Századok – 1992

Tanulmányok - Puskás Julianna: Zsidó haszonbérlők a magyarországi mezőgazdaság fejlődési folyamatában (Az 1850-es évektől 1935-ig) I/35

ZSIDÓ HASZONBÉRLÓK A MEZŐGAZDASÁGBAN (1850-1935) 37 elveszítették az ingyen munkaerőt, az általános adózás bevezetésével növekedtek termelési költségeik, és az álladó pénzhiányban tovább szaporodtak adósságaik. Ezek adtak lökést az 1850-es évektől a birtokforgalom, a haszonbérbeadások és bérbevevések első nagyobb hullámának. A kor egyik szakírójának megfogalmazásában: „Még a jobb birtokosok is sokan kényszerítve, mások a célszerűbbség iránti meggyőződés által vezettetve legalább egy részét birtokuknak haszonbérbe bocsátották... A haszonbérbe bocsátott birtokok száma, mind az uradalmak, mind a középrendi birtokosok részéről tetemesen szaporodott". (Galgóczi) Meglehetősen változatos társadalmi rétegekből verbuválódtak a földhaszonbérlők ez átmeneti korszakban. Elszegényedett, volt középnemesek, kisnemesek, gazdatisztek, úrbéres parasztok, kiknek lehetőségeit már tőkeszegénységük behatárolta. Hamarosan háttérbe is szorulnak a földbérletekben már korábban feltűnt, ez időtől pedig azok iránt egyre nagyobb érdeklődést tanúsító zsidó terménykereskedők (gabona-, gyapjú-, marha-, fa- és borkereskedők) és bankárok mellett. A Falusi Gazda c. lapban az egyik mezőgazdasági szakíró (Mészáros Károly) a következőképpen fakadt ki:„Milyen bérletrendszer dívik Magyarországon? Törvényes értelemben még semmi, tényleg pedig egyedül a zsidó bérelt." A haszonbérlésre vállakozó zsidók — néhány kivételtől eltekintve — a nagybirtokosoknak már korábban üzletfelei, azaz gazdaságaikkal üzleti összeköttetésben álló cégek és famíliák voltak. Ók azok, akik nagy tertületek haszonbérléséhez rendelkeztek a szükséges mobil tőkével vagy azt elő tudták teremteni. Felajánlhatták egy összegben féléves előleggel a haszonbért, a kauciót. A birtokosoknak éppen erre volt szükségük. Nemcsak a státuszuk diktálta társadalmi életnívó, hanem a birtokaikra felvett növekvő adósságok kamatainak és az esedékes annuitásnak fizetéséhez is. Ezek esetenként olyan terhet jelentettek, hogy kritikussá vált a gazdálkodás továbbvitelét. De a kevésbé eladósodottak is, ha egyik birtokukat fel akarták szerelni, » a másikat vagy el kellett adniok vagy bérlet útján hasznosítaniok. Ha lehetséges volt, inkább ez utóbbit választották, mivel ragaszkodtak földjükhöz, mint jövedelmük és státuszuk forrásához. Idegenkedtek parasztoknak átengedni földet kishaszonbérletbe, még akkor is, ha ezek egységnyi területre nagyobb haszonbért kínáltak. Tulajdonjogukat érezték veszélyeztetve az ilyen bérletekben. Ugyanakkor a mezőgazdasági üzemekkel üzleti összeköttetésben álló zsidó vállakozók, tapasztalataik lévén a birtokokról, a piaci viszonyokról, felismerték, hogy milyen nyereséges tőkebefektetésnek kínálkozik nagy területek haszonbérlése. Ez irányú vállalkozásaikhoz számíthattak az (elsősorban a kereskedelemben) felhalmozott tőkéjükön kívül üzleti tapasztalataikra és személyi kapcsolataik széles hálózatára. Mivel éppen a pénztőke és vállalkozási készség az, ami a földbirtokosoknál hiányzott, ennek megléte e vállalkozókat győztessé tette a haszonbérletekért folytatott versengésben. Elválaszthatatlan a feudalizmusban képződött társadalmi és birtokstruktúra fennmaradásától a bérbevevésnek ez a formája, amit „General Pachtung"-oknak, azaz főbérleti rendszemek neveztek. A nagybérleteknek e típusa leginkább a hatalmas területű uradalmakon hódított tért az 1850-1860-as évtizedekben. Többnyire egymással rokonságban álló személyek, illetve családok szövetkeztek bérlőtársasá-