Századok – 1992

Tanulmányok - Székely György: A polgári rend előzményeihez: a városi elit a 12–13. századi Európában V–VI/517

városi elit a 12-13. századi európában 551 nisztrálása jogát a tanácsosok kapták meg. 1292-ban olyan régi kiváltságok nyertek megerősítést, amelyek Barcelona városlakóit különféle terhektől szabadnak nyilvánították. Ilyen fejlettség és királyi támogatottság folytán érthető, hogy az uralkodók bevonták azokat az egyes tartományaikban (Aragon, ill. a Barcelonai grófság) külön működő cortesekbe. I. Jaime király már 1218-ban először hívta be a városok képviselőit a Villafrancában általa vezetett katalóniai cortesbe. Az aragoni terület városainak kisebb fontossága miatt ott csak 1274-ben biztos a cortes megtartása. Igaz, hogy ezek a cortesek csak idővel kaptak igazi parlamenti funkciót. Ez azáltal fejlődött ki, hogy a cortesben kialakult a király vagy tisztviselői törvénysértései elleni városi vagy más társadalmi elemektől eredő panaszok benyújtása (greuges). J. Jaime utóda, III. Péter alatt már a törvények kidolgozásában is részt vettek a cortesek. A városok szerepe önkorlátozást mutat, nem folytak bele a földesurak és jobbágyaik vitáiba. Az 1281-i barcelonai cortes megerősített egy királyi rendelkezést, amely megtiltotta a parasztoknak földjük elhagyását anélkül, hogy előre ne fizettek volna egy kártalanítási összeget. Mindenesetre a nemesség és papság mellett a 13. század végétől állandóan résztvettek a városok képviselői is. Az 1289. szeptember 6-án az uralkodó által Monzónba összehívott cortesre a barcelonai képviselőket (procuradores) szeptember 29-én megválasztották.2

0 A fentiekből szembetűnő, hogy bár számos országban szinte párhuzamosan és sokszor ugyanazokkal a fogalmakkal jelölve találkozunk a városok vezetőrétegének a tárgyalt századokban való rendszeres előfordulásával, mindig a szerves fejlődés alapján, jogi szabályozások adott feltételeként, nem jogi rendelkezések által létrehozott kategóriákként. A középkor ehelyütt bemutatott szakaszára is megáll tehát az, hogy az elit — ahogyan a régiek vallották — am. kiválasztás a tömegből: a legjobb, legnemesebb, legkiválóbb, illetve — amiként ma részletezik — különleges helyzetű szűkebb társadalmi csoport, kiválasztódott kisebbség, vezető réteg, amelynek valamilyen tulajdonsága, adottsága (tagjainak származása, képességei, tudása, foglalkozása, a társadalomban betöltött vezető pozíciói stb.) révén hatalma, presztízse van.21 Firenze különleges történeti körülményei folytán a fentebb tárgyalt jelenségek és jellemvonások különösen pregnánsan érvényesültek a költő és politikai író Dante Alighieri leszármazási hagyományában, társadalmi és szellemi környezetében. Ez a hagyomány régebbre nyúlt vissza, mint a tárgyalt időszak. Legrégibb ismert családtag bizonyos Ádám nevű firenzei, akinek fia volt a költő ükapja, Cacciaguida, aki 1090/94 között születhetett. Ennek testvére Moronto. Cacciaguida szavaiban elevenedik meg bizonyos Eliseo, akit legendás névadó ősnek tekintenek. Ezekből arra következtet a kutatás, hogy az Elisei-család háztömbjében lakott, a Gyógyszerészek utcájában (Via degü Speziali Grossi), ami sejteti a társadalmi kötődést is. Még a 14. században is az Alighieri és Elisei családok házai szomszédosak volta a porta San Piero negyedben. Az ükapa Északitáliából hozott feleséget, a Po völgyéből való Aldighiera nemes leányt, még a 12. század első felében. Egyesek ezt Ferrarára lokalizálják, csakhogy későbbi Alberto Aldigieri, Barbarossa Frigyes császári bírája, 1188-ban Ferrara consula, 1191 és 1192 években Modena podestája. Cacciaguida csatlakozott a Konrád császártól vezetett keresztes hadhoz és a Szentföldre vonult. Ott elesett, talán Damaszkusz sikertelen keresztes ostroma (1148) során. A keresztes vitéz a hitükért elesett társaival véletlenül a Mars vöröslő