Századok – 1992

Történeti irodalom - Tilkovszky Loránt: A szlovákok történetéhez Magyarországon 1919–1945. Kormánybiztosi és más jelentések nemzetiségpolitikai céllal látogatott szlovák lakosságú településekről (Ism.: Niederhauser Emil) V–VI/676

676 történeti irodalom 676 szovjet demokrácia csorbulását eredményezte, hanem beszűkítette, csonkává tette a nemzetiségpolitikai elvek érvényesülését is. Krausz könyve a téma nemzetközi irodalmának alapos ismeretéről tanúskodik. Gazdagon merít a különböző szovjet forráskiadványokból, s a kötet végére illesztett melléklet táblázatai szemléletesen támasztják alá a szerző fejtegetéseit. Tanulságos példaként emelhetjük ki az egyes etnikumok politikai szervezettségét (a bolsevik párttagok arányát) az 1922-es adatok alapján (138-139. L). Össz szövetségi szinten 2,9 ezrelék volt a szervezettség. Az orosz etnikumnál ez a mutató 3,8 (ők adták a párttagság 71 százalékát!), az ukránok esetében 0,94, de pl. a letteknél 78 ezrelék a litvánok mutatója 32, az észteké pedig 16. Figyelmet érdemlő értéke a kötetnek hogy az oroszországi zsidókérdést szervesen illeszti témájába. Ezt az etnikum 1897-ben kb. 5 millió fővel ( a lakosság csaknem 4 százaléka, a világban élő zsidóság mintegy fele) a cári birodalom 5. legnagyobb „nemzetiségét" jelentette. 1926-ban már csak 2,6 millió zsidót regisztráltak a Szovjetunióban. 1922-ben a lakosság alig 2 százalékát képezték de a párttagok között 5,2 százalék volt az arányuk s az etnikum szervezettségi mutatója 7,2 ezrelék. Menyhárt Lajos TILKOVSZKY LÓRÁNT A SZLOVÁKOK TÖRTÉNETÉHEZ MAGYARORSZÁGON 1919-1945. Kormánybiztosi és más jelentések nemzetiségpolitikai céllal látogatott szlovák lakosságú településekről Bp. 1989, 204 L, 1 térk. (Hungaro - Bohemicoslovaca 3.) A Magyar-Csehszlovák Történész Vegyesbizottság magyar tagozatának sorozatában már a harmadik kötet látott napvilágot. Tilkovszky Lóránt, a Horthy-korszakbeli nemzetiségi kérdés jeles kutatója 34 dokumentumot adott ki ebben, terjedelmes bevezetővel. A bevezetőből megtudjuk hogy a kötet zömmel Pechány Adolf (1859-1942) kormánybiztos jelentéseit adja közzé. Pechány az elmagyarosodott szlovák és ezért túlbuzgó hazafi tipikus esete, már a dualizmus korában jelentős szerepe volt a nemzetiségi politika szlovák vonatkozású tevékenységében (van kétkötetes szlovák-magyar és magyar-szlovák szótára is). A trianoni Magyarországon a nemzetiségi minisztérium megszűnte után az egyes nemzetiségek ügyeinek kezelésére kormánybiztos, és ebben a minőségében, többnyire a miniszterelnökség nemzetiségi ügyosztályának a felszólítására látogatott el a szlovákok lakta községekbe, hogy megvizsgálja helyzetüket, a magyarosodás előrehaladását. A bevezető tájékoztat arról is, hogy Pechány évente 100, később 50 jelentést írt, de ezek nagyrésze elveszett, csak mintegy 200 maradt meg a nemzetiségi ügyosztály Országos Levéltárbeli állagában, ebből válogatott a szerző. Felsorolja, hol járt Pechány, de azt is, mely községek maradtak ki, persze, lehet, hogy ezekben is járt, csak a jelentés nem maradt fenn. Az kiderül, hogy a községekben a magyar a kommunikáció nyelve, az iskolák С típusúak (55-ből 53 ilyen), ahol a nemzetiségi nyelvet csak mint tantárgyat oktatják В típusú csak kettő van, ahol a tantárgyak egy részét oktatják nemzetiségi nyelven, és A típusú, vagyis teljesen nemzetiségi nyelvű egy sincs. Az óvodák felállítását majd minden esetben sürgeti Pechány, mint a magyarosítás egyik fontos eszközét. De azt is megjegyzi, ha a helybeli papok vagy tanítók nem tudnak szlovákul. Az asszimiláció mértékét mutatja, hogy az 1941-es népszámlálás szerint a szlovák anyanyelvűek majdnem 80%-a magyar nemzetiségűnek vallotta magát (a népszámláláskor a két adatot külön kérték). A szlovák lakosság 60,9%-a evangélikus, a többi zömmel katolikus, ezek könnyebben assszimilálódnak. (Tilkovszky, mint látható, nemcsak Pechány jelentéseit foglalja össze, hanem egyéb adatokat is közöl a szlovák lakosságról). Nagyon figyel Pechány az értelmiségre, többnyire velük tárgyal. Sürgeti a magyar nyelvű népművelést, magyar könyvek ajándékozását a falusi könyvtáraknak. Az is kiderül, hogy a szlovák lakosságot igyekeztek elszigetelni az anyaországtól, arra számítva, hogy a hazai szlovákok csehellenesek. (Pedig nem egyszer számol be Pechány csehszlovákiai kapcsolatokról, persze rosszallóan.) A magyarosító politika 1938 novembere után sem változott, a visszacsatolt felvidéki szlovák lakosságnak tett engedményeket a trianoni terület szlovák lakosságára nem terjesztették ki. A könyv zömét a 34 dokumentum teljes egészében való közlése teszi ki, mindig címmel, a dokumentum végén pedig a lelőhely megadásával. A szövegek természetéből adódóan magyarázó jegyzetekre nem volt szükség, ezt a bevezető pótolja. Az első dokumentum Pechány Pester Lloyd-beli nyilatkozata 1922-ből, a szlovákok betelepülésének történetéről, az utolsó Fleischmann Gyula beszámolója egy kiszál-