Századok – 1992

Történeti irodalom - Romsics Ignác: Bethlen István. Politikai életrajz (Ism.: Lukács János) III–IV/495

történeti irodalom 495 ROMSICS IGNÁC BETHLEN ISTVÁN. POLITIKAI ÉLETRAJZ Magyarságkutató Intézet, Budapest, 1991. 356 p. Gróf Bethlen István a legnagyobb 20. századi magyar államférfiak egyike. Magyarország legkiválóbb miniszterelnökei közé tartozik. Az a társadalom és világ, amelyben élt és amelyet egyénisége sok módon képviselt, már végérvényesen elmúlt. Mégis az általa védelmezett értékek és elvek közül, melyeket megpróbált a gyakorlatban is képviselni, sok máig is maradandó. Tlz éves miniszterelnöksége egy több mint négy évtizedes politikai és közéleti pályafutás csúcsát jelentette. Ez alatt a tíz év alatt — akárhogy is nézzük — nem volt sikertelen. Ám különös módon államférfiú éleslátásának legmeggyőzőbb bizonyítékait azután adta, hogy kikerült a politikai élet reflektorfényéből. Elképzelései nem válhattak politikai valósággá. Hazáját, figyelmeztetési ellenére, utolsó éveiben súlyos tragédiák érték. Saját élete is tragédiába torkollott, melynek egyes körülményei máig is tisztázatlanok. Bethlen apja és anyja (született Teleki) Erdély két legfényesebb történelmi múlttal rendelkező nemesi családjából származott. Taníttatása (beleértve a bécsi Teréziánumban töltött meghatározó éveket) megfelelt annak, amiben a régi Monarchia több más főnemesi ifjai is részesültek. Szellemi képességei korán megmutatkoztak. 1901-ben, házassága évében, országgyűlési képviselő lett. Erdély és a mezőgazdaság kérdései érdekelték leginkább. Politikai nézetei konzervatívok voltak; ugyanakkor konzervativizmusa a 19. századi liberalizmus vívmányainak komoly tiszteletét is magában foglalta. Életének nagy részében az általános és titkos választójogot és a radikális földosztást ellenezte; meggyőződése szerint ezek a demokratikus reformok az időben még nem voltak alkalmazhatók Magyarországon. Ugyanakkor állandó védelmezője az egyéni és a polgári szabadságjognak. Tisztelettel viseltetett Anglia és az angol intézmények iránt; korán megtanult angolul olvasni és beszélni is, ami abban az időben némileg még szokatlan volt. 1919-ben Bethlen a budapesti kommunista kormány ellenfeleinek vezetője lett Bécsben. Erdély, amelyhez eltéphetetlen érzelmi kötelékek fűzték, már Romániához került. Budapestre való visszatérése után tekintélye és konzervatív felfogása határozták meg további pályafutását. Nem értett mindenben egyet a kormányzó akkori, sokban naiv és merev előítéleteivel; Horthy bizalma Bethlen iránt csak később vált határtalanná. 1921-ben ennek ellenére Bethlen lett a szétszakított, megvert és legyengült ország miniszterelnöke. Tíz éves miniszterelnöksége alatt elért eredményei különösen visszatekintve igen jelentősek. Ezek az évek a konszolidáció, a szélsőségek visszaszorulása és az akkor még előreláthatatlan pénzügyi talpraállás és kulturális fellendülés évei voltak. De személyes és politikai ellenfeleinek nagy számát is tekintetbe kell vennünk. Bethlen arisztokratikus rezerváltságát és önbizalmát sokan jobbik esetben büszkeségnek, rosszabb esetben gőgnek vélték. Bethlent inkább tisztelték, mint szerették; tehát végtére is Bethlen inkább államférfi volt, mint népszerű nemzeti politikus. 1931-ben lemondott. Ezután, amint ezt a kötet egyik fejezetcímében a szerző megfogalmazza, Bethlen lett a magyar politika „nagy öregje" és ez maradt egészen 1944-ig. Talán ez túlzás. Az őt tisztelők és becsülők szemében, akik közé ekkor már jó pár korábbi ellenfele is tartozott, kétségkívül az volt. De nem volt az ellenségei és ellenfelei szemében, akik közé az egykoron Bethlen által létrehozott kormánypárt számos, sőt talán még többséget is alkotó tagját sorolhatjuk. A kormánypárt nacionalista és konzervatív-liberális csoportja közötti ellentétek olyan nagyok voltak, hogy Bethlen már akkor is nehezen tudta ezeket elsimítani, amikor még miniszterelnök és a párt feje volt. Az 1930-as években azok az ellentétek még mélyebbé váltak és egyre jobban elmérgesedtek. Gömbös Gyula (1932-1936 közötti miniszterelnök) halála után a kormányzó egyre inkább hallgatott Bethlen tanácsaira. így legalább Horthy szemében Bethlen valami olyasmit testesített meg, amit Romsics „a magyar politika nagy öregjeként" fogalmaz. Mint csaknem valamennyi magyar politikus, aki átélte az ország fájdalmas trianoni megcsonkítását, Bethlen is „revizionista" volt. Hosszú időn át fő céljának ő is a trianoni határok legalább részleges revízióját tartotta, noha tisztán látta azokat a csaknem áthidalhatatlan nehézségeket is, melyek e cél útjában álltak. Legkésőbb a 30-as évek közepe után azonban e mélyen konzervatív hazafi tudatára ébredt annak, hogy a fő veszély, amely immár az ország függetlenségét érinti, Hitler Németországának nagyhatalommá való emelkedése lett - nem szólva arról, hogy a Harmadik Német Birodalom és a nemzetiszocializmus számos magyar csodálóra és követőre is talált. Bethlen mind erkölcsi, mind politikai okokból — ez a kettősség fontos — úgy vélte, hogy Magyarország túlságosan szoros elkötelezettsége a Harmadik Biroda-