Századok – 1992

Közlemények - Szabó A. Ferenc: Népesedés; telepítés a századfordulón. Beksics Gusztáv nézetei II/227

népesedés és telepítés a századfordulón 235 hódítást kell választani, mert ez a jobbik módszer, különösen, mivel a magyar nép hozzávaló földrajzi és karakterbeli tulajdonságai kedvezőek. A IV. részben a hódító politika akadályairól szólt. Ezeket csoportosítva a következő fontossági sorrendet alkalmazta: örök béke; szocializmus; szláv elem. A 16. fejezetben a népesedésről szólt, megállapította, kívánatos, hogy egy nagy birodalomnak nagyszámú népe legyen. Csak kivételként fordult elő a történelemben, hogy kis számú nemzet nagy birodalmat tudott létrehozni, ilyen volt a Római Birodalom, - de ennek esélye csekély. „Normális viszonyok között csak nagyszámú nemzet alkothat nagy birodalmat" - szögezte le.1

1

„Nagymagyarország" a Balkán jórészével együtt csak akkor jöhet létre, ha több millióval szaporodik a magyarság, mert ehhez a feladathoz 8 millió magyar kevés. Biztató lehet azonban a magyar nemzet számára, hogy a történelemben egyes nemzetek erős számbeli szaporodást tudnak felmutatni. Ilyenre példa Anglia, Németország, India vagy „Khína" szaporodása. Hoitsy szerint 100 év alatt akár 200%-os szaporodás is előfordul a történelemben. Ezek után megállapítja: „A magyar eléggé szapora faj. A születések száma kedvezőbb nála, mint Európa bármely más nemzeténél. A nagy halálozási arány az utolsó időben nevezetes mértékben megjavult. Kellő közegészségi intézkedések által még inkább meg fog javulni. S ha a kereseti viszonyok is kedvezőbbé fognak válni, fokozott mértékben fog megszaporodni a nemzet. Ha pedig egy nagy birodalmat fog alkotni a nemzet, s kultúrája imponáló lesz mindenfelé, a belőle kiáradó fény pedig vakító, úgy oly gyors tempóban fog megindulni a nemzet szaporodása, aminőt ma még sejteni is alig lehet. Mert ekkor a szomszédos apró népek is abban találandják dicsőségüket és ambícziójukat, hogy minél törzsökösebb magyaroknak tartassanak."12

Csak 100 év kell és lesz annyi magyar, hogy egy világbirodalomhoz is elég lesz, zárul a könyv. Szekfű Gyula a Három nemzedékben még nem említette név szerint Hoitsyt, de a Magyar Történetben erre is sort kerített.1

3

Riedl Frigyes szavaival érvelt vele szemben: „Miért hágjunk ki a Balkánra? Van nekünk a Kárpát alján elég munkakörünk."14

Szekfű szerint a magyar imperializmus eszméje mélypontot jelentett a magyar politikai gondolkodásban a századfordulón, kiváltója szerinte a Szabadelvű Párt felbomlása utáni „cseppfolyós állapot" volt. Beksics Gusztávot is ehhez az irányzathoz sorolta, nem egészen meggyőzően, bár kétségtelen, hogy az 6 munkáiban is lehet találni bőven utalásokat a külső expanzióra. Nem voltak azért ezek a „magyar imperialisták" annyira elrugaszkodva a politikai-történelmi valóságtól, hiszen tapasztalhatták a Monarchia külpolitikai viselkedését, amely, ha nem is következetesen és átgondoltan, gazdasági vagy társadalmi okokból, hanem diplomáciai megfontolásokból, konkrétan élt az expanzív imperializmus fegyverével. Ismeretes, hogy a két nagy „szárazföldi" birodalom, Oroszország és az Osztrák-Magyar Monarchia, nem tudván a fejlettebb nyugati nagyhatalmakkal versenyképes flottát kiállítani, terjeszkedését a kontinensen folytatta. A rosszabb helyzetben ezen a téren nemcsak erőforrásai és méretei behatároltsága miatt, hanem közép-európai elhelyezkedésénél fogva is, a Monarchia volt, mert csak viszonylag sűrűn lakott területeken, nemzeti öntudatukra ébredt nemzeteken átgázolva számíthatott expanzióra. Lehet légvárnak tekinteni a jelzett korabeli politikai publicisták balkáni hódításokra való felszólításait, de Bosznia-Hercegovina okkupációja történelmi tény volt, és a századforduló után egyre