Századok – 1992

Közlemények - Varga László: Zsidó bevándorlás Magyarországon I/59

74 VARGA LÁSZLÓ A török kiűzéstől egészen az osztrák-magyar kiegyezésig változó intenzitású, de mindvégig rendkívül dinamikus bevándorlás zajlott le. A 18. század végéig mintegy 100 ezer zsidó telepedett le a Kárpát-medencében, ez a szám a 19. század első felében további 130-140 ezer zsidó bevándorlóval egészült ki. A — főleg külső, de részben belső — politikai események függvényeként változott ezen időszakban a bevándorlás iránya. Végeredményben 1850-ig a betelepülőknek fele (mintegy 48 százalékuk) érkezett nyugati irányból, azaz fejlettebb területekről. A bevándorlás különösen a múlt század közepén vált intenzívvé, elsősorban már keleti irányból (azaz Galíciából és Bukovinából), 1850 után újabb 130-140 ezer zsidó telepedett le Magyarországon. A dualizmus korában hihetetlen éles fordulat következett be, az addigi dinamikus bevándorlást hasonlóan erőteljes kivándorlás váltotta fel. 1869 és 1910 között már a zsidó kivándorlás dominált, végeredményben mintegy 120 ezres kivándorlási többlettel. Ez párosult az országon belüli migrációval. Kivándorlás és migráció azonban ismét földrajzilag vált el egymástól. A korábban kiemelt határmenti megyéket az említett negyven év során kereken 175 ezer zsidó hagyta el, közülük nem egészen 100 000 a Galíciával szinte közvetlenül határos (Jengyei") megyéket, s ezeknek több, mint harmada az ország északkeleti csücskét alkotó Máramaros megyét. Bár az összes határmenti megyére a korszak egészében jellemző volt az ismertetett elvándorlás, de nemcsak annak irányában, hanem időben is voltak különbségek. A „lengyel" megyékben az elvándorlási többlet 58 százaléka az említett negyven év első felére esett. Ugyanez az arány a „lengyel-vegyes" megyékben 56, a „morva" megyékben 53, a „morva-magyar" megyékben 46, a „magyar" megyékben pedig 37 százalék volt. Mint számos más tényezőnél itt is az északkeletdélnyugati „tengely" volt tehát a meghatározó. Alapvetően pontosan meghatározóak azok a konkrét — magyar szempontból külső — események, amelyek a negyedik bevándorlási hullámot elindították, vagy felerősítették. így pl. az ausztriai zsidókat bécsi és alsóausztriai kiűzetésük (1670) sodorta részben Magyarországra is, a morvaországiakat az az 1726-os királyi rendelet, amely minden zsidó családban csak egy fiúnak engedélyezte a házasságot, a galíciaikat pedig Lengyelország első felosztása, amelynek révén Galíciát beolvasztották a Habsburg birodalomba. A bevándorló zsidók említett kél alaptípusa, mint láttuk letelepedési helyét tekintve is élesen elvált egymástól. Ennél azonban még lényegesebb, hogy amíg a morva eredetű zsidóság bevándorlása a magyarhoz képest jóval polgárosodottabb társadalom polgárosodott rétegének megjelenését jelentette, addig a galíciai zsidóság nemcsak egy merevebb, kimondottan középkoribb réteget képviselt, hanem fokozatosan integrációs lehetőségeiben is lényegesen különbözött. A morvaországi zsidók, — bár vagyoni helyzetüket tekintve egyáltalán nem voltak homogének — egyszerűen olyan tömegesen érkeztek az országba, olyannyira képesek voltak Magyarországon viszonylag nagy közösségeket fenntartani, megőrizve emellett rokoni és üzleti kapcsolataikat származási helyükkel, hogy szinte „importálták" a morvaországi társadalmi-gazdasági viszonyokat Magyarországra. „Az újonnan betelepültek fenntartják kapcsolatukat származási helyük zsidó községeivel és azoknak földesuraival. Ezek a kapcsolatok évtizedeken, nemzedékeken keresztül