Századok – 1992

Történeti irodalom - Radev Sztojan: Balgarasztika balgaroznanie nauka za Balgarija (Ism.: Niederhauser Emil) V–VI/685

történeti irodalom 685 Munkáspárt külügyi osztályának vezetőjeként tárgyalt a magyar párt vezetőivel — így a baloldaliakkal is. Healey a baloldaliakról egykorú „pro domo" feljegyzéseiben sokkal tárgyilagosabb képet fest, mint az 1948-as Böhm. Ugyanis rendkívül kritikusan felülbírálandónak vélem azt a portrésort, amit Böhm ezúttal „a jókról" festett. Először is azért, mert e csoportba legalábbis két belső áramlatot mosott össze. Hiszen aki e korszakban benne élt, vagy aki az archívumi aktákat ismeri, az pontosan tudta, hogy Bán Antal hosszú ideig nem azonos a Szeder Ferenc avagy Szélig Imre nevével jelzett irányzattal. Ugyanakkor a már többször említett visszafelé való pillantás módszere alapján néhány szereplő alakja e kötetben aránytalanul megnő, másokról említés sem esik. Ebben a vonatkozásban is jellegzetesnek tűnik, hogy Healey eme, jók" közül kivel nem is tartotta fontosnak, hogy találkozzon, másokról (úgy Peyerről is) mennyiben alakított ki nagyonis kedvezőtlen értékítéletet. Mindezt azért is szükségesnek tartom megemlíteni, mert napjainkban nyilvánvalóan felerősödik az a „minden másként volt" szemlélet, ami újfajta hibák elkövetésére nyit tág lehetőséget. Böhm e felzaklatott lelkiállapotban maga is úgy rajzolta meg e portrékat, hogy a gyanútlan „kezdőt" könnyen hamis nyomra vezeti. Böhm memoárjában mindvégig központi gondolat az a megközelítés, hogy az SZDP mindezt „nem úgy akarta", ahogyan az 1948-1949-re bekövetkezett. Csakhogy a már jelzett összefüggésben mindjárt megjegyzendő, ez a „nem így akarták" vonatkozik az SZDP valamennyi áramlatára - ami ebből a memoárból nem tűnik ki. Jól ismert, hogy Böhm meglehetősen élénk levelezést folytatott. Böhm maga is idéz ebből, bár többnyire csak Horváth Zoltánnak a hozzá írott leveleiből. Előre jelezhető, hogy amennyiben ez a levelezés végre könyvformában megjelenik és hozzáférhetővé válik, több ponton helyesbíteni fogja az itt elnagyolt korszak- és jellemrajzokat. Böhm memoárjában első helyre végeredményben egyfelől a szociáldemokrata-kommunista kapcsolat, s ezen belül a Rákosihoz és kamarillájához fűződő viszony, másfelől az SZDP belügyei kerülnek, elsősorban a titkárság belső viszonyai és a baloldaliak tevékenységének „felülbírálása". Feltűnő, hogy mennyire elhomályosul e memoárban egyfelől az a nagy terület, amely a párt életében igazán fontos volt, s a párt éltető erejét adta: a munkásság és a szakszervezetek. Mindez csak utalásszerűén jelentkezik, s ez is csak az MKP-val való kötélhúzás összefüggésében. Ugyanez áll a SZDP másik fontos eredményére: az értelmiség egy jelentős részének megnyerésére. Ebből ugyancsak nagyon kevés érzékelhető, Böhmnek ezzel az értelmiséggel — úgy tűnik — nem sok találkozója volt. Minden hasonló memoárnak megvan a maga érdekes, sőt furcsa „életútja". Ez az 1948-ban keletkezett írás más vonatkozásban is sokféle furcsa tükröt tart majd a mai olvasó elé. Ugyanis ha igaz az, hogy a megbántott és a második emigrációba kényszerült Böhm e kötetében elsősorban a kommunistákhoz fűződő kapcsolatokat bírálja felül, ugyanakkor az élet valóságától Böhm annyira nem szakadhatott el és jól érzékelteti a Kisgazdapárt „gyűjtőpárt" jellegét, vagyis látja, hogy errefelé se kínálkozott igazi együttműködési tér. Éles szavakkal politikai szereplésének megítélése azonban korhű, 1948-as, tehát sokakat ugyanúgy meglephet, mint Károlyi Mihálynak ezekkel teljességgel azonos ekkori sorai. A két „nagy öreg" másként vélekedik az 1946-1947-es korszak jónéhány nagy erőpróbájáról, a progresszív és retrográd erők szembekerüléséről, mint azt napjainkban szokásos megítélni. Már csak ezért is üdvös e memoár e kései megjelentetése, hiszen ténylegesen további segítséget ad a kor jobb megértéséhez, s folyamatok újragondolásához. Jemnitz János SZTOJAN RADEV BALG ARI SZTÏKA, BALGAROZNANIE, NAUKA ZA BALGARINA Szonja, 1989, Izd. na Otecsesztvenya Front, 270 1. BULGARISZTIKA, BOLGÁRSÁGTUDOMÁNY, BULGÁRIÁRÓL SZÓLÓ TUDOMÁNY Sztojan Radev, a nálunk is jól ismert történész és kultúrdiplomata legújabb könyve elméleti és gyakorlati szempontból egyaránt igen tanulságos, mert jó áttekintést ad arról, milyen módon terjeszti a bolgár állam külföldön a bolgár kultúrát, milyen nagy eredményeket tud felmutatni. Dimitar Angelov bevezetője után, amely a könyv elméleti jelentőségét mutatja, a szerző hat fejezetben járja körül tematikáját, a bulgarisztika viszonyát a szlavisztikához, a Cirillről a Metódról szóló