Századok – 1992

Közlemények - Szabó A. Ferenc: Népesedés; telepítés a századfordulón. Beksics Gusztáv nézetei II/227

KÖZLEMÉNYEK Szabó A. Ferenc NÉPESEDÉS, TELEPÍTÉS A SZÁZADFORDULÓN. BEKSICS GUSZTÁV NÉZETEI 1. Magyarország népesedésének néhány sajátossága a dualizmus korában. Nem törekedhetünk munkánkban valamiféle teljességre a dualizmuskori Magyarország népesedési folyamatait illetően. Csak azokra a jellegzetességekre kívánunk rámutatni, amelyeket a korabeli politikusok is érzékeltek, s amelyek nyomán a magyar etnikum mindenáron való megerősítését szerették volna elérni. Ennek lett volna egyik eszköze a tervszerű, nemzeti szempontú telepítési politika. A történelmi Magyarország soknemzetiségű ország volt, valószínűleg egész történelme során, de különösen azzá vált a török megszállás megszűnése után. Ennek a magyar gondolkodók minden korszakban különleges jelentőséget tulajdonítottak. A soknemzetűség problémája a 19. század folyamán még nagyobb fontossággal bírt, mint a korábbi századokban, mivel mind a magyarság, mind a nemzetiségek keresztülmentek a polgári nemzettéválás szakaszán. Ebben a folyamatban előnyös volt a magyarságra nézve, hogy időben megelőzte a többi nemzetiséget, másrészt a nemesi uralkodó osztály magyarsága révén a nemzetiségek lakta területeken is erős pozíciókkal rendelkezett. Ez utóbbi tény hagyományozódik át a 19. század második felére és a századforuló idejére is, és válik valóságos axiómává: a magyar nemzeti megmaradás legfontosabb tartópillére a nemesi nagy- és középbirtokrendszer. Amennyire megvolt ennek az igazsága a felvilágosodás és a reformkor idején, annyira szétfoszlott a századforduló idejére, amikor a nagybirtokrendszer már gátja volt a magyar nyelvű lakosság terjeszkedésének is. Előnyös volt a magyar pozicíókra nézve az is, hogy az ország központi területeit lakta a magyarság, míg a nemzetiségek a peremvidékeket népesítették be. A magyarokéhoz hasonló kompakt, összefüggő területtel csak a szlovákok és bizonyos mértékig a dél-erdélyi románok rendelkeztek. A többi nemzetiség (ha Horvátországot és Szlavóniát nem számítjuk) településterületét átmeg átszőtték magyar illetve más nemzetiségek lakta vidékek. A nagylétszámú német lakosság összefüggő településterületet — hosszú, keskeny sávban — csak Nyugat-Magyarországon mondhatott magáénak. Kis túlzással azt lehet mondani a népesség etnikai településéről, hogy a magyarok az ország minden területén jelen voltak, a nemzetiségek viszont csak egy-egy meghatározott régióban. A németek is jelentős mértékben szétáradtak az egész országban, de jelentősebb összefüggő településterülettel nem rendelkeztek. Ez a települési sajátosság a dualizmus korában még inkább kidomborodott, hiszen a magyar nyelvű közigazgatás és az üzemek, gyárak egyre