Századok – 1992
Közlemények - Csöppus István: Komáromi norma – egy szociálpolitikai kísérlet II/259
KOMAROMI norma 261 öregségi, valamint az özvegyi járadékot.9 A javaslat arról is szólt, hogy a felvidéksáv visszacsatolását követó két hónap folyamán a határszéli községekben összpontosítsák a szociális juttatásokat, mégpedig úgy, hogy a Zöldkereszt útján a nehéz sorban élő családok gyermekei cukrot, tejet és ruhaneműt kapjanak.1 0 Javaslatokon tervezgetéseken túlmenően az agrárproletariátus életszínvonalának emelése érdekében azonban nem sok történt. Ezért nem véletlen, hogy a belügyminiszter — Keresztes Fischer Ferenc — bel- és szociálpolitikai szempontokra hivatkozva sürgette a mezőgazdasági munkások jövedelmének mielőbbi rendezését, az általános életnívó emelését, mert ez „kétségtelenül napjaink legégetőbb feladata és annak sikeres megvalósítása alkalmas arra, hogy az ország legszélesebb néprétegének gazdasági és szociális helyzetét megjavítsa".1 1 A problémák súlyosságát küülönösen a helyi hatóságok látták és érezték. így nem véleüen a vármegyei szociális tanácsadók sürgetése, hogy a kormány kötelező erővel határozza meg a fizethető legalacsonyabb munkabéreket, vezesse be a 12 órás munkaidőt. Javasolták továbbá az agrármunkavállalók érdekképviseleti szervének létrehozását, a családi pótlék folyósítását, ugyanekkor a sokgyermekes családok részére cukor- és tejakció szervezését.1 2 Sokan ilyen módon remélték az agrárproletariátus általános szellemi, anyagi és kulturális elmaradottságát felszámolni, az ország legnyomorúságosabb rétegén segíteni. A mezőgazdasági munkások jelentős részének mindennapos éhezése, az emberhez méltatlan élete, megaláztatása, az ország egyes körzeteiben pedig a ruházat, a lakáshelyzet és a gyermekeik egészségi állapota már a hivatalos szerveket is felháborította. „A cselédek valósággal állati sorban élnek — olvashatjuk a belügyminiszter földművelésügyi miniszterhez intézett átiratában —, ruházatuk általában elhanyagolt és szomorú képet nyújt. Az ember azt hiszi, hogy nem munkabíró emberekkel, hanem koldusokkal van dolga.1 3 Mindehhez járult a munkaadókkal szembeni teljes kiszolgáltatottságuk, érdekeik védelmének teljes hiánya. „Gyakran már éjjel 2 órakor veri az ablakot a gazda vagy az ispán és még este 10 órakor el kell látnia a jószágot éjszakára. Mindenesetre a jószágnak több nyugalma van, mint a cselédnek."1 4 Ispán és „mindenféle úr letegezheti őket, a leányok és fiatal asszonyok pedig többé-kevésbé természetesnek tartották szexuális kiszolgáltatottságukat velük szemben.1 5 Nem csoda, ha sanyarú sorsuk időnként arra kényszerítette őket, hogy a hatóságtól segélyt kolduljanak. Válaszként jobb esetben pár fillért, de leginkább rideg elutasítást kaptak.16 A kérdés vizsgálata során azonban arra is rá kell mutatnunk, hogy a nagyobb és jól kezelt, lelkiismeretesen vezetett uradalmakban a cselédség, valamint az egyéb gazdasági munkavállalók életkörülményei jobbak voltak, mint a kisebb gazdaságokban. Ezekben az uradalmakban általában gondoskodtak az alkalmazottak orvosi ellátásáról, sőt, a sokgyermekes családok anyagi támogatásáról is.1 7 Pl. őrgróf Pallavicini Alfonz Károly 40.497 kat. hold Mindszent-Ányos hitbizományi birtokán (nagyrésze Csongrád, kisebbik fele pedig Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye területe) a sokgyermekes családok negyedik gyermektől felfelé 1 mázsa búzát és 30 P készpénzt kaptak évente és gyermekenként. Herczeg Eszterházy Pál uradalma pedig, amely 8 vármegye 22 járásában a Dunántúlon feküdt, a háromnál több családos cselédek és éves szegődményes munkavállalóknak a 12 éven aluli gyermekeik után személyen-