Századok – 1992

Közlemények - Silber Michael K.: A zsidók társadalmi befogadása Magyarországon a reformkorban. A „kaszinók” I/113

A ZSIDÓK TÁRSADALMI BEFOGADÁSA A REFORMKORBAN 117 4/5-ét tették ki. Bár súlyuk az elmúlt félszázadban fokozatosan nőtt a Mária Terézia és II. József által kezdeményezett reformok eredményeként, mégis emancipálatlan, földesuraikhoz feudális szálakkal kötődő jobbágyok maradtak. A régióra jellemzően Magyarország nagyon gyenge középosztállyal rendelkezett: a keresztény népességnek csak 5 százaléka élt városi központokban. Bármilyen városi élet is volt ez, modernizáció előtti gazdaság jellemezte, főleg kézművesség, és némi kereskedelem középkori céhekbe szerveződve. A kereskedelem és ipar modern értelemben csak csíráiban létezett: a városi lakosok kevesebb, mint egyötöde volt valóban érdekelt ilyen tevékenységben. Körülbelül ötven város, az úgynevezett szabad királyi, vagy privilegizált városok élveztek némi autonómiát. E városokat kisszámú, elzárkózó, többnyire német származású patríciusok irányították. 1840-ig ezen városok legtöbbjének jogában állt, hogy ne tűrje meg a zsidókat a városfalakon belül, és a polgárok, akik tartottak a zsidók növekvő gazdasági erejétől, foggal-körömmel harcoltak letelepedésük megakadályozásáért. Ennek eredményeként a kb. háromszázezerre becsült magyarországi zsidóság legnagyobb része a nemesi tulajdonban lévő falvakban és a mezővárosokban élt. Még azután is, hogy az 1840-es országgyűlési határozatok megengedték a zsidóknak a szabad királyi városokba való letelepedést, sok város tovább küzdött a törvény hatályon kívül helyezéséért. Mentalitásban és életstQusban egy zárt, retrográd polgári rend volt ez, nem egy francia stílusú burzsoázia, még csak nem is egy német Bürgerthum. Politikai és gazdasági téren a liberális magyar nemzeti mozgalommal szemben, a konzervatív Habsburg-udvarhoz csatlakozott. A liberális nacionalizmus zászlóvivői Magyarországon valójában nem a városi középosztály tagjai voltak, mint másutt Közép- és Nyugat-Európában, hanem a meglehetősen nagyszámú nemesség egyes tagjai. Európában a magyarországi nemesség nagyságát tekintve a második helyet foglalta el a lengyelországi után, a lakosság 5%-át alkotva. Ez a társadalmi réteg korporációs politikai hatalmának megőrzésében rivális nélkül állt a kontinensen. A nemesek birtokolták a földet, és jogi, valamint politikai fennhatóságot gyakoroltak a birtokaikon élő jobbágyaik felett. Ók alkották a „politikai nemzetet", ellenőrizték a helyi megyei adminisztrációt, és a pozsonyi országgyűlést, amelyen a városok csupán jelképes képviselettel rendelkeztek. Ezen túlmenően az országban nemcsak a politikai, de túlnyomórészt a gazdasági és kulturális élet is zömében az 6 kezükben volt. Maga a nemesség nagymértékben rétegződött. Bár elméletileg tagjai politikai szempontból egyenrangúak voltak, gazdaságban, hatalomban és látókörükben erősen különböztek egymástól. A nemesi ranglétra tetején a mágnások álltak, a tituláris arisztokráciának nevezett bárók, grófok és hercegek. Néhány család, mint pl. a legendás Eszterházyak, óriási vagyonnal rendelkeztek, a legtöbben azonban sokkal szerényebb életet folytattak. Ennek a párszáz arisztokrata családnak egy töredéke jelentős szerepet játszott a liberális nemzeti mozgalomban. Többségük azonban kozmopolita volt, amelyik semmi közösséget sem vállalt a magyar nacionalizmussal vagy a magyar kulturával. Lévén politikailag konzervatívak, ők is a a Habsburg-udvarral szövetkeztek a közép- és köznemesség liberális nacionalizmusával szemben. A fennmaradó valamivel több, mint 130 000 nemesi család is élesen megosztott volt. Legtöbbje úgynevezett „bocskoros nemes", akik gyakran nem éltek jobb anyagi körülmények között, mint a parasztok. Csak a nemesi réteg kb. 1/5-ét kitevő közép-