Századok – 1992
Közlemények - Silber Michael K.: A zsidók társadalmi befogadása Magyarországon a reformkorban. A „kaszinók” I/113
118 MICHAEL К. SILBER nemesség volt az amely valóban jelentős politikai hatalmat gyakorolt. A „dzsentrik", ahogy őket kortársi szóhasználat nevezte, kényelmes életet folytattak vidéki birtokaikon. Lokálpatrióták voltak, gyakran igen szűk látókörűek, akik kinézetre meglehetősen különböztek a kifinomult arisztokratáktól. Politikailag ők alkották a legfontosabb csoportot Magyarországon. A legtöbb megyegyűlés az ellenőrzésük alatt állt, ugyanígy az országgyűlés alsóháza is, amelynek hatalma egyre növekedett az arisztokrata felsőház rovására. A nemesség tagjainak többsége magyar volt. Magukat a magyar szabadság igazi védelmezőinek tekintették mind a Habsburg-udvar, mind annak arisztokrata szövetségesei mesterkedéseivel szemben. Főleg az ő soraikból kerültek ki a liberalizmus támogatói. Sok magyar nacionalista látott hasonlóságot az új liberális ideológia és a magyar rendeknek a politikai szabadságuk megőrzése érdekében az abszolutista Béccsel szemben vívott időtlen harca között.1 7 A magyar társadalomnak ez az éles rétegződése párhuzamos volt a mindennapi élet rideg elkülönültségeivel. Egy befolyásos tizenkilencedik századi liberális, Pulszky Ferenc emlékiratai élénk leírását adják ezeknek az általános korlátoknak, egyben azokról a változásokról is beszámolnak, melyek a tizenkilencedik század harmadik és negyedik évtizedében kezdték feszegetni a magyar társadalom kereteit. Visszaemlékezése szerint az 1830-as évekig a nemesi és polgári rend tagjai közötti házasság majdnem ismeretlen volt, és társadalmi katasztrófának tekintették. Ez az ellenszenv nem korlátozódott csupán a polgárokra: „a nemesség nemcsak lefelé, hanem fölfelé is elzárkózott". Az a nemes, aki túl sok időt töltött arisztokrata társaival, ugyanúgy nevetség tárgya volt, mint az az ember, aki rangon alul nősült, „...szóval a társaság — írta Pulszky — élesen el volt különítve különböző osztályokra, melyek egymással érintkeztek, de soha egészen össze nem olvadtak. Széchenyi érdeme volt ez összeolvasztásnak megkísértése a pesti casino alapítása által".18 A Pesti Nemzeti Kaszinó Valójában az 1820-as évek végén és az 1830-as évek elején az angol klubok mintájára létrehozott úgynevezett kaszinók, — melyeket Metternich mint „a modern liberalizmus behatolására teremtett intézményeket"1 9 ítélt el — tették meg az első lépéseket a társadalmi közeledésre a különböző magyar osztályok között. És bizonyára az sem véletlen egybeesés, hogy a zsidó emancipáció egyik első követelése egy ilyen egyesületből, a pozsonyi Jurátus-Kaszinóból származott, mely az 1830-as évek közepén a joghallgatók találkozóhelye volt, akik az országgyűlést, mint megfigyelők látogatták.2 0 Amikor az első magyar kaszinót 1827-ben felavatták Pesten, megalapítója, a liberális Széchenyi István gróf kinyilvánította, hogy a klub célja egy olyan hely létesítése, ahol „a társasági rendnek mindenik osztályából" az emberek találkozhatnak, és ahol kellemes légkörben tölthetik az időt, társaloghatnak, vagy újságot olvashatnak, kedvük szerint. Ebből következően a pesti kaszinó tagsága, legalább is elméletileg, nyitott volt „bármely személy számára, aki úriemberként viselkedik."2 1 1829 nyarán, nemsokkal a kaszinó alapítása után, Széchenyi javasolta, hogy zsidók is folyamodhassanak tagságért. Mivel a klub egyik célja a hazai mezőgazdasági
