Századok – 1992

Tanulmányok - Gyarmati György: Modernizációs szükséglet és hatalmi érdek konfliktusa. Az igazgatásszervezet átalakítása Magyarországon. 1945–1950 II/202

222 gyarmati györgy Noha az addig önkormányzati hatáskörben végzett közigazgatási tevékenység mind nagyobb hányadát emelték át a korábbi, vagy újonnan szervezett szakigazgatási hatóságokhoz, mégis nagy gondot fordítottak a tanácsok személyi állományának kiválasztására. A Magyar Dolgozók Pártjának megalakulásával az államhatalom központi szférájában kizárólagossá vált a kommunista akaratárvényesítés, de továbbra is ódzkodtak a helyi önkormányzati választások megtartásától. Az önkormányzati választások megakadályozása miatt a vidéki közigazgatás 1945 óta húzódó ideiglenességét 1948 végén a közszolgálati tisztségek állami státusokká szervezésével „törvényesítették". Ily módon legitimálták a választott tisztségek kinevezéssel, behelyettesítéssel való betöltésének gyakorlatát. A gyáripar államosításával végrehajtott tulajdonosi, illetve üzemszervezési őrségváltás személyi konzekvenciáit követendő példának tekintették a köz- és a szakigazgatási intézményrendszerében is. Ennek indoklása úgy szólt, hogy „ha egy munkás alkalmas vezérigazgatónak, akkor alkalmas ilyen ügyosztályok vezetésére is". A kinevezés kritériuma a politikai megbízhatóság volt. Az új igazgatási koncepció mindezekhez képest új feladatok elé állította az előkészítésen munkálkodó pártfórumokat. Mivel a tanácsokat választott népi szervekként propagálták, ki kellett dolgozni a megbízható káderek pozícióban helyezésének „választási technikáját". Itt ismételten megragadható a — többségében paraszti népességű — „reakciós vidék"-kel szembeni bizalmatlanság, olyannyira, hogy az még a közigazgatási területrendezést is érintette. A járások határait ugyanis oly módon javasolták megvonni, hogy „a lakosság ipari munkás összetétele feljavuljon, s...lehetőség nyíljon a munkáselemek jelölésére minél nagyobb számban". További szempont volt, hogy a „kulcsállásokat döntően pártkádereknek kell betölteni". A jelölőlistát ugyan formailag a Függetlenségi Népfront szervezetei állították össze, de a gyakorlatban csak a Magyar Dolgozók Pártjának javaslata, illetve jóváhagyása alapján lehetett bárki is jelölt. Két további biztosítékot is beiktatttak a központi hatalom akaratának érvényesítésére, illetve az ennek megfelelő tanácsi garnitúra összeállítására. Az új tanácsi szerveket — olvasható az egyik előkészítő anyagban — „a politikai érettség növekedésével párhuzamosan, csak fokozatosan lehet felszabadítani a központi irányítás alól". Tényleges intézkedési jogot gyakorlatilag nem is kívántak leadni az „alsóbb szervekhez" — amin főként a községi tanácsokat értették. Ennek megfelelően szántak ismételten kitüntetett szerepet — másodfokú közigazgatási szervként — a járásnak. ,A központi kormányzat főleg erre az egységre fog támaszkodni, mivel a centralizáció itt még maradéktalanul érvényesíthető." A későbbiekben a járások fontosságának indoklása kiegészült azzal, hogy ezen a szinten folytatható leghatékonyabban a „kulákellenes harc". A községi igazgatást erre a hagyományos falusi rokonsági rendszer „személyi összefonódásai" miatt tartják alkalmatlannak. Ugyanezen okok miatt telepítik a járási szintre az úgynevezett személyügyi megbízottakat — közismertebben a kádereseket. (Nagyobb településeken, városokban, a megyénél ezt a személyzeti csoportok, vagy osztályok végezték.) Feladatuk az volt, hogy „új, népi kádereket fedezzenek fel", de ez a káderigazgatási szervezet igyekezett arról is gondoskodni, hogy az első megválasz(ta)tásuk után az adott község szülöttei ne maradjanak huzamosabb ideig saját településükön. A végrehajtószemléletnek jobban megfelelt, ha máshonnét odavezényelt vezetők úgy foganatosítják a felsőbb utasításokat, hogy nem tagozódnak be a helyi közösségbe. Ennek megfelelően a személyzeti