Századok – 1992

Tanulmányok - Gyarmati György: Modernizációs szükséglet és hatalmi érdek konfliktusa. Az igazgatásszervezet átalakítása Magyarországon. 1945–1950 II/202

a közigazgatás átalakítása 1945-1950 között 213 b.l Az Erdei-Bibó féle önkormányzati koncepció A tervezet gyökerei még az 1930-as évek végére nyúlnak vissza. Erdei Ferenc a Magyar Város című könyvében fogalmazza meg egy városokra épülő igazgatásszer­vezeti elképzelés téziseit. Miközben ő, a modernkori társadalmi munkamegosztásból kiindulva javasolt új területszervezési struktúrát, barátját — egykori egyetemista tár­sát — Bibó Istvánt, az igazgatási intézmények működési mechanizmusának demok­ratikus átszervezése foglalkoztatta. Kettejük ezirányú tevékenysége a rendszerváltozást követően intézményi keretekben folyt tovább. Amikor Erdei Ferenc, 1944 végén az Ideiglenes Kormány belügyminisztere lett, a közigazgatási osztály — később főosz­tály — vezetésével Bibó Istvánt bízta meg, s feladatkörébe utalta a közigazgatási reform előkészítését is. Erdei Ferenc, 1945 augusztusi idézett beszédében ezen mun­kálatokra utalt, mint rövidesen elkészülő átfogó reformkoncepcióra. 1946 elejétől, a kormány tanácsadó testületeként korábban életre hívott Jogi Reformbizottság, munkarendjébe külön ülésnapokat iktatva kezdte meg az erre vo­natkozó — zömében Bibó István által készített — elaborátumok megvitatását.2 2 Er­deit, a belügyminiszteri poszton 1945 novemberében Nagy Imre, majd 1946. márci­usában a szintén kommunista Rajk László követte. Miniszteri kötöttségeitől megsza­badulva, s a már alakot öltő reformkoncepcióval a tarsolyában, Erdei nagyobb hang­súlyt helyezett ezen elképzelés - parasztpárti programként való képviseletére. Ez történt 1946 februárjában, az éppen hivatalba lépő Nagy Ferenc vezette kormány programjának parlamenti vitája során. A Nemzeti Parasztpárt messzemenően támo­gatta a kommunisták által szorgalmazott B-litsát, mivel e változásoktól hatalmi po­zícióinak erősödését remélte, ám az apparátus ismételt politikai tisztogatását nem tartotta elválaszthatónak a közigazgatás szervezeti reformjától. „Csak akkor lesz si­keres a közigazgatás megtisztítása, átalakítása és demokratizálása — hangzott Erdei álláspontja —, ha a régi igazgatási szervezetet is felbontjuk, és kialakítjuk azt a népi igazgatási rendszert, mely intézményeiben is alkalmas arra, hogy a nép igazgatási szerve legyen. Annak a hatalmas és nagyszabású reformmunkának, amit a demokrá­ciának el kell végezni a közigazgatás terén, éppen ezért ebő lépése csak a létszám­csökkenés és a köztisztviselők megrostálása. Mind gazdaságilag, mind politikailag elkerülhetetlen és halaszthatatlan ez a lépés, azonban ez magában véve még csak könnyítés az igazgatás nyomasztó terhein és alkalmatlanságán, de nem megoldás az új, népi közigazgatás megteremtésének útján."23 Hasonlóképpen foglal állást ez idő tájt Bibó István is, a Jogi Reformbizottság számára készített beadványában: „a sze­mélycsere hatását igen nagy mértékben paralizálni tudja, ha közben ugyanazok az élettelen keretek és ugyanaz a felülről való igazgatás folyik tovább. A felülről való igazgatás ui. akkor is uralmi jellegű marad, ha a legteljesebben el is van töltve a népboldogítás szándékával."2 4 Mit tartalmazott ez a koncepció? A tervezet2 5 először arra a kérdésre próbál felelni, hogy miben is ragadható meg a funkcionáló közigazgatás „rosszasága". En­nek kifejtése során csak egyik tényezőnek tekinti a közigazgatásban visszamaradt, régi tisztviselőkek. A közigazgatás alkalmatlanságának sokkal „erősebb bástyája az az elavult feudális szervezet, mely teljesen elszakadt a magyar nép igazgatási szük-

Next

/
Thumbnails
Contents