Századok – 1992

Történeti irodalom - A köztársasági eszme és mozgalom Magyarországon (Ism.: Szinai Miklós) I/166

TÖRTÉNETI IRODALOM 167 Függetlenségi Nyilatkozat politikai „mozgalmi" előzményei csak napokban számíthatók (97-98.) Az egész téma kapcsán felvetődik tehát a kérdés: mi a magyarázata e feltűnő jelenségnek? Az alapvető probléma megválaszolását célzó további szükséges kutatások irányához fűznék néhány megjegyzést. Elsősorban megfogalmazódik egy kérdés: a magyar politikai élet magatartását a királyság intézményéhez való ragaszkodásában — évszázadokon át — nem az vezette, hogy Kárpát-medencén belül fenntartsák a magyarság államalkotó szerepét? Ehhez külföldi dinasztia támogatására volt szükség. Ez a megfontolás döntő szerepet játszhatott a 20. században is, Trianon után is, sőt még a II. világháború folyamán is jelentkezett Horthy Miklós dinasztikus törekvéseivel szemben az abszolút Horthy-hű Kállay Miklós — leplezetlen nyíltsággal fogalmazza meg a magyar vezető osztályoknak ezt az évszázados mentalitását. „Még több eshetősége van annak — ltja 1942 szeptemberében —, hogy a koronának mentő szerepe lehet hazánk sorsának alakulásában. Ha bekövetkezne egy teljes revízió, ami tízmillió nemzetiséget jelentene, megint (! - Sz. M. ) csak a korona felhasználásával állíthatnók magunk mellé egy olyan hatalmat, amely lehetővé teszi a magyarság részére, hogy az országnak ura is maradhasson." A másik tényező, amely akadályozhatta Magyarországon a köztársasági mozgalom erőteljes kibontakozását — különösen a 20. század első két évtizedében —, hogy a demokratikus fejlődés soron lévő feladatait több esetben, időszakban inkább képviselte a Habsburg-ház, mint a konzervatív magyar parlament. 1905-ben, 1906-ban a titkos választójog bevezetésének igényét és a választói jog kiszélesítését Tiszával és Andrássyval szemben Bécs képviselte. És ha erre azt mondják, hogy ez kizárólag taktikai eszköz volt az Ausztriai-ház részéről a dualizmus ellenzékének a megosztására, azt kell válaszolnunk, lehet, de mégis Ausztriában ekkor vezették be a titkos választójogot és később, már a I. világháború alatt, megint IV. Károly kívánta a magyar parlamentben abszolút többséggel rendelkező Tisza pártjával szemben a magyar választói jog demokratikus reformját. Ha — természetesen — nem is kizárólag, de jelentős mértékben a demokratikus választói jogon alapuló parlamentarizmus kérdése húzódik a köztársaság, a köztársaság szilárdsága problémája mögött. Itt kapcsolódik ez a kérdéskör Stier Miklósnak az osztrák és magyar viszonyokat összehasonlító referátumához. A titkos választójog bevezetése következtében az osztrák parlamentarizmus demokratikus alapjai szilárdabbak voltak, mint a magyar parlamentarizmusé. De az osztrák abszolutizmus erősebben érvényesült az osztrák parlamenttel, mint a magyar parlamenttel szemben. Ezek következményei drámai módon jelentkeznek az I. világháború után. Minthogy a hírhedt 14. § alkalmazása következtében az osztrák parlament nem ülésezett 1913-tól 1917-ig, ezt az eleve demokratikusabb parlamentet 1918 őszén nem lehetett felelőssé tenni a háborúért és ezért együttmaradt a forradalom hónapjaiban és demokratikusan újjáválasztották 1919 januárjában. Míg tehát az antidemokratikusan — a lakosság 6%-ának szavazataival — megválasztott magyar parlamentet, amely a négyéves háború folyamán ülésezett, tehát felelősséget viselt a háborús politikáért, a nép haragja elsöpörte, (önmagát feloszlatta) és ennek következtében Magyarországnak nem volt legitim parlamentje 1918 novemberétől 1920 februárjáig, Ausztriában ebben a kritikus másfél évben is végig működött a törvényhozó testület. Stier Miklós nagyon helyesen rámutat arra, hogy Ausztriában „az 1918-1932 között hozott 54 szociálpolitikai törvényből 1918 végétől 1920 őszéig... 27 került tető alá." (56.) Tehát a Károlyi-kormányt nem „csak" a nyugati hatalmak politikája és a szélsőjobboldali erők buktatták meg, de ehhez hozzájárult — a legkritikusabb időkben — a legfontosabb demokratikus intézmények hiánya is. A működő osztrák parlamentarizmus jelentős szociális törvényhozással is kanalizálni tudta a forradalmi erőket, legitim parlament hiányában Magyarországon ez egyszerűen nem volt lehetséges. Ezért maradt fenn a z I. világháború után az osztrák köztársaság 15 évig, a magyar Károlyi-rendszer négy hónapig. Harmadik tényezó — témánk szempontjából — a döntő jelentőségű külső hatás. Különösen fontos ez a Németország és Oroszország között fekvő kis államok esetében. A náci Németország 1933-tól 1938-ig durva befolyást gyakorolt nyugati szomszédunkra és 1938-tól 1945-ig felszámolta az I. Osztrák Köztársaságot. A II. Osztrák Köztársaságot — különösen 1955 után — nemzetközi megegyezés megmentette a szovjet befolyástól. Az 1946. február 1-én létrejött II. Magyar Köztársaságot a nyugati demokráciák nem tudták megvédeni a szovjet hegemóniával szemben. Az 1948 és 1989 között Magyarországon fennálló ún. népköztársaságot nem lehet klasszikus értelemben köztársaságnak tekinteni. A 20. században a konferencia időpontjáig (1989) Ausztria 50 évig élt köztársasági államformában, Magyarországon kb. két év és négy hónapig létezett demokratikus köztársaság. Szinai Miklós