Századok – 1992
Tanulmányok - Puskás Julianna: Zsidó haszonbérlők a magyarországi mezőgazdaság fejlődési folyamatában (Az 1850-es évektől 1935-ig) I/35
38 PUSKÁS JULIANNA gokba, pénzkonzorciumba és vettek bérbe 40-60 ezer holdas területeket, kialakítván azokon az egymáshoz kapcsolódó fó- és alhaszonbérlők láncolatát. Az egyik ismert főbérlő pl. Schöberl Ferenc, aki 1848-ban részvénytársaságként működő megánföldbérlő társulatot alapított és annak élén állva szervezte az 1850-es években kb. 50 ezer holdon a gazdálkodást Magyarország nyugati részében (Komárom, Fejér, Baranya és Somogy megyékben) 1861-ben Generalpachtung szisztémában került haszonbérbe az Esterházy család hercegi ágának hitbizománya, amely akkor Magyarországon, sőt az Osztrák-Magyar Monarchiában a legnagyobb birtok volt. Amint nyilvánosságra kerültek a több mint 600 ezer hold (30 uradalom) bérbeadásának formái és feltételei, nagy felzúdulást keltettek, főleg azoknak a birtokosoknak és mezőgazdászoknak a körében, akik a korszak egyik legnagyobb üzleti lehetőségéből kiestek. Az érvek és ellenérvek terjedelmes publicisztikában jelentek meg, de emellett peres eljárást, az eredei bérleti szerződések megtámadását, azok módosítását is eredményezték. Ma már részletesebben ismerjük — az egyik gazdatiszt feldolgozásában — a hitbizományhoz tartozó 47 ezer holdas ozorai uradalom (a haszonbérleti szerződésekben foglalt) bérleti viszonyainak és a bérlők gazdálkodásának történenét. Kb. 80 -év folyamán nyomon követhetjük a vállalkozások formáinak és irányainak módosulásait. Pl., hogy a főbérlőrendszert és a külterjes gazdálkodást hogyan váltották fel az individuális bérletek és belterjesebb irányú fejlődés. Együttjártak ezek a bérgazdaságok területének csökkentésével, a bérlő-típusok változásaival. 1861-ben a 47 ezer holdas uradalmat négy családból álló bérlőtársaság vette bérbe: Bischitz Dávid és Salamon, Strasser és König, König Károly és Lányi Jakab. Rokonok, cégtársak, gyapjú- és gabonakereskedők. A Bischitz és Strasser cég például a Monarchia egyik legnagyobb gabonaszállítója lett. A bérlő társaság hamarosan nagyjából egyenlő területet használó négy főbérnökségre oszlott, 1889-ben a szerződés megújításakor pedig már nyolc bérlőcsoportra. A bérgazdálkodásban közülük egy család maradt három nemzedéken át, az 1930-as évek végéig, a kb. 5 ezer holdas (majsai) birtokon. Az első bérlők között szereplő Bischitz család leszármazottja szakértelmével, — Bécsben szerezte felsőfokú gazdász képzését —, mintaszerű gazdálkodásával nevét beírta az agrártörténelembe. Az 1850-es évektől az 1870-es évekig a kapitalista gazdálkodásra átmenet periódusában igen nagy volt a bérlők fluktuációja. A földbérletek többnyire rövidlejáratú szerződéseken alapultak: a bérlők igyekeztek tőkéjüket a lehető legmobilisabban tartani, a tulajdonosok sem kívánták földjeiket hosszabb időre lekötni. Az 1870-es évektől a zsidók emancipációja, a földtulajdon szerzés teljes szabadságával, kedvezett a bérleti feltételek konszolidációjának, valamint a bérelt földeken hosszú lejáratú tőke befektetéseknek. A bérleti viszonyban mindenkor és mindenütt mindkét fél a maga érdekeit igyekszik érvényesíteni. Ebben a versengésben az anyagilag kevésbé tehetős középbirtokosok viszonylag rövid időn belül alúlmaradtak. Miközben eladósodottan már eleve előnytelen pozícióból léptek a bérleti kapcsolatba, birtokaik nagysága sem tette lehetővé, hogy bérbeadásból annyi jövedelemhez jussanak, amely fedezhetné úri életmódjuk költségeit. Az ő sorsuk alakulását a Falusi Gazda c. mezőgazdasági lap a következőkben fogalmazza meg:
