Századok – 1992
Tanulmányok - Szakály Ferenc: A magyar nemesség a török hódoltságban V–VI/562
a magyar nemesség a török hódoltságban 583 rezzenek maguknak. A család töredékesen ránk maradt levéltárában ezek közül a következők maradtak ránk:12 4 Időpont A kedvezményezett neve Váltságdíj 1649. jan. 26. karácsondi Für Márton, István és György 100 tallér12 5 1650. jan. 7. dévaványai Dékány András 500 forint 1650.jan. 7. dévaványai Kovács Mihály 280 forint 1650. jan. 19. dévaványai Csurka András és Mihály 400 forint 1650. jan. 19. dévaványai Bott András és István 400 forint 1650. márc. 17. másik dévaványai Dékány András 400 forint 1650. jún. 7. dévaványai Marussi Mihály 95 tallér 1650. júl. 19. dévaványai Szitás Miklós 200 forint 1650. júl. 19. dévaványai Erdős György 125 forint 1650. júl. 19. dévaványai Fodor János 80 forint 1650. júl. 19. dévaványai Hagymási Márton és Mihály 125 forint 1650. júl. 19. dévaványai Kató István, János és Péter 100 tallér 1650. júl. 19. dévaványai Erdős Balázs és felnőtt fia 225 forint Összesen: 2735 forint + 295 tallér( =472 forint) 3207 forint E jegyzék azonban aligha lehet teljes, hiszen Nyáry Zsigmond egy olyan — az ő engedelméből szabadult és nemességet szerzett — ványai nemesnek, Tóth Istvánnak zálogosította el üres ványai telkét 400 forintért,12 6 aki nem szerepelt benne. Ugyancsak hiányzik belőle az a ványai Hegedős János is, aki — mivel a tatárok és a törökök előző évi ottani táborozásakor ármálisa elveszelődött — 1659-ben Dely Gergely szolgabíró vallomásával bizonyította a vármegyén, hogy Nyáry Zsigmond felszabadította (libertálta) őt s utóbb ármálist szerzett.127 A kihirdetett ármálisok elleni utólagos tiltakozások viszonylagos gyakorisága128 könnyen azt a benyomást keltheti, hogy a jobbágynemesítés kérdése két, eltérő felfogású táborra osztotta a földesúri osztályt. Míg egyesek — mint láthattuk — kifejezetten buzdították módosabb alattvalóikat a megváltakozásra, másoknak egyáltalán nem volt ínyére a kiváltságosok soraink ilyetén módon való „felhígulása". A látszat azonban ezúttal is csal, hiszen az ügyek behatóbb vizsgálatából rendszerint kiderül, hogy az érintettek általában nem a jobbágyok visszaszerzése végett protestáltak, ha-nem azért, mert valaminő oknál fogva elestek a manumittálási „illetéktől". Dózsa Ádám például csak évekkel később értesült arról, hogy jászberényi Kulin István Bécsben, 1651. szeptember 8-án kelt címereslevelében — a feleség, Szabó Anna rokonaként — benne foglaltatik az ő szökött jobbágyi (Nógrád m.) jobbágya, Szabó Pál is. Mivel Kulin Dózsa megbízottjának kérdésére azt állította, hogy Szabó „alföldi ember", Heves-Külső-Szolnok vármegye 1658. április 10-i közgyűlésén nem hangzott el tiltakozás az ármális ellen. Miután a turpisság kiderült, Dózsa — azzal mentve mulasztását, hogy Szabó távolléte miatt nem végezhette el idejében a személyazonosítást — a szeptember 11-i közgyűlésen kinyilatkoztatta, hogy Szabót „csupa és merő paraszt személynek tartja, s mind őt, mind a maradékit" erőszakkal is
