eretnekek számára, akik gyermekeiket is eretneknek nevelik, nincs semmiféle bocsánat, még a gyermekeik számára sem. Úgy kell őket tekinteni, mint akik meghaltak Izrael számára. Chátám Szófér mindebből egy gyakorlati törvényt fogalmazott meg: „ezért azon átkozott szekta, amelynek a tagjai Sabbatai Zví — felejtődne el a neve — hívei, amennyiben, Isten ments, nem térnének vissza a helyes útra, zaklattassanak fiaikkal és leányaikkal egyetemben, mivel mindnyájan átkozottak Isten előtt, s mert szívük mélyéig hatolt az eretnekség. A világnak minden bálványimádata része szégyenteli hitüknek, ezért jobb, ha mind őket, mind a gyermekieket elválasztjuk a zsidó közösségtől, hadd oldódjanak fel a nem-zsidók között. Ha ez így lesz, az nagy-nagy érdemnek számíthat.94 A reszponzumból nem derül ki, hogy ezen írás egy aktuális esetre való válasz lett volna. Lehet, hogy Chátám Szófér megjegyzéséhez egy, az előző évben Prágában lezajlott vita szolgáltatott alkalmat, melyről Elazar Fleckeles rabbi számolt be könyvében.9 5 Annyi mindenesetre világos, hogy Chátám Szófér úgy látta: a szabbateánusok folyamatosan családokat alapítanak és hitüket átadják gyermekeiknek. Ha elfogadjuk, hogy Chátám Szófér ítélete egy aktuális esetre adott válasz volt, akkor sem tekinthetjük ezt többnek izolált epizódnál, mivel ezen a vidéken nem folyt küzdelem a szabbateánusokkal, mint ahogy arról sincs feljegyzés, hogy jelentős vita lett volna a maszkilimok alapvető tanaival. Az idő még nem érett meg Chátám Szófér egyéniségének teljes kibontakozására. Tanítványai, és mindazok, akik hozzá fordultak halakhikus kérdéseikkel, bizonyára tisztában voltak kiváló tudásával. Szófér Mózes rabbi kiapadhatatlanul tanulmányozta a problémákat és ezek megoldását; felfigyelt a hasonlóságokra és az ellentétekre.9 6 Előszeretettel alkalmazta a pilpul módszerét, melynek az a lényege, hogy az összeegyeztethetetlennek látszó fogalmakat és tárgyakat kapcsolja össze. Chátám Szófér általában persze igyekezett a kérdéseket a forrásokat szószerinti jelentésüknek megfelelően megérteni — már amennyiben ilyesmiről egyáltalán szó lehet — azon módszerrel kapcsolatban, mely a tradíciókon alapul. Ezen metodika természetesen kizárja azt a fajta kritikus vizsgálódást, melynek alapja a szavak pontos jelentésének vizsgálata, úgy, ahogyan az értette, aki mondta. (Pontosabban, felismerték, hogy ezen módszernek is szüksége van valamiféle egzaktságra, ám ennek érvényességét előfeltevésekkel szorították meg.9 7 ) Chátám Szófér módszere elég rugalmas volt ahhoz, hogy a nézeteinek megfelelő konklúzióra jusson. A hagyományos tudományosság mértékével mérve, Szófér Mózes rabbi a tradicionális szövegek direkt magyarázója volt. Nem szerkesztett körülményes, kazuisztikus szövegmagyarázatokat, ami pedig igen elteijedt volt ezen a vidéken a 18. századi szerzőknél és ezek 19. század eleji utódainál.98 Különösen reszponzumaiban látható, hogy Chátám Szófér a vitatott kérdésekkel köz-
