Századok – 1992

Tanulmányok - Szakály Ferenc: A magyar nemesség a török hódoltságban V–VI/562

a magyar nemesség a török hódoltságban 615 nem fogja bántani".36 0 Mire Végh írásban adta, hogy mivel „én bé hozatván Rácz Keviben török uram, Mahmutt zajm által, kénszörítettem arra ő nagyságától, hogi én az egöczei pustában levő részben magamra és közeleb levő magam, terjedékjre nézve ne háborjtnám. Az meli ő nagisága kívánságának engedvén, én az én részemről hátra maradót egész életömben nem keresem, sem az én jdőmben az én részemről háborgati nem engedőm az tasiakot, és valameli az 1675. esztendőben az kaszálásra [értsd:a töröknek] megh eszköt 32 embörök eszküttenek, az én magam részemről addigh őket azon földön élni megh engedem az tulaidon magam részéről; és az én részemről ha én az kötést föl bontom, 5 száz tallér lészen az kötése".36 1 Sajnos, egyetlen olyan urbárium, számadás vagy egyéb kimutatás sem maradt ránk, amelyből pontosan képet nyerhetnénk a hódoltságban — török fennhatóság alatt — élő magyar földesurak tényleges bevételeiről. Néhány szórványadatunk azon­ban arra mutat, hogy — Vörös Sebestyén helyben lakó bátyai földesúr idézett, som­más kijelentésével ellentétben — ezeknek is lehetőségük volt jobbágyaik rendszeres adóztatására. 1672-ban az ismeretlen helyen lappangó zentai (Csongrád m.) rácok megígérték magyar uruknak, Nyéky Gábor deák kecskeméti nótáriusnak, hogy amennyiben Koháry István füleki főkapitánytól oltalomlevelet szerez számukra a kóborló katonák ellen, kiszállanak régi lakóhelyükre, és évi 100 tallérral ismerik el fennhatóságát. Nyéky elpanaszolta Kohárynak, hogy a füleki katonák kirabolták a zentaiakat, s azt követelte, hogy „légyen törvéni az egész fülei seregh előtt, ha azért szabad-e rabolni jószágomat, hogy holdult helyen lakom, nem-e, az katonák azt mod­gyák: »őket azért senki sem bünteti megh, mert nem végházban lakom«".362 (Ez az eset rávilágít arra, hogy a hódoltságban élő birtokosok jogait nem annyira a törökök, hanem inkább a magyar végváriak vonták kétségbe, akik ezek jószágait — pusztán az okból, mert nem a megszállt területen kívül laktak — szabad prédaszámba vet­ték.) Amikor Arany János abai nemes 1683-ban bizonyos rendezeüen adóssága fe­jében átengedte Fördős Mihály és Péter győri lakosoknak abai és kajtori (Fejér m.) részbirtokát, kikötötte, hogy az abai jobbágyok hátralékos adóit még ő kapja meg. Egy — nem egészen megbízható — későbbi adat szerint az itteni jobbágyok magyar földesuruknak 5 forint 74 dénár cenzust, 5 és 1/2 pint vajat, 11 egész sajtot és 33 mérő kenyérgabonát, a török földesúrnak pedig 11 forint 50 dénár cenzust, 12 szekér szénát, 12 szekér tűzifát, 6 pint vajat és terménytizedet adtak — talán nem együtte­sen hanem telkenként.36 3 A hódoltság határához közelebb eső területeken — ahol általában is erősebb volt a magyar hatalom szorítása, mint a belsőbb részeken — ennél lényegesen többre futotta a helyi földesurak erejéből. Az 1649-ben megnemesedett fancsali Szalai Má­tyás 1667-ben 2140 forintért vette zálogba ráskai Sós Erzsébettől és annak fiaitól lakóhelyének — s azon felól Erdőtelek és Szentmária (mind Heves m.) pusztáknak — bizonyos részeit. A kinti földesúr felhatalmazta a zálogbirtokost, ,hogy à részére jutó fancsali jobbágyokat tetszése szerint hasznosítsa: „ha szefjárással akarja szolgál­tatny, tehát szabadságában légyen, avagy penigh ha adóra akarja eőket fordítany, az is legyen eő kegyelme szabadságában". Szalai tehát választhatott: vagy a gazdasága körüli teendőkre fogja zálogos jobbágyait — miként Vörös Sebestyén tette a bátya­iakkal —, vagy évi szabott összegben (summában) alkuszik meg velük. A zálogbirto­kos azonban végülis egy kombinált adóztatást vezetett be: részben majorsági földjeit

Next

/
Thumbnails
Contents