Századok – 1992

Tanulmányok - Frisnyák Zsuzsa: Az „Erdély-üzlet” működése Magyarországon. Az Erdélyi Szépmíves Céh II/173

az erdély-üzlet és a szépmíves céh 183 láltak. Pályázatokat írtak ki az erdélyi irodalom népszerűsítése céljából (igen jellemző néhány pályázati jelige: Székely sors, Erdély, oh... Szellemi és erkölcsi fölénnyel az igazságban bízva). Már a Céh is remek érzékkel használta fel az erdélyi népművészet díszítő motívumait kiadványaiban; ezt a Révai sem vetette el. Törekedtek az ízléses, de figyelemfelkeltő könyvborítók tervezésére. Igen szép és rendkívül hatásos könyborítója volt Kós Károly: Országépítő című regényének. A művet hófehér vászonba kötötték, közepén aranyozott hátterű krónika miniatúrája vonta magára a figyelmet. A régies betűtípusok történelmi levegőt árasztottak. Az újsághirdetéseket, fizetett riportokat, könyvismertetéseket, az ízléses csomagolásokat, a művészi könyvborítókat és illusztrációkat, a kirakatversenyeket, a könyvnapokat mind felhasználták a siker érdekében. A Révai Rt. sokirányú és kiteijedt propagandája, az ügynökök szervezte terjesztés, az erdélyi irodalom jó sajtója, a hivatalos támogatás és a politikai demagógia meghozta az eredményt. Az erdélyi könyveknek óriási vevőtábora alakult ki Magyarországon. Az az erdélyi irodalom, amely Erdélyben a magyar olvasók kis töredékét tudta magának meghódítani, Magyarországon nagy népszerűségre tett szert. Az erdélyi irodalom magyarországi vásárlóiról az Erdélyi Helikon magyarországi barátainak aranykönyve alapján alkothatunk képet. Az 1937-ben kinyomtatott névsor kb. 20 ezer személyt és kb. 1000 intézményt tartalmaz.2

5 Az előfizetői lista forrásértékét befolyásolja, hogy sietve készítették el. Ez tükröződik a betűrend kisebb pontatlanságaiban, a sajtóhibákban és a nevek — egyébként igen nehezen felismerhető — pontatlan nyomtatásában. Az előfizetői lista 2 adatot tartalmaz: az előfizető nevét és foglalkozását. Külön szerepelnek a vidéki és külön a fővárosi olvasók. A lakóhely közelebbi megjelölésére csak igen ritkán kerül sor, két azonos nevű ember esetében. Az Aranykönyv áttanulmányozása során felvetődik a kérdés, mire forrás? Kézenfekvőnek tűnik, hogy a Révai Rt. terjesztésében megjelenő helikoni irodalom előfizetői táboráról (nem olvasóiról), az előfizetők foglalkozásáról, társadalmi helyzetüktről ad tájékoztatást. Ezt a választ cáfolja a könyv szerkesztési gyakorlata, ill. a Tiszti cím- és névtárral és a budapesti telefonkönyvvel való összehasonlítása. Az Aranykönyv nem arra forrás, hogy milyen foglalkozású emberek voltak az előfizetők, hanem arra, hogy önmagukat minek szerették volna látni. Az előfizetők saját maguk jelölték meg a foglalkozásukat — igen sok a semmitmondó, ill. presztízs — kategória. A rendkívül sokféle fogalom megjelölése mögött álló valóságos tartalmakat teljességgel felkutatni lehetetlen volt. A fogalmak egy részének tényleges tartalmát a Tiszti cím- és névtár segítségével meg lehet határozni. Az egybevetés után kiderült, hogy az állami hivatalokban alkalmazottak többsége a foglalkozás megjelölésénél összekeverte a végzettséget a beosztással és a hivatali címmel. Pl. gyakori a miniszteri osztálytanácsosi címmel rendelkező, s önmagát így megnevező miniszteri tanácsos. A telefonkönyvvel való össszehasonlításnál meg lehet figyelni, hogy az ipari és kereskedelmi önállók a legjobban csengő kifejezést keresték önmaguk megnevezésére (pl. dohánytőzsdés = trafikos). Az előfizetők elemzéséhez a már említett Tiszti cím- és névtáron kívül felhasználtam a Keresztény Magyar Közéleti Almanach első két kötetét (1940), a Gazdacímtárat és az 1940-es budapest távbeszélő névsort. A Keresztény Magyar Közéleti