Századok – 1992
Közlemények - Varga László: Zsidó bevándorlás Magyarországon I/59
76 VARGA LÁSZLÓ nagyobb mértékű etnikai bevándorlások is zajlottak, hanem az ország egy jelentős részének alapvetően megváltozott geopolitikai, még konkrétabban külkereskedelmi helyzete miatt. A török megszállta Magyarországon eleve idegen etnikumokhoz tartozó rétegek valósították meg a távolsági kereskedelmet, mindenekelőtt görögök, örmények és török-balkáni zsidók. A török kiűzése után alapvetően eltolódott a távolsági kereskedelem iránya, orientációja, keletről nyugatra, s nyilván miután a „hagyományos" kereskedő réteg funkciótlanná vált, az ő szerepűket is a nyugati származású zsidó kereskedők vették át. Vagyis e szerepet tekintve az idegen etnikumú funkciótlanná vált réteget egy hasonló, de funkcióval rendelkező újabb idegen etnikumhoz tartozó réteg váltotta fel. A nyugati zsidóság fokozatos földrajzi térnyerésének egyik feltűnő vonása, hogy nemcsak a határmenti megyékben, de az ország belsejében is túlnyomórészt németsváb területeken, községekben telepedtek le. Ennek nyilván nem pusztán nyelvi okai voltak, hiszen a magyarosszági polgárosodásban a zsidóság mellett ebben az időben éppen a hazai németségnek volt meghatározó szerepe. Ez a német „indíttatású" zsidó polgári elem a magyarországi németségben találta meg azt a már hozzá képest meggyökeresedett réteget, amely egyáltalán elviselhetővé, lehetővé tette beilleszkedését. A német polgárság alapvetően feudális jellege, mint a jövendő konfliktusok forrása nem ekkor, hanem csak a 18. század végén, illetve a 19. század első felében vált meghatározóvá, ami csak látszólag gyökeredzett az eltérő etnikumban. A galíciai származású zsidók a morvaországiakkal ellentétben az észekkeleti megyékben rendkívül szétszórtan éltek. Ezen a területen alig volt olyan falu, ahol legalább két zsidó család lakott volna. (Az északkeleti megyékben a zsidók által lakott falvakban egy községre Sáros és Ung vármegyében 1,2 család, Ugocsa és Abaúj vármegyékben 1,4, Máramaros váremegyében 1,5 és Zemplénben 1,6 család jutott átlagosan.) Ez gyökeresen eltérő társadalmi funkciójukból adódott. Részben paraszti életformát folytattak (a zsidóknál éppen ezekben a megyékben a legmagasabb az állatállomány) és emellett szinte valamennyien bérlőként ténykedtek, leginkább a kocsmát bérelték a földesúrtól és főleg pálinkát főztek. Ez az eleve és tartósan behatárolt, szűk tevékenység lehetetlenné tette nagyobb zsidó közösségek kialakulását, hiszen ezek a bérlők az északkeleti megyék, pontosabban földesurak „házi zsidóinak" szerepét töltötték be. Bármennyire eredményes is lehetett számos esetben ez a tevékenység, nem tette lehetővé a valódi tőkefelhalmozást. Az így összegyűjtött vagyon nem pusztán az eltérő gazdasági mentalitás, hanem az adott objektív feltételek közepette sem válhatott tőkévé, legfeljebb egyfajta feudális hitelforrássá. Az északkeleti megyékből kevés zsidó jut el az ország belsejébe. Akik mégis, azok egy része itt is folytatja megszokott tevékenységét, más részük viszont már alig különböztethető meg a morvaországiaktól, míg egy szűk rétegük egyfajta értelmiségként fungál a nagyobb zsidó közösségekben.2 1 Mind a határmenti letelepülés, mind a nagyon is eltérő intenzitású beköltözés az ország centrális területeire érthetővé teszi az integráció viszonylagos sikerességét. Azért lehetett mind a nyugati, mind az északkeleti zsidóság integrációja eredményes, mert az integrálódóktól nem követelt az integrációval egyidejűleg tömeges társadalmi felemelkedését, pontosabban az integrációt az gyorsította meg, sőt tette egyáltalán lehetővé, hogy a zsidó bevándorlók társadalmilag a befogadó környezethez képest határozott fölényben érezhették ma-
