Századok – 1992

Történeti irodalom - Serédi Jusztinián hercegprímás feljegyzései 1941–1944. (Ism.: Gergely Jenő) I/168

168 TÖRTÉNETI IRODALOM 168 SERÉDI JUSZTINIÁN HERCEGPRÍMÁS FELJEGYZÉSEI 1941-1944 Sajtó alá rendezte, az előszít, a bevezető tanulmányt és a jegyzeteket írta Orbán Sándor és Vida István. Zrínyi Kiadó, Budapest, 1990. 210 old. A hazai történetírás értékválságának és az olvaskóközönség előtti hitelvesztésének logikus folyománya lett, hogy az elmúlt fél évtizedben és jelenleg is sokkal nagyobb az érdeklődés a dokumentum-kiadványok, emlékiratok, mint a történeti monográfiák iránt. Nyilván ebből indult ki Orbán Sándor és Vida István is, amikor a magyarországi katolikus egyház legfőbb vezetésének a háború alatti közéleti-jogi magatartását kívánta egy bizonyos aspektusból bemutatni: mégpedig a hercegprímásnak, mint az egyik legmagasabb közjogi méltóságnak a „szemszögéből". De a korábbi évtizedek tapasztalataiból is merítve, igyekeztek elsősorban magát Serédi bíborost „beszéltetni", és az ő feljegyzéseihez készítettek részletes bevezető tanulmányt, illetve alapos jegyzetapparátust. Szeretnénk azonban előrebocsátani, hogy Serédi nem volt bőbeszédű egyházfejedelem, nem írt sem naplót, sem elékiratokaL Még önálló — kánonjogi — munkái is könnyen számba vehetők. Végül is csak akkor, amikor maga is úgy látta, hogy az egész nemzet és egyháza sorsa szempontjából történelmi események részese, folyamodott az írásbeliséghez, de ekkor sem a megszokott értelemben, hanem időközönként afféle „pro memoriá"-kat készített a maga és az utókor számára. Ezek a feljegyzések eddig sem lappangtak, Esztergomban minden illetékes ismerte őket, sőt mi több, a leginkább lényeges részüket még a rendszerváltás előtt publikálták. (Lásd főleg Rosdy Pál akkori prímási levéltáros különböző közleményeit a Vigiliában és az Új Emberben.) A most teljes terjedelemben közölt három feljegyzés a következő: I. Feljegyzések a kormányzóhelyettes választásáról (Esztergom, 1941. november 16 - 1942. február 28.), II. Horthy István kormányzóhelyettes halálával kapcsolatos események (Esztergom, 1942, november 25.), III. Nagybányai vitéz Horthy Miklós kormányzó lemondása és a lemondás következményei (dátum nélkül). Ezen iratok a kötetnek 55-129. oldalait teszik ki, tehát az egésznek (210) az egyharmad részét. A „Függelékeként közölt további 17 irat csak részben tartozik szervesen ezen feljegyzésekhez, ráadásul egy részüket korábban máshol és mások már teljes terjedelemben közreadták. (Áll ez leginkább a zsidók deportálása ellen tiltakozó közös püspökkari pásztorlevélre.) A I—III. alatt közölt iratot éppúgy, mint a többi Esztergomi Prímási Levéltárból való forrásközlést illetve hivatkozást a szerzők-szerkesztők az előszóban tisztességgel jelzettek szerint az 1954-ben a Prímási Levéltárból elhozott és mikrofilmre vett anyagból (OL. filmtár 3212., 3217., 3231. doboz) merítették. Ez a filmanyag, ugyancsak az ő elismerésük szerint „nem teljes iratanyagról, hanem annak csupán egyes részeiről" készült! (8.). Számomra érthetetlen, hogy 1990-ben a jeles történészek miért elégedtek meg eme filmanyaggal, és miért nem fordultak a primer kútfőhöz? Ismereteim szerint az Esztergomi Prímási Levéltárban ekkor semmi akadálya nem volt az 1945 előtti anyag kutatásának. (Arról most nem szólva, hogy elemi követelmény lett volna a kiragadott filmfelvételek kiegészítése az eredeti, teljes szöveggel, és a szövegkörnyezet figyelembe vétele a forrásközlésnél.) Ugyanakkor ismerve az esztergomi levéltárnak a szerzők által hivatkozott eredeti iratait (EPL 9807/1941., 10649/1942., 228/1945. sz.) megállapítható, hogy ezeket annak idején nem csonkították meg, hanem a teljes anyagot filmre vették. Nekem csak az utolsó, 1945-ös irattal van gondom, amelynek hitelét az akkori prímási levéltáros aláírása látszik igazolni. De ennek a gépelt változatnak nem került elő a nyilván az előzőekhez hasonlóan kézzel írt eredeti változata. Ennyit magukról a dokumentumokról és a forrásközlésről. A recenzens egy ilyen kötet kapcsán nemigen tudja eldönteni, hogy most vajon a hercegprímás feljegyzéseit elemezze-e, avagy a szerzők ezzel egyenlő terjedelmű bevezető tanulmányát, „kommentárjait", illetve — a kétséget kizáróan alapos és precíz — jegyzetapparátusát és azt kiegészítő annotált névmutatóját? Kezdjük az érdemi résszel. Anélkül, hogy elfogadnánk azokat a katolikus apologetikus álláspontokat, amelyek az 1945 utáni években, majd pedig napjainkban itt-ott megfogalmazódtak, legalább ennyire határozottan el kell utasítanunk azt a antiklerikális-aufklarista hozzáállást, amely az akkori katolikus egyházi vezetést, és főként Serédit szinte egyértelműen elmarasztalta. (Ezt magam is szomorúan tapasztaltam az 1984. évi budapesti konferencián, amely a magyarországi Holocaustról értekezett.) Az itt közölt anyagból és más forrásokból is egyértelmű: Serédi és legtöbb püspök-társa az alkotmányos parlamentáris rendszer változatlan fenntartásának a híve volt és maradt. Ezt érvényre kívánták juttatni a közjogi kérdéseknél