Századok – 1992
Tanulmányok - Szakály Ferenc: A magyar nemesség a török hódoltságban V–VI/562
a magyar nemesség a török hódoltságban 597 kező években Fáy László 1 pár csizmát Farkas Ferenc és Pál nagykőrösi nemesektől Inárcs puszta használatáért, jóllehet a Farkas-család a középkortól fogva folyamatosan részbirtokos volt abban.23 7 Igaz, 1669-ben — Tassy Mihállyal közösen — ismét tiltakozni kényszerült Pest-Pilis-Solt vármegye előtt, mert a Farkasok abbahagyták a fizetést.23 8 A Tasson lakos — és ott birtokos — Végh család tagjaival viszont egyáltalán nem boldogult Fáy; Halásztelek (Solt m.) hasznosításáról szólva malíciával jegyzi meg, hogy azt a tassiak árendálják tőle „faluul", kivéve a Végheket, „kik nemes embereknek tartiák magokat".23 9 Harmónikusabbnak mutatkozik két dunántúli társbirtokosnak, a Komáromban lakos Dénes Dániel feleségének: nemes Pálffy Katalinnak és a hódoltsági Kajászószentpéteren (Fejér m.) lakó Kovács Dezső János nemesnek az együttműködése. Az asszony valamikor 1653 után arra kérte a helyszínen élő rokonát („ura bátyját"), hogy „mint öregebbnek gondja legyen, az berényi, sem az nadapi, sem az többi eredetinket pusztítani ne hagyja, mert, a mint hallom, hordogatják; azokat megintsék, meg azokat is, a kik marháikkal határunkba csapkodnak".24 0 A magyar adóztató hatalom képviselői gyakran már a nemesség-elismertetési eljárás során jelezték, hogy a továbbiakban sem hajlandók lemondani a megnemesedett adójáról. Amikor a dömsödi Hajós István 1676-ban Pest-Pilis-Solt vármegyén megtámadhatatlan oklevelekkel bizonyította régi nemességét, annak senki sem mondott ellent, sőt a — Balassa Imre gróftól elkobzott és kincstári kezelésbe vett — divényi uradalom prefektusa írásban is hozzájárulását adta.24 1 „Felettese", Majláth Miklós királyi jogügyigazgató azonban nem értett egyet ezzel, s 1677-ben ugyanott tiltakozás formájában kijelentette: mivel Hajós „fundo colonicali" lakik, köteles censust fizetni.242 Tassy, más néven: Dékány Mihály 1677. február 17-én kelt ármálisát az év március 10-én publikálták Heves-Külső-Szolnok vármegye közgyűlésén. Ez alkalommal Tassy önként kötelezte magát, hogy — mivel szülője Bársony György egri püspök paraszttelkén („in fundo... curiali et rustico") lakott s mindenféle paraszti szolgálatot teljesített — ő is megadja neki járandóságát.243 A gyöngyösi Almásy János már közel sem mutatkozott ilyen kezesnek. Miután a tizedjogok tekintetében Bársony püspök tiltakozott Heves-Külső-Szolnok vármegyén 1677-ben kihirdetett ármálisa ellen, legott reprotestált, mondván: ragaszkodik a nemesi kiváltságokhoz és Gyöngyös város szokásjogához.24 4 A gyöngyösi nemesek — nyilván úgyszintén az említett, 1609. évi királyi privilégiumra visszamenő szokás alapján — nemcsak a helyben, hanem a másutt birtokolt, ún. extraneus szőleik után is megtagadták a tizedadást. Szegedy Ferenc egri püspök 1675-ben azért intette meg az egyik szolgabíróval Borbély Mihályt, Füleki Szabó Pált, Iramos Mihályt és Vizy Miklóst, mert azok évek óta visszatartották a gyöngyöspüspöki és a gyöngyössolymosi szőlőhegyen termelt boruk dézsmáját, jóllehet, lévén mindkét falu a püspökségé, onnan mindennemű járandóság, így az egyébként a királyi kamarának bérbeadott tized is, őt illetné meg.24 5 Hódoltsági nemesség és a helyi társadalom Előfordult az is, hogy az ármális kihirdetésekor maga a lakóhely közössége szólamlott fel az új nemes esetleges adómegtagadási törekvései ellen. Amikor tisza-
