Századok – 1992

Közlemények - Szabó A. Ferenc: Népesedés; telepítés a századfordulón. Beksics Gusztáv nézetei II/227

NÉPESEDÉS ÉS TELEPÍTÉS A SZÁZADFORDULÓN 249 sú állami telepítés gondolatát: „Ezek a szempontok rámutatnak azon gazdasági-, socialis veszedelmekre, amelyek különösen az Alföldet, tehát azt a vidéket veszélyeztetik, amelynek nemzeti propagatív erejétől reméljük azt, hogy egykoron a természetes fejlődés folyamán megteszi azt a nemzeti hódító utat, amelyet az idealisták rövid időn belül akarnak elérni."6

1

Rubinek Gyula néhány évvel később könyveket is jelentetett meg a témából, amelyekből megismerhető az agrárius körök érdekeinek védelmében folytatott politikai taktika összes eleme.6

2

Az 1900. évi telepítési ankét már előre vetítette a telepítési tervezgetések, törvényjavaslatok leendő sorsát a dualista Magyarországon. Tfeljes fegyverzetben felsorakoztak már ekkor azok az erők, amelyek lehetetlenné tették a következő évtizedekben a nemzeti és szociális szempontokat egymás mellett érvrényesítő nagyszabású telepítési politika megvalósítását. Milyen politikai sratégiát választott ilyen körülmények között Beksics Gusztáv, hogyan próbált meg felülkerekedni az elébe tornyosuló agrárius összefogáson? Arra törekedett, hogy csökkentse az agrárius erők félelmét a telepítésektől, és ennek érdekében megkísérelte számukra elfogadhatóvá tenni birtokkicserélési javaslatát. Nagy elismeréssel nyugtázott minden, a telepítéssel kapcsolatban valamennyire is pozitív állásfoglalását. Megérezte, hogy nem a kérdés szociális, népjóléti oldalát kell kiemelni, hanem a nemzeti szempontokat, s ezzel kell felébreszteni a nagybirtokos körök lelkiismeretét, vagy legalábbis kifogni ezekkel az érvekkel a szelet ellenpropagandájukból. Kereste a körükben található ellentéteket, hogy azokra építve mellé állíthasson egyeseket. Ismeretes, hogy a századfordulón az agrárius köröknek az OMGE mellett egy másik érdekvédelmi szervezete is működött: a Magyar Gazdaszövetség. Ennek volt vezéralakja gróf Károlyi Sándor. Beksics bízott abban, hogy meg tudja nyerni javaslatainak Károlyit. Azonban az ankét bebizonyította, hogy nem alapvető eltérés, hanem inkább taktikai különbség van a két agrárius szövetség között. A Magyar Gazdaszövetség vezetőinek az volt a koncepciója, hogy a mezőgazdasági érdekvédelmet szélesebben kell értelmezni, mint ahogyan azt az OMGE teszi. Fel kell karolni a kis- és középbirtokosok érdekeit is, hogy sikeresebben valósulhasson meg az általános mezőgazdasági érdek. Ezt azért tartották helyénvalóbb taktikának, mert így érvelhettek azokkal szemben, akik az agráriusok szemére vetették, hogy csak a nagybirtokrendszerrel törődnek, és érzéketlenek a közép- és kisbirtokosok, és általában a többi társadalmi réteg problémái iránt. Tulajdonképpen ez a szervezet is a nagybirtokosok és az őket kiszolgáló funkcionáriusok vezetése alatt állott, ám nagyobb mozgásteret látott szükségesnek a veszélyesen erősődő ipari és pénzarisztokrácia politikájával szemben. A nagybirtokosok érdekeit így könnyebben lehet általános agrárérdekként felüntetni, másrészt egységes fellépést próbáltak meg a földtulajdonosok különböző rétegei között elérni. Nem tagadható persze ugyanakkor, hogy nemcsak taktikailag, hanem valóságosan is eltértek a Gazdaszövetségben tömörülők politikai nézetei az OMGE-ban tömörült, tradícionálisabban gondolkodók nézeteitől. Darányi Ignác például, akinek a telepítésekkel kapcsolatos tevékenységét törvényjavaslatai is jelzik, elismerte a telepítések szükségességét, szemben az ókonzervatív agrárius körök képviselőinek többségével.63 Szabó Miklós mutatott rá tanulmányában, hogy ekkoriban jött létre egy jelentős „funkcionárius stáb" az agrár érdekképviseleti szervek élén, amely betöltötte az adminisztratív vezető pozíciókat. Jobbára közgazdászok, tudósok, egyetemi tanárok