Századok – 1992

Tanulmányok - Szakály Ferenc: A magyar nemesség a török hódoltságban V–VI/562

a magyar nemesség a török hódoltságban 599 kilátásba helyezvén, hogy amennyiben harminc napon belül nem fizetnek, végrehajtást foganatosít ellenük.25

3 A telkenként vagy személyenként — vagyis fejenkénti censussal vagy taxával (és az azt kiegészítő szolgáltatásokkal) — adózó településeken élő nemesek viszonylag könnyebben megszabadulhattak a földesúri adó nyűgétől. Vagy igazolni tudták, hogy régtől fogva kuriálisnak számító telken élnek — következésképp maguk is részbirtokosai a településnek — vagy külön szerződéssel mentesítették magukat az általuk használt jobbágytelket terhelő szolgáltatásoktól. Mivel az 1613. évi 4. törvénycikk úgy rendelkezett, hogy a nemesi kúriákhoz tartozó föld akkor is tizedmentes, ha azon jobbágy ül, a jobbágyföld pedig akkor is tizedköteles, ha nemes éli,25

4

az előbbieknek komoly esélyük volt arra, hogy a taxafizetéssel letudnak minden, magyar részre való adót. Ezzel szemben az ármálista elvben akkor is dézsmaköteles maradt, ha telkét földesurától megvette vagy zálogként tehermentesítette, azok pedig, akiknek csak továbbra is adóköteles jobbágytelek jutott,'annyiban különböztek a jobbágyoktól, hogy portapénz helyett taxát fizettek a vármegyének, és azon keresztül a kincstárnak.25

5 Miközben a hódoltsági nemesség — vármegyei segítséggel — arra törekedett, hogy a tizedmentesség ne a föld, hanem a személy jogállásához kötődjék, a régi kuriális falvak lakóinak és a régi kúriák tulajdonosainak is állandó harcot kellett folytatniuk tizedmentességük elismertetéséért. A dézsmára jogosult egyházi méltóságok és az időről időre helyükbe lépő királyi decimátorok ugyanis gyakorta elárendáltak kuriális falvakat, vagy ahol a természetbeni tizedszedés is lehetséges volt — a kurialisták termését is megtizedelték.25

6

Még bonyolultabb volt az olyan településeken élő nemesek helyzete, amelyek — s ilyenek szép számmal akadtak a hódoltságban — maguk tették le saját tizedváltságukat, hogy aztán a közösség céljaira hajtsák be a gabona- és bortermés, illetve a juhszaporulat bizonyos hányadát.257 Jól tükröződik ez a Nagykőrös városa és Farkas Gáspár ottani nemes között kirobbant viszályban: „my — jelentette a város Pest-Pilis-Solt vármegyének 1630-ban — váci püspök urunk ő nagyságátul árendában vagiunk, az my penigh az idegen feidelem dolgát illeti, azoktul is várossul mind bor, búza és ögiéb lábas marháinkat mcgh árendáltuk, de az my attiánkfia, Farkas Gáspár urunk az my az idegen fejedelemre néző és illendő tizedet illetné, megh nem akarja adni, ez ok alat, hogi ő nobilis persona, azért apellálta az dolgot az nömös székre,' az nagyságtok, uraságtok és kegyelmetek böczületes szyne eleybe. De hogy városunknak, régi eleinknek szokások és röndtartásuk ez volt, hogi mígh heliben lévén országunk, my régi öregh embörök: Tállas István, Bán György, Tóth György, Hatvani János, Fruttus Dömötör, Török István etc., az kik vagiunk úgy mint 70-75 és 80 esztendő táybelj embörök, nilván és bizoniosan emlékezünk ez dologra, hogi annak előtteys voltak és laktak közöttünk nömös és szabados szöméliök magiar rendre [sic!], de az my az igaz tizedet és dézmát illette, mindenekből igazán ky atták az város bíráinak az tizedet, mint hogi füsztiük [= jogszolgáltatásuk] itt közöttünk ment." A „nagiob bizonságnak okáért,, a körösi tanács ceglédi és kecskeméti tanúkkal erősítette a maga igazát. A kecskemétiek azzal egészítették ki a szomszédok előadását, „hogi my közöttünk laktanak nömös és szabados személiök, de akármelj puztán élette legien juhait akar möllik nömös emböris az maga jószágán kívül, de az város koszé tizedet és föld terméssébői